Globál kontra globál

A liberalizmus, a hegemóniáját fokozatosan elvesztő liberális ideológia kezd egyre fenyegetőbbé válni Európa és áttételesen Magyarország számára. A civil csoportosulások, szervezetek hangos, agresszív akaratuk kudarcba fulladása miatt anarchista eszközökhöz nyúlnak. Elutasítják a korlátozás fogalmát, a törvényt, a rendet, egyáltalán az állam és az egyház létét.

Dühük sokszor parttalanná válik – lásd kicsiben a hétvégi budapesti pride felvonulást, nem sikerült balhét csinálni -, de ugyanakkor fenyegető is, amikor a G20 csúcstalálkozón háborús állapotokat idéztek elő Hamburgban.

Elszabadult a pokol.

A szélsőbaloldali környezetvédők, feminista, homoszexuális és antifasiszta csoportok zavargása a globalizmus ellen több száz sebesültet (ötszáz rendőr sérült meg), égő autószalont, égő járműveket, felgyújtott gumiüzemet, füstölgő kukákat, betört ablakú, kifosztott üzleteket, vérző fejű tüntetőket hagyott hátra. Hamburg romokban hever. Ez már nem békés tüntetés volt a globalizmus, a multinacionális hatalmak ellen, hanem támadás a fennálló állam, a polgári, jólétre berendezkedett társadalom ellen, támadás a hagyományos civil értékek elpusztítására.

Ezek a tüntetők tudják vagy nem tudják, de voltaképpen marxista, bolsevik módszerrel harcoltak.

Ugyanis Karl Marx mindig is hangsúlyozta, hogy alkalmazni kell az erőszak nagyobb szerepét a történelemben. Tanítása igazságának nevében a szovjet bolsevikok a szimbolikus erőszak helyett a tényleges erőszak gyakorlását valósították meg, abszolút önkényuralmat építettek ki. Uralmukat ,,proletárdiktatúrának” nevezték, s ezzel olyan kifejezést választottak, amelyet Marx írt le először egy 1872-ben leírt levélben. Mi már tudjuk mit jelent a proletárdiktatúra, melyhez a munkásságnak semmi köze nem volt: vért, kivégzéseket, börtönt, megszégyenítést, megkülönböztetést és gazdasági csődöt jelentett. Akkor is a hatalomba került vezető ideológusaik nem a dolgozó nép voltak, hanem az értelmiség vékony, de annál agresszívebb nemzetietlen rétege, tele tűzdelve bűnözökkel ( Sztálin, Ceuaescu stb). Ne szépelegjünk, ne dédelgessünk álmokat. Hogyha a Nyugat vezető politikusai engednek az erőszaknak, s széttárják karjukat, akkor bekövetkezhet egy másfajta erőszak uralma, a liberálfasizmusé, a balliberális diktatúráé. Egyes nyugat-európai politikusok már úgy fogalmaznak, hogy ezeknek a zavargásoknak a hátterében baloldali fasiszták állnak.

Itt tartunk. A zavargások háttérében megbúvó balliberális erők, pénzemberek tehát ugyanazok, akik a globális gazdasági világot szorgalmazzák. A tömegek többsége- akik felvonulnak törni-zúzni-, nem tudja, hogy a nyitott társadalom, a népvándorlás, a tömeges migráció támogatása, a nemzetállamok bedarálása valójában nem más, mint a globalizmus egy másik fajtája. Gazdasági érdekük ugyanazokon a szempontok alapján szerveződnek: a végeredmény Európa meggyengítése, önazonosság tudatának szétverése és a világ könnyebb kormányozhatósága néhány tíz multimilliárdos kezében.

Tehát a globalizmus harcol a globalizmus ellen, a középpontban pénz van, rengeteg pénz, s akik károsodnak, megszenvednek érte, az maga a nép, a tömeg.

Jó színjáték, ha nem vigyázunk könnyen az áldozataivá válunk. Egyenlőre még csak szereplői vagyunk. Sok trükkel, erőszakos fenyegetőzésekkel szeretnének behúzni bennünket az Európai Unió Soros erői ebbe az önpusztító játszmába. Ellenállunk, sőt Közép-Kelet Európa józanabb erői is ellenállnak. De nagy és befolyásos hatalmak próbálják felmorzsolni egységünket, a V4-ek egységét. Nem lehet tudni, hogy tulajdonképpen mit akart üzenni Ferenc pápa legutóbbi megnyilatkozásával. Ugyanis szerinte Európa ügyeit egy közös európai kormánynak és szövetségi parlamentnek kellene igazgatnia. Ez majdnem megegyezik Sorosék terveivel, a nemzetek önfeladásával. Majd a keresztény egyházfő a migrációról így vélekedett: ,,a migránsok fivéreink és nővéreink, akik jobb életet keresnek távol a szegénységtől, éhezéstől, háborútól.”

Nem tudom erről az üzenetről mit gondoljak. Minden esetre Brüsszeltől keletre, ha veszély fenyegeti nemzeti létünket, akkor a saját utunkat kell járni. Érdekes Trump amerikai elnök véleménye, aki nem a federalizmust támogatja, hanem a nemzetállamokat. Ő is így lett az USA 45-ik elnöke, miután megígérte választóinak, hogy Amerikával, a hazájával akar elsősorban foglalkozni. Követi a híres Monroe elnök híres elvét, amely 1823 december 2-án látott napvilágot: Amerika az amerikaiéké. Ami meghatározta az Egyesült Államok külpolitikáját, azaz a dekolonizáció, a semlegesség és a be nem avatkozás elvét. Tudjuk, ez ma, Amerika nagyhatalmi szerepe miatt, már nem így van. Mi magyarok nem tehetünk mást, mint járjuk saját utunkat. Akár mondhatnánk: Magyarország a magyaroké.

A címlapfotón a “Kapitalizmus öl” jelentésű feliratot visznek a határtalan szolidaritás G20 helyett jelmondatú menet résztvevői, akik a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 hamburgi csúcstalálkozója ellen tiltakoznak az észak-németországi városban az esemény második napján, 2017. július 8-án. (MTI/EPA/Ronald Wittek)

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

3 hozzászólás

  1. Gáspár Anett

    “Ezek a tüntetők tudják vagy nem tudják, de voltaképpen marxista, bolsevik módszerrel harcoltak.”

    Meg hitleristával.
    Ami tudvalévően ugyanaz.

  2. Ha elfogyott az érv, náluk a hazudozás, az ocsmánykodás és a fenyegetőzés szokott maradni.

  3. Csodálom,hogy a ‘nagyonokos’ nyugati ballibant sajtó még nem Putyint vádolja a hamburgi zavargások megszervrzésévrl. Nyilvánvaló, hogy Putyin volt, mert még saját embereit is megtámadtatta.

Hozzászólás a(z) Ferenc bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük