Németország szétesik

Németország szétesik. Ezt a következtetést vonta le Udo Ulfkotte legújabb, „Népnevelők” című, Magyarországon most megjelent könyvében (Püski Kiadó Kft.). Alighanem ez volt az utolsó írása a szerzőnek, aki tragikus hirtelenséggel, rejtélyes körülmények között hunyt el.

Sokat tudott Németország elmúlt huszonöt évéről, amelynek újdonsült vezetői erkölcseiből, identitásából, munka-és hagyományszeretetéből forgatta ki a németeket. Amíg a CDU-CSU egykori államférfija, Helmuth Kohl kancellár egyesítette a keletet nyugattal, azaz az NDK-t az NSZK-val egységes Németországgá, addig tanítványa, Angela Merkel kancellár a német egység szétverésében jeleskedik, főként a migránskérdés kezelése miatt.

Nem véletlen, hogy a folyamatos népszerűségvesztésével Merkel nem tud kormányt alakítani.

Újságírók és politikusok még soha nem nézték le ennyire a német nyelvterületen élő polgárokat, mint napjainkban – írja Ulfkotte. Arrogánsan, nagyképűen és öntelten perlekednek, fütyülnek a semlegességre, objektivitásra, az igazságra. Ennek a kis véleményformáló elitnek a pimasz jelszava így hangzik: „Mi mindent jobban tudunk”. A WikiLeaks által nyilvánosságra hozott titkos jelentés Németországgal kapcsolatban „multikulturális őrültségről” beszél, a németeknek növekvő nyomort és káoszt prognosztizál. Felsorolja a sok „No-go-zónát” és előrevetíti, hogy ezek gyorsan „etnikai háborús területekké” válnak, amelyekben a németekre lincshangulat vár. Az amerikai jelentésíró tájékoztatja Hillary Clinton ex-kampányfőnökét, Podestát arról, hogy Németországban a cenzúra miatt már egyáltalán nem tudósítanak az országban uralkodó valós helyzetről. Németország nemcsak banánköztársasággá, hanem a bambák birodalmává züllött. Aki nem engedelmeskedik Merkeléknek, a szociáldemokrata Schulzéknak és a többi balliberális pártocskák vezetőinek, azokat csak egyszerűen disznóként bélyegzik meg, magyarul barnáknak=náciknak.

Nos, így állunk a mai Németországgal. Manapság a politikusok a német választókat adott esetben „csőcseléknek”( Gabriel Sigmar, az SPD egykori elnöke), hallgatólagosan „patkányoknak” (Szászország CDU párti belügyminisztere, Markus Ulbig), vagy „csürhének” (Cem Özdemir, a Zöldek elnöke) nevezik. Ezt a szóhasználatot választotta Joseph Goebbels, a fasiszta propagandaminiszter is – állapította meg a könyv szerzője. De a CDU főtitkára, Peter Tauber sem különb, amikor 2016-ban csatlakozott azok sorához, akik lenézik választóikat. Tauber „seggfejeknek” nevezte azokat, akik szeretett Führerinünk pártjának tagjaiként nem hódolnak neki, nem akarják követni.

De kit is kell követniük? Akik mindvégig hazudnak és becsapják a választóikat?

A politika és a médiumok talán Németországban fonódtak össze a legszorosabban. Angela Merkel szoros barátságot ápol Friede Springerrel, a Springer-Médiakonszern alapító anyjával. Ha a Springer-sajtó Angela Merkelt, mint a „világ legbefolyásosabb asszonyát” értékeli, azon nincs mit csodálkozni. Az eredmény jóformán minden reggel látható a Bild-Zeitungban: „A szívek kancellárja”, „Szuper Merkel” és így tovább.

Van aztán a Friede-Springer Alapítvány, akinek egy kis kuratórium ad tanácsokat, s ebben ül prof. Dr. Joachim Sauer, Angela Merkel férje. A pénz és a hatalom tökéletes szimbiózisa tapasztalható. Merkel másik barátnője Liz Mohn. Ő a Bertelsmann-konszern szürke eminenciása. Rá és médiabirodalmára is számíthat Angela. Ezért nincs mit csodálkozni, amikor ezek az orgánumok a német kancellár külpolitikájával szembemenő Orbán Viktor magyar miniszterelnököt nemes egyszerűséggel lefasisztázzák, diktátorozzák, Putyinhoz hasonlítják és Magyarországot lejáratják.

Közben újságíróik folytatják lapjaikban a hazugságaikat. Szerintük a menedékkérők egyfajta „gazdagodást” jelentenek. Ők jelentik azt a munkaerőt, amire a németeknek sürgetően szükségük van – írta a Die Welt, a Bild és a Tagesschau 2015 októberében. Akkoriban egész Németország az „Isten hozott benneteket” Willkommenskultur-mámorában úszott. A médiabuborék aztán kipukkant: olyan „magasan képzettek” voltak ezek az illegálisan érkezők, hogy 2016 őszéig az egy milliónál is több migránsból mindössze 54 menedékkérő kapott

A német újságírók többségét megvásárolták Udo Ulfkotte szerint. A német médiumok már régóta csak „menekülteknek” nevezik a Keletről és Észak-Afrikából jött migránsokat. Olyan emberek nem léteznek számukra, akik a szociális rendszert akarják kihasználni. Sok újságíró ugyanis közeli kapcsolatot ápol a jól fizető szociális iparral. A menekültriportokért jelentős összegű újságírói díjakat vettek át egyes újságírók.

