Álságosak, hazugok

A hétvége sem múlhatott el balos hazugságok és csúsztatások nélkül. A nemzetközi, internacionalista civil szervezetek ismét utcára parancsolták híveiket, hogy az állítólag bántalmazott 444.hu újságírója, Halász Júlia mellett tüntessenek.

Történt pedig az, hogy az internetes portál újságírója regisztráció és engedély nélkül elkezdett forgatni egy nemzeti konzultációs országjárás egyik fővárosi fórumán. Hiába figyelmeztették a rendezők arra, hogy a részvétel nem, a forgatás engedélyhez kötött, ő folyamatosan filmezte, fotózta a hallgatóságot, majd hangosan megjegyzéseket tett és gyalázkodott. Így lett belőle bántalmazott újságíró és úgymond sajtóbotrány.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy egyes balliberális újságírók nem a szakmát művelik, hanem provokálnak. Magukról gyártanak híreket maguknak. Hogy a nemzetközi sajtó felfigyeljen rájuk, hangoztatva azt a képtelenséget, miszerint Magyarországon nincs sajtó- és szólásszabadság.

Ehhez segítségül felsorakozott a négy szakmai szervezet – a Főszerkesztők Fóruma, a Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete -, akik hangsúlyozták, a sajtó képviselőit a munkájukban akadályozzák. Csak éppen azt felejtik el megjegyezni, hogy a sajtó képviselőinek is be kell tartani a törvényeket: például nem zavarhatják meg erőszakosan, fennhéjázva a képviselők munkáját a parlamentben, nem törhetik rá az ajtót a parlamenti bizottságokra, ahol csak megválasztott képviselők vagy engedéllyel rendelkezők tartózkodhatnak. Ezt sem a brit parlamentben, sem a Bundestagban, sem az Egyesült Államok képviselőházában nem engedhetnék meg maguknak. De külföld felé ezt úgy állítják be a különböző civilszervezetek által pénzelt újságírók, mintha akadályoznák a munkájukat.

Mekkora hazugság ez!

Szabadon ordíthattak, tüntethettek idén nemzeti ünnepünkön a kormány ellenzéke és azok újságírói. Erőszakoskodtak a MTVA munkatársai, az Echo TV és a PestiSrácok.hu újságírói ellen, mindezt a most sikoltozó balliberális újságírók elégedett tapsától övezve. Akkor nem tüntetést szerveztek, hanem elégedetten hátradőltek és mosolyogtak a kollégáikat ért inzultusokon. Egyikük, másikuk odáig ment, hogy már arról ábrándoztak, a hatalom átvétele után a jobboldalra sorolt újságírókért egyesével mennek el – a hulláikat begyűjteni.

Persze nemcsak a jobboldali, konzervatív sajtó tudósítói ellen intéztek verbális és fizikai támadást, hanem meggyalázták a magyar szabadság és függetlenség ünnepét. Fütyüléssel, dudaszóval megzavarták a békés ünneplést. (Próbálnák ezt megtenni Amerikában július negyedikén…) Kicsavarták a köztévé riporterének, operatőrének kezéből a kamerát, megrugdosták, megrongálták az ECHO TV autóját és életveszélyesen megfenyegették a PestiSrácok.hu újságíróját, Jurák Katát; arcába üvöltöttek, leköpték, lökdösték, rángatták, kicsavarták a karját, megrúgták a lábát, majd leprostisrácozták. Ez mi volt, ha nem erőszak és nem egy munkáját végző újságíró tettleges akadályozása, megfélemlítése? Ez nem fizikai bántalmazás? Ekkor miért nem álltak ki az újságíró szövetségek a munkáját végző újságírók mellett. Miért nem üvöltöttek védelmet kérve a külföldi sajtóban? Felvételeink vannak arról, hogy egy dühöngő „civil” két égő csikket dobott Kerekes (Kozmi) András operatőr hajába. Ez nem felháborító?

Na, ez a kettős mérce, ez az álságosság tarthatatlan.

Amíg a 444.hu újságírója provokált, mindenképpen balhét akart, amihez sajnálatos módon egy nem túl felkészült harmadrangú, kerületi fideszes lóti-futi még asszisztált is, addig a jobboldali újságírók a munkájukat végzik békésen, ha hagyják.

Mindenki előtt világos, hogy az „ügynökcivilek” célja a botránykeltés, a minél nagyobb felfordulás puffasztása egy állítólagos diktatúra ellen. Azok a fiatalok, akik a rendőrség tagjait akarják kihozni a sodrukból, nem tudják, hogy mi az a diktatúra, mi az a Kádár-kolbász, amivel nagyokat lehet ütni. De 2006-ra sem igen emlékezhetnek elszenvedői oldalról, hiszen otthon tapsoltak boldogan a fideszesnek nevezett ellenség megverésén, megalázásán.

Megrendelőik viszont tudják, ezért is feszítik a húrt. És mert egyre fogy az idejük a 2018-as választásokig.  A balliberális média fegyvertárába tartozik a csúsztatás, a hazugság, egy-egy mondat szövegkörnyezetéből való tudatos kiragadása, félreértelmezése. Ezt vetik be végső kétségbeesésükben.

Tudják, a féligazság jobb, mint az egyértelmű hazugság, bár az utóbbiról sem képesek leszokni.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

5 hozzászólás

  1. A liberálisoknak már csak az ávós / munkásőr / legalja-proletár “élcsapat” maradt, mint tömegbázis. Lelkük rajta!

  2. Gáspár Anett

    Genderlibák.

  3. Gáspár Anett

    Gender-kóc babák. 😛

  4. Álságosak, hazugok
    Sajnos a lényegüket adják. Ők pont ilyenek.
    Az igazság az,hogy az állatvilágban az ennivaló megszerzéséhez és megtartásához kell ez a magatartás,a liburnyákoknál a lopáshoz,és a hatalommegszerzéséhez. Szerintük ezt így kell.
    Még jó,hogy gyűlölnek azért,mert átlátok rajtuk.

  5. brauner katalin

    Nyilvánvaló, a napnál is világosabban, hogy a hőbörgésre rászervezték a “pocskondiázzuk” a Pesti Srácok olvasóit és szerkesztőit és énekeljük a Fidesz-Mantrát. Minket akarnak meggyőzni? Ahhoz elég amit eddig láttunk, kár a fáradságért.

Hozzászólás a(z) Gáspár Anett bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük