Az újságírók Csendesen mennek el

Csaknem negyven éve ismertem meg Csendes Csabát, mint az Észak-Magyarország Napilap munkatársát. Rádiósként tényfeltáró riportot készítettem Nyékládháza párttitkáráról, aki visszaélt a hatalmával, kiskirályoskodott, önkényeskedett a községben. Ezen a szinten általában lehetett kritizálni. Ebből aztán lett is egy kis csörte Grósz Károllyal (későbbi pártfőtitkárral), a Borsod-Abaúj-Zemplén megye pártbizottságának elsőtitkárával. A félórás riport (Választóvonal) végül adásba került, mert a nagyok, az MSZMP élvonalbeli emberei – Hárs István, a Magyar Rádió elnöke és Grósz – kiegyeztek. Ebben az igen nehéz, kényes munkában, a dokumentumműsor létrehozásában segített nekem Csaba. Akkor váltunk nemcsak kollégákká, hanem barátokká is.

Magas, nyurga, sokdioptriás szemüveges fiatalember halk, de határozott beszédével, roppant tájékozottságával, műveltségével, kifogyhatatlan érdeklődésével, kíváncsiságával vonta magára a figyelmemet. És most egy gyógyíthatatlan súlyos betegség elvitte a mindig tenni, alkotni vágyó férfit, amely betegséget hónapokon keresztül tudatosan élte meg.

Igazi újságíró volt, a valós élet felfedezője, rendszerezője.

A Képes Újság hetilapban a vidék Magyarországát mutatta be szocioriportjaiban. Nem volt véletlen, nem volt kérdéses, hogy a rendszerváltás és a médiaháború idején melyik oldalra álljon. Természetesen a nemzeti oldalon állt, már csak neveltetése kapcsán is, hiszen a Nyírségben kicsi gyermekként élte meg édesapja szenvedéseit, betegségeit, amit Szovjetunióból, Szibéria kényszermunkatáboraiból hadifogolyként hozott haza.

Mit is keresett volna Csaba a baloldalon, a liberálisok térfelén, akik folyamatosan megtagadták, megtagadják, elárulják hazájukat.

Nem volt véletlen, hogy amikor 1993-ban kineveztek a Magyar Televízió Híradójának és A Hét műsorának főszerkesztőhelyettesévé, Csendes Csabát hívtam belpolitikai rovatvezetőnek. Az újságírásban a bizalom a legfőbb erény. S Csabában nemcsak szakmailag, hanem emberileg is megbíztunk. Neki hátat fordíthattam.  Nem is csalódtunk benne. Mindvégig kitartott a polgári átalakulás mellett, a legnehezebb időkben is. Amikor az újra megtévesztett tömegek a kommunista és a liberális gőgöt, a „minden eladó!” embereit juttatták hatalomba 1994-ben Horn Gyula és Kuncze Gábor személyében, akkor a többi között a legdurvább tisztogatások kezdődtek a közszolgálati televízióban és a Magyar Rádióban. Csendes Csaba is az utcára került. Együtt dolgoztunk tovább fizetség nélkül és Kiskunlacházán elkészítettük Pálfy G. Istvánnal az Ez a Hét című hetilapot.

Aztán szétváltak útjaink. Az alkotó ember nem válogat, újat és újat akar felmutatni.  Csendes Csaba szerkesztő, újságíró, alapító főszerkesztője lett a Magyar Katolikus Rádiónak, jelenleg Szent István Rádió. Mint a Magyar Televízió, majd a Duna Televízió felelős szerkesztője, számtalan dokumentumfilmet készített, vitabeszélgetéseket szerkesztett. Megjelent könyvei olyan új világot, új távlatokat jelenítettek meg, mint az Első Magyar Szívcsere (szatirikus regény, 1988) a Gyászmagyar (dokumentumkönyv, 1989) vagy a Bokréta volt Románia kalapján (dokumentumkönyv, 1990), aztán a Most jöttem a pápától (riportkönyv, 1991).

Nem minden újságíró tud Magyarországon megélni a szakmájából. Más utakat keresett, vállalkozni kezdett. Beindult az üzlet, de jött az átkozott, minden álmot szétrágó kór. S ezt a gyógyíthatatlan betegséget hívő emberként, emberi méltóságát megőrizve viselte. Önfeláldozó, adakozó ember volt. Az Egyesült Államokban, Buffalóban több diplomásként szociális munkát vállalt és egy intézetben éveken át beteg, gyógyíthatatlan embereket ápolt karitatív alapon.

A sors ugyanazt szánta neki, mint akiken segített, a tehetetlenséget.

Nem volt egyedül, szerettei körülötte voltak. Visszakapta máshonnan azt a szeretetet, amit másnak adott. Ha megélte volna, ebben is az élet kifürkészhetetlenségét kereste volna, az okokat. Miért pont én?

A médiaháború egyik méltatlanul elhallgatott, jobboldali harcosa volt. Csendes Csaba azok közé tartozott, akik nem pozícióért, pénzért, kitüntetésekért tették, amit tettek. Jutalmul nem is kapott semmit. Pedig az ilyen harcosok nélkül nem ott állna a jobboldali, nemzeti média, ahol jelenleg elhelyezkedik a térképen. Mindenesetre jó szívvel csinálta, amit csinált.

Télen született, hatvanhárom évvel ezelőtt, csak huszonegy nap választotta el attól, hogy megérje a hatvannegyediket. Kedves Barátom, Nyugodj Békében!