Becsengettek

Valamikor tanár voltam, méghozzá magyar-történelem tanár. Tanítottam a Wesselényi utcában férfi-női szabó szakmunkásokat és szakközépiskolásokat. A gyerekek szerették az irodalmat, a történelmet. A szigorú kommunista, marxista rendszer tantervei mellett is lehetett úgy tanítani, hogy a tanár ne árulja el a nemzet értékeit és érdekeit.

Balassi Bálint akkor is Balassi volt, a végvári vitézek, a török elleni harcok, a hon védelmezőinek megéneklője. Katona József a Bánk Bánnal akkor is az idegen hatalmi befolyás, a magyar nemzeti megújulás hírnöke volt. Ady Endre az Új Időknek Új Dalaival akkor is a magyar költészet egyik legnagyobb alakja maradt, Kosztolányi Dezső a Szegény kisgyermek panaszaival akkor is egy nemzet elárvulását, magányos harcát jelképezte. József Attila, a világ egyik legnagyobb költője volt, akkor is és a fehérek között az egyetlen látható európai maradt.

Egyszóval a diktatúra óráiban sem kellett hazudni, nekünk, tanároknak.

Amivel nem értettünk egyet, arról nem beszéltünk. Nyíltan nem szólhattunk az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, nem beszélhettünk a szovjet megszállásról, de sok mindenről igen. Nagy magyar történelmi alakjaink, hőseink, irodalmunk nagy személyiségei mindig utat mutattak, hozzájuk fordulhattunk, ha baj volt. Rajtuk keresztül üzentünk. Abban az időben a magyar fiataloknak, a magyar értelmiségnek különleges képessége volt: az írás és a szavak mögöttes értelmét keresték.

Most, a demokráciában néhány tanárnak, a balliberális értelmiség szószólóinak miért kell hazudni? Miért kell félrevezetni a diákokat néhány tanárnak, néhány moral insanity megmondó embernek? Miért kell egy nemzettagadó politikusnak elárulni hazáját? Nem mondok neveket, de tudjuk kik azok.

Ez a hétvégi demonstráció a CEU és a szabad oktatás mellett egy óriási nagy hazugság volt.

Ti résztvevők, nem veszitek észre? Az a néhány száz fiatal, akiket megtévesztettek és fenyegetéssel rávettek, hogy tüntessen, azok előbb-utóbb – véleményem szerint – megvilágosodnak. Rájönnek, hogy az egész egy nagy átverés! Mi az, hogy szabadország, szabadegyetem? Talán nem szabad ez az ország?

Kár, de TGM-nek hová tűnt az esze? Mindig csak téved, hamisan jósolja a jövendőt. Emlékezzünk! Jó tizenöt évvel ezelőtt, amikor két cigány gyerek összeszurkálta egymást, akkor is azt hazudta, hogy kicsi Józsikát (egyébként két méteres volt) egy magyar fiú szurkálta meg. Kiderült, hogy egy másik cigány gyerek, Mortimer karddal szúrta meg, s mint fegyvergyűjtő volt a tettes. Akkor még erre a nagy hazugságra egy kisebb tömeget, antirasszista demonstrációt tudott a Moszkva (Széll Kálmán) térre összehívni. „Leszúrtak egy fiút a fasiszták!” – mondta. Később bevallotta, hogy tévedett. Spongyát rá! De volt értelme?

A hazudozások miatt fogy folyamatosan az ellenzéki megmozdulások létszáma.

TGM most is tévedett. Azt mondta egy millióan jönnek el tüntetni a demokráciáért. Nem jöttek, csak mintegy ezren. A vak is látja, hogy egy létező, működő demokráciában nevetséges tüntetni a demokráciáért, a tanszabadságért. Mindenki tudja, hogy az is hazugság, amikor azt állítja: „Tiltakozunk, hogy a CEU-t elkergetik Magyarországról, ez a hazánk szégyene, tiltakozunk a genderszak megszüntetése, a tanárok feljelentése ellen, az MTA kutatóintézetek ellehetetlenítése ellen.”

A kétharmados kormány ellen áskálódó CEU-t senki sem akarja elkergetni. Soros törvényen kívüli lovagként próbál egy országban törvénytelenül működni. A genderszakot senki sem akarja megszüntetni, csupán az állam nem akar erre pénzt adni. Mivel ez az áltudomány kártékony és terméketlen. Az MTA kutatóintézetei soha nem kaptak ennyi pénzt a kutatásra, pusztán szeretné tudni az állam, hogy mire költik a pénzét. Talán ez szabad, nem?

Ezt én, mint volt pedagógus, a valódi kádári diktatúrából üzenem néktek. Mi tanárok valóban gúzsba voltunk kötve, de a lelkünk és szellemünk szabad volt. Ti nem vagytok gúzsba kötve, de a lelketeket, szellemeteket buta, genderista, globalista, internacionalista elméletekkel gúzsba kötötték.

Tanárok, diákok szabaduljatok meg a kötelektől, a mázsás horgonyoktól!

Becsengettek. Tévúton jártok. Amiért tüntettek, azzal sosem volt baj. A baj az, ha egy országban káosz van, rendetlenség, akkor lehet a zavarosban halászni. A háttérben ilyen erők húzódnak meg. Gondoljunk csak Ukrajnára, Macedóniára, az arab tavaszra. Ezt akarjuk? Csak mi, magyarok járnánk rosszul.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

5 hozzászólás

  1. kiváló írás

  2. BECSENGETTEK NÁCI LÓKUPEC JOBBIKOS KÉPVISELŐNEK? AKI A MINISZTERELNÖK URAT,LÓKUPECNEK NEVEZTE. JAKAB PÉTER , Átvette a bolsevista sztalin jóska inteligenciát ezért az elnök kizárta a hozzászólásból !

  3. NAGYSZERÜ IRAS, MINDEN SZAVA MEGFELEL A VALOSAGNAK!

  4. Ne írj ilyen cikket, amiben ötleteket adsz a balbarmoknak. A végén még megfogadják, bűnbánatot tartanak, bocsánatot kérnek eddigi bűneikért, elhatárolódnak régi elvtársaik terrorjától, és lehet, hogy a nemzet javára kezdenek munkálkodni, kezdve azzal, hogy kamatostul visszaadják a lopott holmit. Akkor talán lesz esélyük újra hatalomra kerülni – úgy ötven év múlva. Szóval, ne adj tippeket.
    Ha meg adsz – hátha bejön, mert azt megnézném.

  5. Sebestyén még mindig hülye vagy . A régi általad demokráciának vélt kádári rendszerben egy telefon volt egy faluban a postán és ha harmat volt az éjjel már beázott. Hozzád képest egy marák lepke felér egy csoport fizikussal és agy sebésszel..Már elhúzhatnál a jó büdös francba.A hozzád hasonlóknak semmi sem tetszik , csak a rombolás és az uszítás . Sajnállak téged de legfőképpen a családodat , már ha van. Szellemileg egy toprongy vagy . De csak élj így örök gyűlöletben és meg nem értésben. Szomoú halálod lesz.

Hozzászólás a(z) doug bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük