Farizeusok

A farizeus szót ma átvitt értelemben, elsősorban a képmutató, álszenteskedő emberekre használják.

E negatív köznapi jelentés elterjedése elsősorban a Biblia Újszövetség részében írtaknak köszönhető, ugyanis az újszövetségi történetekben sokszor megjelenő, az ószövetségi törvények betűihez szigorúan ragaszkodó, nagy buzgóságot mutató farizeusokat Jézus külsőséges vallásosságúnak tartva sokat bírálta, és gyakran kapcsolta nevükhöz a képmutató jelzőt. „Jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, a melyek kívülről szépeknek tetszenek, belől pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák”

Az európai és a magyar liberális, zöldek, szociáldemokraták, komcsik, sőt a néppártiak oldaláról egyre több csontváz hullik ki a szekrényből. Megmutatkozik, lelepleződik valódi énük. Egy közös jellemzőjük van a pénzharácsolás, a hatalommánia mellett, hogy támogatják Soros és a brüsszeli bürokrácia bevándoroltatási politikáját, támogatják, hogy Európába millió és millió migráns érkezzen Ázsiából, Közel-Keletről és Afrikából. Jogállamiságot, morált, sajtószabadságot követelnek, hirdetnek, közben maguk tiporják lábbal az igazság érvényesülését, verik szét a sajtószabadságot, szemrebbenés nélkül alkalmazzák a fakenewst, valódi dezinformátorok és csak a maguk globális igazságát ismerik el. Aki ennek ellent mond, azokat diktatórikus módon eltávolítják a közéletből, a munkahelyéről. Még közös bennük, hogy féktelenül támadják Magyarországot, személyesen Orbán Viktort, támadják Kazinskyt és Lengyelországot, valamint Salvinit és Olaszországot. Ők hárman megalkuvás nélkül ellent állnak az őrült bevándorláspolitikának, az iszlamizáció terjesztésének.

Kik ezek?

Például Guy Verhofstadt, Soros György egyik legfőbb szövetségese. Erről a vezető brüsszeli liberális politikusról derült ki, hogy kétes hírű cégek fizetett lobbistája, aki a legsúlyosabb gazdasági válság közepette is egy magáncég kijáró embereként ordítozott az Európai Parlamentben. Aki a görög adósságprogram vitájában egy energetikai cég és egy nyugdíjpénztár érdekében zsarolta a görög miniszterelnököt. Verhofstadt tagja volt egy offshore cég igazgatóságának, és több más cégnek is dolgozott – valószínűleg még dolgozik is. A megdöbbentően felületes brüsszeli jövedelembevallások miatt pénzügyi helyzete teljesen átláthatatlan, de az biztos, hogy az elmúlt ciklusban eurómilliókat keresett. A volt belga miniszterelnök, jelenlegi liberális frakcióvezető 2010 és 2016 között egy offshore céget is működtető cégcsoport, az Exmar-csoport igazgatóságában ült, és mindezért évi 60 ezer eurót (nagyjából 20 millió forintot) kapott. Minderre akkor derült fény, amikor napvilágra kerültek az úgynevezett Paradise-iratok. Sokan úgy vélik, hogy Verhofstadt agresszív bevándorláspárti álláspontja mögött  üzleti érdekek állnak, amely miatt a liberális frakcióvezető el akarja árasztani Európát olcsó, kizsákmányolható munkaerővel. Ez esetben migránsokkal.

Korrupciós botrány robbant ki a német CDU rangidős európai parlamenti képviselője, Elmar Brok körül is, aki közel áll Merkel kancellárhoz. Kiderült, hogy a néppárti politikus pénzt szedett be a parlamenti látogatóitól, hogy fedezze a költségeket, miközben ezeket az összegeket a parlamenttől is visszaigényelte. Két év leforgása alatt összesen 18 000 eurót (majdnem hatmillió forint) vett fel így, törvénytelenül.

