Üzenet magunknak, másoknak

Vannak dolgok, amikről a magyar ember nem sokat beszél, mert elcsépeltnek érzi, de ha szükség van rá, akkor újra és újra elő kell venni, hogy emlékeztessünk rá. Ha veszélyben a haza, a nemzet!

Ármánnyal tönkre akarják tenni a családot, a nemzet legkisebb egységét. Az iszlám terjedése bajjal, veszedelemmel fenyegeti az európai és a hazai kereszténységet. Ezzel együtt évezredes hagyományaink, a magyar nyelv kerül veszélybe. A migráció erőszakos terjesztése, a sok millió ázsiai, afrikai ember behurcolása Európába, az európai kultúra és civilizáció felszámolását készíti elő. Az újkori népvándorlás, az európai politikai s pénzügyi elit hathatós támogatásával – látszólag békés eszközökkel – Európa elpusztítására törekszik. Ezek sajnos a valós tények.

A napokban egy kibővített, több száz fős értelmiségi beszélgetésen Kövér László, az Országgyűlés elnöke nagyon fontos dolgokat fogalmazott meg ezzel kapcsolatosan. Magyarország megint egy olyan világhatalmi küzdelem, konfliktus, világméretű változás közepébe csöppent bele, amit egyáltalán nem kívánt magának. A harc arról szól, hogy el akarják törölni azokat a nemzetállami struktúrákat, amelyek útjában állnak a profit világának. A világhatalom (Európai Unió, ENSZ, pénzügyi hatalmak, stb.) egyik eszköze a tömeges migráció, a bevándoroltatás ráerőltetése a független nemzetállamokra.

Ezért van szükségük az Európai Egyesült Államok létrehozására is.

Ennek veszélyeire először a magyarok hívták fel a figyelmet. A huszonnyolc tagállam, szuverén államként csatlakozott az Európai Unióhoz, és nem csatlós államként. Most valami formátlan, a függetlenségüket elveszítő, gyarmati államok masszájára lenne szükség. Ennek legfőbb akadálya Magyarország, azaz a Visegrádi 4-ek.

A tavaszi, április 8-ai országgyűlési választások tétje, hogy Magyarország megmarad- e magyar országnak – azaz magyarnak.

Ha Magyarország kidől, akkor a visegrádiak egyik lábát lefűrészelték. A cseh és szlovák belpolitikai bizonytalanságok miatt könnyedén leválasztják sorosék e két államot, és a lengyelek magukra maradnak. A történelem produkált már ilyesmit, de ennek nem szabad ismét megtörténnie.

Soha ilyen kedvező helyzet nem volt Európában, hogy a nemzeti erők, a nemzetállamok ekkora lehetőséget kapjanak a migráció megfékezésére, szuverenitásuk megőrzésére. Olaszországban a választásokkal előretört a jobboldal, akik meg akarják akadályozni a bevándorlást és meg akarják őrizni Olaszországot olasznak. Ez történt Ausztriában is, ahol az osztrák érdekek fontosabbak lettek, mint a multinacionális érdekeknél. Franciaországban és Németországban nem sikerült az áttörés, de ott is egyre erősebbek azok a pártok, akik felismerték az önvédelem szükségességét.

A találkozón szóba került az is, hogy mi vagyunk ennek a tábornak a fenntartó oszlopai. A nagy nándorfehérvári küzdelem (1456), a Hunyadi János törökverő győzelme óta, ötszáz éven keresztül, egészen az 1956-os forradalom és szabadságharcig, a magyarság története a honvédő harcok és a szabadságharcok legbrutálisabb függetlenségi harcainak története, ami a mai napig nem ért végett. A hazájukért életüket feláldozó hadvezéreink, politikusaink mindent elkövettek, hogy megőrizzék Magyarországot magyarnak.

Ilyen nívótlan, alkalmatlan, hazáját kiárusító rongy ellenzéke nem volt Magyarországnak 1918-19 óta.

A választás tétje óriási, mert hatalomra kerülésük esetén úgy, ahogyan történt a Horn-Kuncze kormány (1994-1998) idején, majd az MSZP-SZDSZ (2002-2010) tovább agonizálásával ismét eladnák külföldieknek a stratégiai ágazatainkat, szétrombolnák a nemzeti családpolitikát, a nyugdíjpolitikát, hitelekkel eladósítanák ismét az országot, az elért eredményeket megsemmisítenék, felélnék.

Rossz döntés esetén már nincs visszaút!

A csődbe vitt országot nem lesz képes egy jobboldali kormányzat ismét újjáépíteni, mert egy nemzetietlen kormányzat alatt visszafordíthatatlan folyamatok szabadulhatnak el. Az elkövetkező döntésekben nagy felelőssége van a magyar, a nemzethez elkötelezett értelmiségnek. Az ingadozók, a bizonytalankodók, a hitet vesztettek sok kárt okozhatnak. Nemcsak az ügynek, de hosszú távon maguknak is.

Határozottan, keményen ki kell állni az elveinkért, mindazért a munkáért, ami történt az elmúlt nyolc év alatt. Nem szabad elhinni, bedőlni a hazugságoknak és ígérgetéseknek.  Ugyanígy végveszélybe kerülhetnek a keresztény és a történelmi egyházak is. Az iszlám nem híres a vallási türelméről és a sok millió migráns követelni fogja jogait. A hazai egyházaknak törvénybe foglalt jogaik vannak. Ki kell állni értük, ha veszély fenyegeti létüket.

Az üzenet lényege: Nem maradhat csöndben, tétlen egyetlen hazáját, nemzetét szerető magyar sem. Ennek a választásnak a következményeit nem lehet eltörölni, nem lehet megismételni.

Sorsdöntő lesz ez a választás.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

7 hozzászólás

  1. Nem hagyjuk magunkat. 8-án a Fideszre kell szavazni minden magát igaz magyarnak való embernek.

  2. Tulajdonképpen a cikkben minden benne van, én csak azt szeretném megismételni hogy

    lyen nívótlan, alkalmatlan, hazáját kiárusító rongy ellenzéke nem volt Magyarországnak 1918-19 óta.

  3. Gáspár Anett

    “A világhatalom (Európai Unió, ENSZ, pénzügyi hatalmak, stb”

    Tásulva a Vatikán!

  4. Sajnos ez így igaz . Nivotlan, rongy ellenzéke ; akinek a haza a nemzet semmit nem jelent csak nekünk magyaroknak van és ami a legszomorúbb hogy szép számmal vannak honfitársaink akik ezeket életben tartják , sokuknak fogalmuk nincs milyen fontos lenne most kiállni a nemzeti függetlenségért . 30 éve elek Németországban és ami itt van meg ezt a gazdag országot is hazavágjá nem beszélve a bizonytalanságról a behurcolt betegségekről és azért dolgozol hogy a sok dolgozni nem akaró szociális segélyt kapjon ; biztosítást : megélhetést . Orbán Viktor egy hazáját , nemzetet szerető igazi államférfi , bár nekünk lenne csak egy fele ennyire karakáns kancellárunk

  5. Nívótlan ellenzék?
    A szanyi elkottyantotta magát,hogy “ellenség”. Lehet,hogy éppen józan volt,de inkább nem.
    És szerénységem szerint is belső ellenség. Ő,meg a többi hasonló!

  6. TÉNY AMI TÉNYEZŐ

    Balliberális oldalt az idegeneknek megfelelésük irányítja.

  7. Mitruska József: "OJ"

    Elolvastam az “Üzenet magunknak,és másoknak” című cikket és teljes egészében egyet értek vele.
    Az erőszakosan betelepített migránsok 80-90 %-a soha nem fog integrálódni az Európai-i kultúrába,
    mert nem is akar,nem is fog, mert nem azért jött.Egyszerűen csak részt követel magának a itteni
    jobb életből amit Európa sok évszázad alatt teremtet meg magának.de Ő maga nem kíván érte tenni
    semmit.Épp ellenkezőleg.Sorozatos támadásokat intéznek európai emberek ellen és ez még csak a
    kezdet.Minél többen lesznek,annál erőszakosabban fognak támadni,mert kezdetektől fogva gyűlölik,
    és gyilkolják a keresztényeket,akár csak most, és ez ellen az Unió vezetői nem tesznek semmit,inkább
    diktatórikusan támogatják az kierőszakolt migrációt.Mert amit a brüsszeli bürokrata vezetők csinálnak
    az már kőkemény diktatúra,ami Európa és a Keresztény Hit elleni nemtelen támadás. Miért?Mert
    a pénzvilág moguljai megvásárolták őket,akiknek szabad bejárásuk van az Európa Parlamentbe,kényükre
    kedvükre erőszakoskodhatnak Európa 500 Millió lakója és a Kereszténység kárára.És ennek a kőkemény
    diktatúrának csak a V4-ek állnak ellen,de előbb-utóbb egész Európa ráébred,ha nem védi meg önmagát
    vége,mert a tévedés visszavonhatatlan,végleges és végzetes.
    Ezek után biztos,hogy Isten segedelmével ott leszek március 8-án a szavazáson,mert szeretném meg-
    őrizni Európa egységét és függetlenségét az unokáimnak is.

Hozzászólás a(z) Gáspár Anett bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük