Stefka István

lapigazgató, újságíró, PestiSrácok.hu. Korábban a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap vezető munkatársa.

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. Puzsér Róbert mindenkin túltett igyekezetében, a gyűlölet méregkútjába mártotta tollát – ha egyáltalán van tolla –, és olyan gyalázkodásba kezdett immár két alkalommal, ami rögtön hiteltelenné tette írását az olvasó számára. Így vélekedett: …az emberiség legkevésbé nézett tévéjén (…) úgy tettek, mintha maguk működtetnék az …

Még több »

A reneszánsz ember

Emillel a médiaháború első fordulójának csúcspontján kerültem kapcsolatba 1994 nyarán. Horn Gyuláék győzelme után felkértek az MSZP-s, SZDSZ-es Magyar Rádióból, hogy menjek be a stúdióba és beszélgessünk a választások utáni médiahelyzetről (a média nagytakarításról), miután kirúgtak az MTV Híradó és A Hét mb.főszerkesztői állásomból. Ezenkívül csaknem 200 tévés munkatársamat kényszernyugdíjazták vagy rendelkezési állományba helyezték. Egyszóval nem volt kedvem a „kivégzőimmel” …

Még több »

Levél Ljubov Nepopnak, Ukrajna budapesti nagykövetének

Tisztelt Nagykövet Asszony! Megdöbbenve olvastam nyilatkozatát, amit a magyaroknak, a magyar kormánynak üzent legszentebb nemzeti ünnepünk előestéjén, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc százhetvennegyedik évfordulóján. Feltételezem, hogy Ön nem ismeri Magyarország történelmét, mert akkor nem mondott volna ilyet: Az 1848-as forradalom évfordulója jön, és rezsicsökkentésről beszélnek? Nem szégyellik magukat? Nem az emberi élet a fontos? Van joguk március 15-én ünnepelni azoknak, …

Még több »

Ujjé, a Ligetben nagyszerű…

Ujjé, a Ligetben jó. Az 1900-as évek elején énekelték Zerkovitz Béla dalát harsányan az Orfeumban, a kintornások, különböző kertvendéglői mulatságokban. Nem véletlenül, mivel a XIX. század végén, a milleniumi időkben a mocsaras, poshadt, kissé álmos külvárosi területből az ország akkori vezetői, a főváros akkori gazdái nemcsak megálmodták, de létre is hozták a Hősök terét, a Vajdahunyad várát, a Városligeti tavat, a …

Még több »