A farizeusok, a ragacskezűek tábora azzal is növekedett, amikor Cecilia Wikströmöt, a svéd Liberálisok listavezetőjét  le kellett venni a listáról, amikor kiderült, hogy adócsalásban működött közre. Az ügyet a svéd televízió robbantotta ki, de aztán a részleteket már sajátos módon elhallgatták.

A balliberális médiumok természetesen teljesen elhallgatják az ügyet.

Wikström liberális európai parlamenti képviselőként két, milliárdos adócsalással meggyanúsított cég igazgatótanácsában tevékenykedik hosszú évek óta. Soros György megbízható embere. Tagja az EP hírhedten bevándorláspárti testületének, a LIBE-bizottságnak, és őt bízták meg jelentéstevőként a dublini rendszer reformjával. Rendszeresen agresszívan támadta Magyarországot, Orbán Viktort és azokat a politikusokat, akik Európa megvédését tűzték ki célul, és rasszistának nevezte a kvóta elleni népszavazást. Wikström évek óta havi 70 ezer svéd koronával, vagyis mintegy 6200 euróval egészíti ki jövedelmét (ez nagyjából kétmillió forint), két adócsalásba keveredett cég vezető tisztviselőjeként, az igazgatótanács irányító tagjaként. Ezzel nagyjából megduplázza havi képviselői járandóságát.

Hozzá kell tenni, hogy Brok azok közé a 226 Soroshoz köthető európai parlamenti képviselőhöz tartozik – noha egy névleg kereszténydemokrata tömörülés tagja –, aki képviselősége mellett évekig a balliberális német médiaóriásnak, a Bertelsmann-nak dolgozott lobbistaként és tanácsadóként. A Bertelsmann az RTL-csoport legnagyobb tulajdonosa, ahová a magyar RTL Klub is tartozik. Bár sokan nem nézték jó szemmel, a politikus egészen nyugdíjas koráig megtartotta szerepét a médiacégben, ami 5 000 eurót hozott neki havonta, a 8 757 eurós képviselői fizetése mellé.

Miközben más demokratikus országokat vádolnak korrupcióval, addig Brüsszelben tombol a korrupció.

Most éppen a görög néppárti EP-képviselő, az Új Demokrácia képviselőcsoportjának elnöke, Manolis Kefalogiannis ellen vizsgálat zajlik csalás miatt, ennek ellenére pártja elindítja az idei európai parlamenti választásokon. Az ügyet a képviselő korábbi asszisztense robbantotta ki, amikor elmondta, hogy  fizetésének egy részét, összesen 127 000 eurót oda kellett adnia a politikusnak. Ezt a csalást, visszaélést is mentegeti a brüsszeli adminisztráció. Pártja nem hívja vissza a görög képviselőt, hogy ne indíthassanak ellene eljárást.

Így állunk a szemforgatókkal:  bort iszik és vizet prédikál az európai parlamenti képviselők jelentős része.

Magyarországon sem jobb a helyzet. A szocialisták, a Dk-sok, a liberálisok korrupcióval vádolják a kormányt, miközben ők a leginkább korruptak. Politizálásukat, regnálásukat az elmúlt harminc évben végigkísérte a csalás, a korrumpálás, a megvesztegetés. Hosszú lenne a sor bűnük, gazemberségük felsorolásával. Itt van az EU dísze, Újhelyi István, aki ki tudja milyen háttértámogatással, különböző alkukkal Magyarország és a magyar kormány legnagyobb ellensége, magyarellenes lobbizója, a magyarokat hazugságokkal lejárató Sargentini jelentés támogatója. Kiderült róla, hogy a szegedi Szeviép-ügy egyik haszonélvezője. A szocialista politikus körül a kéz kezet mos történet rajzolódik ki. A 6 év börtönre ítélt Szeviép-vezető, Baranyi Sándor súlyos vádakkal illette a Délmagyarban Botka László szocialista szegedi polgármestert és Ujhelyit. A Szeviép hálából több tízmillió forint értékben finanszírozta Ujhelyi István szőregi házának felújítását. Ujhelyi István viszonzásként több pályázaton is segített a Szeviépnek, másrészt az ő segítségével kerültek be a Tisza M43-konzorciumba a spanyol multi alá. Mindezt pályázati, állami pénzekből finanszírozták.