Aki viszont ellentmond a hivatalos migránspolitikának, azt az egész médiafalka üldözi.

Ez történt Thomas Rauscher lipcsei jogászprofesszorral is, aki merte kritizálni a kancellár asszony menekültpolitikáját. A nemzetközileg elismert jogász nyilvánosan terjesztette véleményét a Twitteren, például: „Dublin III rendeletet megszegték, Schengen szétrombolva. Arab és afrikai fosztogató bandák szilveszterkor. Túl nagy kérés, ha egy nép meg akarja őrizni országát? Merkel szétrombolja Németországot!” A jogászprofesszor csak élt az alaptörvényben biztosított jogával. Emiatt leszélsőjobboldalizták, a rasszizmus bélyegét ragasztották rá és a politikailag nem korrekt férfit végigűzték a média arénáján. Magyarán ellehetetlenítették Thomas Rauschert. A jogászprofesszor legutóbb azt nyilatkozta: Németország széteséséért a fősodratú média is felelősséggel tartozik. Az süket fülekre talált, hogy csak 2015-ben több mint 400 feljelentés érkezett Merkel ellen árulás miatt. Az államügyészek viszont hallgattak, hiszen politikai irányítás alatt állnak.

Fontos mondat a média felelősségéről. Ez a magyar médiumokra is vonatkozik. Sajnos a balliberális, jobbikos újságok támogatják az illegális migrációt Magyarországra. Elképzelhetetlen károkat okoznak ezzel hazájuknak, a tulajdonosaikkal együtt. Egyszer Isten színe és a nép elé kell állniuk. Udo Ulfkotte egykori német újságíró tanulmánykötetének végén követeli, hogy az újságírók és a vezető média felelősséggel tartozzanak a tetteikért – méghozzá a teljes magánvagyonukkal. Míg sok újságíró, akik hazug propagandájukkal többek között a menekült-cunamit „gazdagodásként” adták el a német lakosságnak, addig a német polgároknak sok milliárd eurót kellett eddig emiatt kifizetniük. S ezt baj nélkül ússzák meg? Na, ne. Ha eljön az idő, álljanak a bíróság elé.

Ma már így áll Németország. A szétesés állapotában. A pártok nem tudnak megegyezni. A merkeli politika zsákutcába vezette népét. A megoldás a német választók kezében van.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

8 hozzászólás

  1. “Haladóink” minden országnak ezt a sorsot szánják. És máris “nemzetközivé” teszik a világot. Ha egyszer Lenin efftársnak nem sikerült…

  2. Gáspár Anett

    Felsorolja a sok „No-go-zónát” és előrevetíti, hogy ezek gyorsan „etnikai háborús területekké” válnak, amelyekben a németekre lincshangulat vár.

    https://vk.com/video207753182_456239492

  3. Gáspár Anett

    “Ezt a szóhasználatot választotta Joseph Goebbels, a fasiszta propagandaminiszter is –”

    Hitler és Göbbels mögött is ugyanaz a hatalom állt, mint Merkel és Soros mögött.

    • Anett. Máskép látom. Hitler pont az ellenkezőjét akarta amit a pénzelit akart. Ezért fogtak össze azonnal ellene.

  4. Gáspár Anett

    “Az süket fülekre talált, hogy csak 2015-ben több mint 400 feljelentés érkezett Merkel ellen árulás miatt.”

    ???
    Csak?!

    Nos, nálunk Merkel és Soros ellen közel két millió!!! Most számolják, hogy pontosan hányan küldték vissza a protestáló véleményeket.

  5. Általam sokra tartott Stefka István Úr ezt a pontos és tényszerű igaz írását bizonyítja amikor 2015-ös év szilveszterén a gátlástalan sorosisztikus ,merkelisztikus ,gyurcsányistikus ,…. stb muszlim migránsok százai Köln VÁROSBAN A SZILVESZTERT ÜNNEPLŐ NŐKET MOLESZTÁLTÁK ,BÁNTOTTÁK ,KIRABOLTÁK ,MEGERŐSZAKOLTÁK … STB..Korán előírja a muszlimjaiknak ,hogy velünk nem muszlimokkal azt tehetnek amit csak akarnak. Ezeket a muszlimok által elkövetett bűncselekményeket napokig Merkelék a sajtóikban eltitkolták .Tisztelt István érdeklődve várom az ön által is vezetett PALÁVER MŰSORUKAT A KARC FM rádiójukban .Itt az interneten hallgatom.Úgy mint Gyurcsányék az országot ,ahogy tönkre tették.

  6. …. Merkelék úgy teszik tönkre EURÓPÁT.

  7. Van egy rossz hírem! Társadalmi szempontból Németország 1945 után szétesett. Attól kezdve normálisan nem tudtak gondolkodni a németek. A keletiek így voltak elhülyítve a nyugatiak máshogy, de tartósan önazonosság-tudat hiányban szenvednek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük