Június 16-a és következményei

Már az elején szögezzük le: szabadság és függetlenség van.

Nem tanyáznak szovjet megszálló csapatok hazánkban. Szabadon utazhatunk a világ bármely tájára. Nem kell várnunk az útlevélre három évig vagy hosszú évekig, ha  osztályellenségként tartottak számon, netán disszidens rokonaid voltak. A magyar határon nem rándul össze a gyomrod, ha rendőrt vagy határőrt látsz. Ha átsétálsz Ausztriába a schengeni zöld határon, nem kell attól tartanod, hogy taposóaknára lépsz, beleakadsz az árammal teli szögesdrótba és nem kell félned, hogy egy járőr célba vesz.

Azt beszélsz, amit akarsz, nem kell forgolódnod, hogy ki van közeledben, nem kell suttogóra venni a hangodat, nem kell  párnát tenned a telefonodra, nehogy lehallgassanak. Harminc éve Magyarország, Európa és a világ bármelyik egyetemére beiratkozhatsz, felvételinél nem nézik, hogy ki volt apád, anyád, volt-e házad, boltod, gyárad, tíz hektárnál nagyobb  földbirtokod. Nem tesznek a neved mellé ikszet (X), nem minősítenek, azaz nem mondják, hogy nem tanulhatsz tovább, nem dolgozhatsz bárhol, legfeljebb segédmunkára vagy alkalmas. Nem igazoltat a rendőr úton, útfélen, nem jöhet be a nyomozó lakásodba bármikor, mint a Rákosi és a Kádár kommunista diktatúrája idején, a bírókat, ügyészeket nem a Párt irányítja, mint egykor a Magyar Kommunista Párt, a Magyar Dolgozók Pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt tette.

Egyszóval jogállam van, sajtószabadság minden szinten, lehet tulajdonod, szabadon vállalkozhatsz, csinálhatsz, amit akarsz, tüntethetsz, gyülekezhetsz, szabadon szidhatod a kormányt, a hatalmat. A parlament és az önkormányzatok képviselőit saját akaratodból választhatod meg, magyarán szabad vagy, szabad magyar.

Mi, akik átéltük a Rákosi-rendszert, az ávéhás világot, mi, akik megéltük a csodálatos 1956-os forradalmat és szabadságharcot, mi, akik a Kádár-rendszerben a túlélésre rendezkedtünk be, azoknak 1989. június 16-a meglepetés és a döbbenet erejével hatott.

Bár voltak előjelei a mély diktatúra ellenességnek – alig egy éve a romániai falurombolás ellen a Hősök terén több százezren tüntettek –, azt kevesen gondolták, hogy az ötvenhatos forradalom mártírjai előtt a Hősök terén több mint negyedmillióan róják le a kegyeletüket és milliók a televízió képernyője előtt.

Azt tudtuk, éreztük, hogy ami eddig volt, annak vége, de azt nem tudtuk, hogy ami ezután következik az részben irányított rendszerváltás lesz, a kommunisták előre menekülnek és megpróbálják a maguk javára fordítani-e történelmi pillanatot.

Amit ügyesen végre is hajtottak.

Németh Miklós, az utolsó MSZMP-s miniszterelnök kormánya alatt életbe léptették az átalakulási törvényt, aminek révén a volt kommunista nomenklatúra tagjai fillérekért vagy ingyen jutottak hozzá nagy értékű állami tulajdonokhoz. De kézbe vették az egykori komcsik az országos napilapokat, a megyei napilapokat, egyszóval mindent, ami sajtó. Látszólag az első szabadon választott Antall-kormány privatizált, de a nemzeti vagyon szétosztását a volt KISZ vezető Csepi Lajos, az Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatója vezényelte le.

1990 után sokan fontos pozícióba kerültek kétes múltjuk ellenére az MSZP-ből, de főként a KISZ-ből, DEMISZ-ből érkezettek, őket ekkoriban KISZ-fiúknak nevezte a közvélemény. Elsősorban a Vagyonkezelő Ügynökséghez kerültek. Onnan tudta helyzetbe hozni például Gyurcsány Ferencet Szilvásy György, de említhetnénk Máté László szocialista kincstárnok meggazdagodását. Az ügynökséget a szintén zenész Csepi Lajos vezette. A nemzeti vagyon nagy részét ekkoriban kótyavetyélték el, a szabadrablás hivatalosan a privatizáció becenevet kapta. 1994-ben került a miniszterelnöki székbe a vaskoronával felszerelt Horn Gyula, akinek miniszterelnöksége idején (1994–98) külföldi tulajdonba került a a közműszolgáltatás.

Elkótyavetyélték semmi pénzért a gáz- és villamos energia szolgáltatókat. Olyan szerződést kötöttek, hogy amennyiben az új gazdák keveslik a hasznot, 15 éven keresztül további nyolc százalékot fizet nekik a magyar állam. És minden esztendőben kevesellték, a magyar adófizetők pénzéből ki is fizették ezt a pénzt. Magyarán, azok az eszmei utódok vagy vérrokonok jutottak hozzá a Csepel Vas-és Fémművekhez, a Láng Gépgyárhoz, a Csonka Motor és Gépgyárhoz – sok ezer ilyen ilyen tulajdonról van szó – akiknek elődeik elvették 1945 után százezrek magántulajdonát.

Ezek a károsultak nem kapták vissza az elrabolt vagyont.

Tehát nem valósult meg a reprivatizáció. Kétszeresen és ki tudja hányszorosan gazdagodtak meg a kommunista nomenklatúra tagjai, akik ma megbecsült tagjai a polgári társadalomnak. A sok milliárd forintnyi kárpotlási jegy sem azoknál maradt, akiket illetett, hanem azokhoz került, akik fillérekért felvásárolták a károsultaktól, hogy hozzájuthassanak hatalmas földbirtokokhoz, üzletrészekhez.

Valljuk be, akkor is, ma is tudjuk, hogy az akkori államrend a kommunista mártírjait gyászolta Nagy Imre és mártírtársai újra temetésén. Nem lehetett, nem 1956. október 6-ra gondolni, amikor Gerőék és az MDP vezetése újratemette a legyilkolt Rajk Lászlót és társait. A kommunisták akkor így fogadkoztak: soha többé! Aztán a forradalom leverése után Kádárék ugyanott folytatták, ahol abbahagyták: gyilkoltak, akasztottak, agyonvertek fiatalokat, munkásokat, egyetemisták százait.

Mégis, a harminc évvel ezelőtti újratemetés más volt.

A magyar nép milliói nem a pártmártírokat gyászolta, hanem azt a sok ezer áldozatot, akik életüket áldozták  a függetlenségért, a szabadságért. Sok beszéd elhangzott akkor a Hősök terén, a többi között Göncz Árpádé, Vásárhelyi Miklósé, Mécs Imréé, de igazán két felszólalásra emlékszünk, Rácz Sándoréra, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökére és Orbán Viktoréra. Orbán Viktor a fiatalok nevében szólalt meg, és kiemelte a hatodik koporsót, amit magukénak éreznek. „Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk-mai fiataloktól- a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik.” – mondta 30 éve.

S ebben a gondolatban találjuk meg 1989. június 16-a lényegét és következményeit. A rendszerváltás békés átmenetének ára volt. Ezt olvashatjuk el a Pesti Srácok  pengeéles elemzésében Mező Gábortól. Az állambiztonságiak, az ügynökök tovább ügyködtek és mindent elfűrészeltek, ami a jobbítás felé haladt. De erre, a rendszerváltozás hiányosságaira hívta fel figyelmet Antall József első szabadon választott miniszterelnök is, amikor azt válaszolta egy kérdésre: „tetszettek volna forradalmat csinálni!”

Végül is ezt a forradalmat, a békés forradalmat a magyar jobboldal hajtotta végre.

Az első szabadon választott parlament, a polgári Antall kormány vezetésével megteremtette a parlamentáris demokráciát, az önálló, szabad önkormányzatiságot. Amikor a baloldal, a balliberálisok kaptak kormányzási hatalmat- Horn Gyula, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és az SZDSZ-es tandem (Pető Iván, Kuncze Gábor, Magyar Bálint) akkor megnyirbálták a képviselői és önkormányzati jogokat, áron alul eladták a külföldnek a stratégiai ágazatainkat, elszabadult az infláció, nehéz helyzetbe hozták a családokat, eladósították az országot. Az első, a második, a harmadik és a jelenlegi, negyedik Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP kormány forradalma az volt, hogy újra rendbe tette a gazdaságot, visszafizette a baloldal által hátrahagyott adósságokat, jövőképet adott a családoknak, fiataloknak, munkavállalóknak, az időseknek, egyáltalán az egész országnak.

A rendszerváltás az elmúlt három országgyűlési választáson új irányt kapott. Helyesebben arra a vágányra került, ami mindig is a polgári, népi, keresztényi törekvések célja volt, azaz a magyar nemzet érdekeinek a képviselete. Harminc év után itt tartunk most.