Milyen emberek ezek? Kiknek dolgoznak?

Aztán itt van Karácsony Gergely, önjelölt főpolgármester. Szélhámosságára a parkolási botrány kapcsán derült fény. A Közbeszerzési Döntőbizottságnak kellett közbelépnie Zuglóban, amikor a Karácsony Gergely vezette kerület újabb, 400 millió forintos megbízást adott volna ugyanannak a cégnek, amelyik eddig is veszteségesen üzemeltette a parkolást. Verseny nélkül, egyedüli indulóként kapták volna meg a munkát. Ekkor derült ki, hogy két év alatt nyereség helyett több mint 750 millió forint veszteséget termelt a kerületi fizetős parkolási rendszer. A hiányt korábban Karácsony Gergely is elismerte, de szerinte ő nem tehet a kialakult helyzetről. Ehelyett a kormánypártokat és a főpolgármester-jelöltségét támogató MSZP-t tette felelőssé, ugyanis – mint mondta – megszavazták a döntést. A XIV. kerület korábban egy drága ajánlatot fogadott el, így Zuglóban egy parkolóóra üzemeltetési díja 70 ezer forintba kerül, míg van ahol ennek az összegnek a tizedét fizetik ugyanezért.

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője felszólította a zuglói polgármestert, hogy vállalja a felelősséget az elkövetett hibákért, a kifogásolt parkolási szerződést pedig mondja fel. Kifejtette: az új zuglói parkolási rendszer egymilliárd forintos kiesést okozott az önkormányzatnak, vagyis a zuglóiaknak naponta 1 millió forintjukba kerül Karácsony Gergely alkalmatlansága. Ráadásul korábban a Közbeszerzési Döntőbizottság is egymillió forintra büntette a XIV. kerületet a parkolási tender szabálytalanságai miatt.

Egyszóval a balliberális magyar vezető politikusaink jelentős része ugyanolyan korrupt, farizeus, mint európai eszmetársaik.

Pénzt, hatalmat nem szabad rájuk bízni, mert kezük közül szétfolyik a pénz, eltűnik, de nem a köz javára. Mit gondoljunk a hatalomba visszakéredzkedő multinacionalistákat kiszolgáló Bajnai Gordonra, akit egyszerűen „libásnak” neveznek, mert eltüntette sok száz magyar gazdálkodó család pénzét. Sokan tönkrementek vagy öngyilkosok lettek. Bajnai nemrég nyilatkozta, hogy ő tiszteli Soros Györgyöt és munkásságát. Nemkülönben mire számíthatunk egy Czeglédi Csabától, Gyurcsányék üdvöskéjétől, akit hatmilliárdos csalással, bűnszervezet létrehozásával és egyéb bűncselekményekkel vádolnak.

A balliberális ellenzék vezéralakjai (az Apró-Dobrev-Gyurcsány klán) sem politikailag, sem morálisan nem elkötelezettek Magyarország felé.

Ezt bebizonyították számtalanszor. Mindig nemzetük ellen fordultak s nagy károkat okoztak. Apró Antal Kádár János mellett ezerszázalékosan részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc véres megtorlásában, a leszámolásban. Apró Piroska, mint bankár, a rendszerváltás kommunista üzletasszonya gyanús körülmények között szerezte vagyonát és egyidőben veje is. Nemkülönben Dobrev papa bolgár titkosszolgálati múltja elnyúlik egészen a II. János Pál pápa elleni gyilkos merénykísérletig. Gyucsányt, a szemkilövetőt, az országot csődbe vivő exminiszterelnököt pedig ismerjük. Gyurcsánynéről, Dobrev Klárától ugyan mit lehet várni? Miben reménykedhet a választó egy ilyen hátterű botcsinálta politikustól, aki az Európai Parlamentig szeretne eljutni.

Csak nagyon naiv, nagyon tájékozatlan vagy nagyon buta és elkötelezettnek kell annak lenni, akik ezekre a gyökértelen, hazudozó farizeusokra szavaz. Aki ezeket vagy az ilyeneket támogatja az a saját jövőjének a kovácsa, csak az enyém vagy a miénké ne legyen.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

10 hozzászólás

  1. gyöngyszem 😉

  2. Karigeri és Gyuriferi a kèt hazudós gazember hazárdőr.

  3. Pedig egyszerű a képlet, a szervezett magánhatalom szolgálatában állók nyugodtan lehetnek korruptak, sőt kötelező annak lenniük, másként nem lehet őket sakkban tartani.

  4. Napi egymillió, azaz 125 ezres lakosság fejenként 240 forintot fizet havonta azért a lehetőségért, hogy még a parkolásért is fizessen? Erre mondják az üzleti életben, hogy ügyes.
    Tehát, ha nem fizetnek a parkolóórákért mondjuk családonként két gyerekkel havi ezer forintot, akkor akár ingyen is parkolhatnának a saját autójukkal a saját kerületükben a saját házuk előtt, ugye?
    Hát igen, de fizetnek mint a katonatiszt, hogy további súlyos tízezreket fizethessenek. Az épelméjűek meg ezt hívják elmebajnak.
    Csak tudnám, miért nem csapják agyon az ilyen vezetőt?

  5. Fari AntiZeusok.
    😛

  6. atörökszultán

    Áldott Húsvétot kívánok Stefka Istvánnak és a Körösi testvéreknek!

  7. Szőke ciklon

    Már több felháborító eset kapcsán bebizonyosodott, hogy a hitelét vesztett JOG uralja a világot. Kezdve a, teljes népességet felháborító, az igazságot megcsúfoló bírói ítéletektől, az alvilágibűnözőket. eredményesen védő , végtelenül aljas, és dörzsölt, a bírói karral, a bűnben együttműködő ügyvédekig. A JOGÁLLAMISÁG manapság nem az ország igazságos működését jelenti, hanem sokszor annak ellenébe hozott, a józan ésszel ellentétes törvények szerintit. Itt van például, cikkben is megemlített képviselők elvtelen mentelmi joga, tkp. a törvények felettisége. De vérforraló a Czeglédi eset is. Hogy történhet meg, hogy egy eljárás alatt bűneset főszereplőjét képviselőnej jelölve kivonják a felelősség alól. Az amerikai maffia vezérek is csettintenének egyet Gyurcsány ötletére, a jogtalan jog biztosította lehetőségre! Hova vezet ez? Mi lesz itt, ha a nép is egy, a saját érdekeit képviselő jogrendszert fog működtetni?

  8. POROSZLAI RÓBERT

    a farizeusok magyar fordítása: alávaló mocskos gazemberek

  9. Sün Balázs

    Klára is “nagy” üzletasszony! A haver Cezglédy Csabának adott az Altus cég kölcsönt több alkalommal, kamatot is kértek és kaptak. A tiltott pénzügyi tevékenységéért a A Magyar Nemzeti Bank el is kapta, pénzbírságot vetett ki rá. Közben Gyurcsány, mert most ő a 100%-os tulajdonosa az Altus Portfólió Kft-nek – megváltoztatta a a korábbi cégét. Talán így szeretne kibújni a felelősség alól.
    Ezek már csak ilyenek. De a népnek már nagyon elegük van belőlük!

  10. Azért van “haladás”! Többen is közülük már vállaltan patkányok! Külön téma viszont, hogy ezt igyekeznek másokra hazudni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük