Hataloméhesek

Zagyva György Gyula laza zsidózása, agyonveréssel, a zenész családjának kiirtásával való fenyegetőzése, a párt hazug, elhallgatott, milliárdokba kerülő plakátgusztustalansága valójában a Jobbik lényege, belülről jövő késztetése.

Antiszemita és antidemokratikus üzenetei párttá alakulásuk óta benne vannak a politikájukban, amit most már soha nem tudnak letagadni. Lehet jó arcú miniszterelnök-jelöltnek lenni, ígérgetni szebb jövőt, ha közben politikai nézeteit állandóan váltogatja annak függvényében, hogy honnan jön a pénz. Legrégebben oroszok, később irániak, most Simicska, legközelebb Soros. Közben a Jobbik szabadulna az elszabadult ágyúgolyóitól, mint például Zagyvától, a volt jobbikos országgyűlési képviselőtől, aki nem először fenyegetőzött – még a parlamentben is –, ami miatt bírósági eljárás is folyt ellene. A durva, zsidózó fenyegetés kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök a tőle megszokott keménységgel lépett fel: utasította a belügyminisztert, hogy a jobbikos Zagyva György Gyula gyalázatos antiszemita fenyegetőzésére válaszul a törvény teljes szigorával lépjen fel. Egyébként a miniszterelnök többször kifejtette, hogy Magyarországon az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia van.

Nagy a baj ott, ahol nincs beszélgetés, nincs vita, nincsenek érvek. Csak indulatok, csak erőszak. Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője nemrég egy parlamenti felszólalás kapcsán Dömötör Csaba államtitkárt fenyegette meg, így: „Gyere ki, úgy nyakon ‘szlak, hogy leszáll a fejed!”. Zagyva hasonlóan reagált, de kiegészítve a náci utcagyerek korszakából származó antiszemita felhanggal, amikor Varga Bíró Tamás zenész kritizálta, amiért a jobbikos politikus Pörzsével együtt szerepelt az ultraliberális Gulyás Márton által készített, a választási rendszer megváltoztatásáért kampányoló videóban.

Csak hát jogos volt a jobboldali blogger közösségi oldalán megjelenő kritika.

Hol van már, a magát jobboldalinak vallott Pörzse Sándor és Zagyva György Gyula a jobboldaliságtól? Már régen a balliberálisok szekerét tolják Vonával együtt. Nincs miről beszélni. A baloldal érdekeit képviselik, Simicskával az élen.

Ott, ahol együtt kampányol a jobbikos Pörzse és Zagyva a Magyarország ellen gyűlölködő Gálvölgyi Jánossal, a volt szocialista vezér Csintalan Sándorral, a liberó Stohl és Hajós Andrásokkal, ott nincs mit beszélni.

Ők egy csapat. A nemzeti oldal, azaz hazánk ellenségei.

És ez nem zagyvaság. Az sem, ahogyan Vona Gábor beszélt miniszterelnök-jelölti kongresszusukon. „Orbán Viktor fél tőlem és a Fidesz fél tőletek” – búgta felé mélyről. Megfogalmazása szerint nemcsak azért, mert le lesznek váltva, hanem azért is, mert sokuknak félelmükben az „állandó lakcímük megváltoztatását” is jelenti győzelmük. Vona hangsúlyozta, a Jobbik el fogja számoltatni a Fidesz vezetőit, és aki börtönbe való, azt börtönbe fogja záratni. Megnyugtatásul azt is közölte, hogy a Fidesz szavazóit nem fogják üldözni. Aranyos, szép új világ köszöntene ránk. Hál’ Isten, ezt egy egyre népszerűtlenebb párt – 8, azaz nyolc százaléknyi választó szeretné őt miniszterelnökként látni – vezetője mondja. Programja persze nincs. Csak a fenyegetőzésre képes.

Régi mondás: összenő, ami összetartozik.

A valamikori jobboldali radikális párt, a Jobbik láthatóan összeolvadóban van a balliberális pártokkal, az MSZP-vel, a DK-val és a többi kis balos akarnok minipártocskával. Erő híján náluk is a fenyegető üzengetés az elsődleges.

  • Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje határkerítés lebontásával riogatja a magyarokat, elárasztaná Magyarországot migránsokkal. Eleget tenne Soros milliárdos követeléseinek. A nemzet érdekei ellen politizáló nyílt árulását Botka már nem titkolja.
  • Szellemi szövetségese – választások előtt úgyis összeborul az MSZP a Demokratikus Koalícióval – Gyurcsány Ferenc megy a legtovább. Ő már bírákat és nyomozó ügyészeket is megfenyegetett hatalomra jutásának esetére. Mindezt annak a bírói ítéletnek a kapcsán tette, amikor is Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot jogerősen börtönbüntetésre ítélték. A két állami hivatalnok nagy értékű közvagyont herdált el a sukorói telekcsere kapcsán. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ezt üzente: „… a meghurcoltakat szabadon engedjük, teljes anyagi és erkölcsi kárpótlást fognak kapni”.
  • Varjú László, a DK alelnöke a főnökénél még nagyobbat mondott. Azzal fenyegette meg a velencei-tavi, sukorói telekcserét vizsgáló ügyészeket, bírákat, a legfőbb ügyészt, sőt az Országos Bírósági Hivatal elnökét, hogy ha a DK hatalomra kerül, börtönbe zárja őket.

Nesze neked jogállamiság! Erre nem horkan fel az Európai Parlament, az Európai Unió, a Strasbourgi Bíróság és a nyugati balliberális sajtó hadtest.

Ez nekik a természetes.

A hataloméhségük kielégítése alatt felgyülemlő feszültségeket azon az oldalon így vezetik le, így szokás, náluk nincs szabály, nincs határ. Náluk a törvényesség, a demokratikus parlamenti választás eredménye sem számít. Ezért szorgalmazzák a külföldről, sőt belföldről is a jól fizetett „civil” mozgalmak erőszakoskodásait, akár a fegyveres hatalomátvételt (igen, kedves örökké felháborodó ellendrukkereim, a hvg.hu-n szó szerint ez olvasható), mert másképpen nem megy.

Jó kilátások. Ezért nekem ne magyarázza el senki, hogy a háttérben nem új Lenin, Soros-fiúk csoportosulnak, az új anarchisták, akik a törvényes semmibevételével akár a terrorizmus eszközeit sem tartanák túlzásnak céljaik eléréséhez.

Maradjunk annyiban, a balliberális-nemzetellenes erők a hatalmat akarják és nincs az az ár, amit meg ne fizettetnének ezért – jó kommunista hagyomány szerint – másokkal.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

egy hozzászólás van

  1. Stefka múltjáról nincs véleményem mert nem ismerem de van Maléterről.
    Hasonló lehet megitélése.
    Nejemmel gyakran vitatkoztunk emiatt.
    Én csak a könyvekből és a cikkekből ismerem.
    Ő meg apján keresztül akivel együtt Ludovikások voltak ami abban az időben fogalom volt.
    Maléter tehát egy kassai nem sváb hanem szász úrhatnám alak aki berendelte magához a férfiszabóját. Ez a többiek szemében egy elitélendő nagyzolás volt. Másik bűne hogy míg a többi Ludovikás mind visszautasitotta a lehetőséget hogy belépjenek a kommunista Néphadseregbe Maléter belépett a Pártba és karriert csinált.
    Én ezt másképp fogom fel. Ha nincs senki aki belép a hatalom közé akkor ki lesz az aki az adandó alkalommal mellénk áll mint a labancok vagy császári tisztek 1848ban?
    És úgy is történt. Pongátz végig gyűlölte Malétert mivel az elején szabadságharcosait gyilkolta. A végén mégis a szabadságharc mellé állt ami életébe is került.
    Ezért most 2O17ben szükségünk van olyan
    látszólag áruló NATO csicskás vezérkarra akik majd egy adandó alkalommal mégis mellénk fognak állni nem a megszálló csapatok mellé.
    Egyik ősöm labancz futár volt a nagyszombati csata alkalmával és Bercsényi majdnem lefejeztette. A kuruc urak meg leitatták és rá akarták venni hogy csapjon fel kurucznak. Régi szép idők.
    Két pogány közt török és német egy hazáért akkor sem volt könnyű.

Hozzászólás a(z) kuruczlabancz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük