A csúsztatás művészei

Amikor elkezdődött ez a lassan operettszínházzá fajuló, egyoldalú médiaháború, akkor megfogadtam, hogy nem szólalok meg. Egyrészt a rendszerváltás első éveiben – mi újságírók – nagyon sok sebet kaptunk és adtunk, másrészt ez a jobboldali médiamezőn kialakult csetepaté igencsak felemás, semmilyen korszakhoz nem hasonlítható. Igazában nehéz kiigazodni, hogy végül is mire megy ki ez a játék.

Hogy mégis meg kell szólalnom az azért van, mert a Válasz.hu megpróbálta összehasonlítani a Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök bojkott-felhívását (2009) a Magyar Hírlap ellen a mostani (állítólagos) bojkottal, amely megtiltja (ismét állítólag) fideszes politikusok szereplését a Hír TV-ben, Lánchíd Rádióban és a Magyar Nemzetben. Ez a balliberális újságírókra jellemző csúsztatás, összemosás tipikus esete. Állítják, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök sajtószabadságot sértő kijelentése, utasítása hasonlítana arra sajtóértesülésre, miszerint a kormánypárt elnökségi döntése alapján a Fidesz-KDNP frakció és a kabinet tagjainak ,,nem ajánlott” a Simicska-birodalomba tartozó sajtóorgánumoknak nyilatkoznia.

Ezt a sajtóértesülést egyébként a FIDESZ cáfolta.

De miért is különbözik a 2009-es és a 2015-ös eset? Mindenben. Mert semmiben sem hasonló. Érdemes felidézni a múltat, a tényeket. A védelmi pénzek szedésére, prostituáltak futtatására, zsarolásra és lakásmaffia ügyekre szakosodott cigányokból álló bűnbanda 2009. február 7-én, szombaton megtámadta egy veszprémi bárban Marian Cozmát, a veszprémi kézilabdacsapat román idegenlégiósát és játékos társait. Cozmát halálra késelték, egy szerb és egy horvát kézilabdást életveszélyesen megsebesítettek. Több, hasonló tragikus eset után Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap főmunkatársa, Betelt a pohár! –címmel vezércikket írt a lapba. Ez ütötte ki a balliberálisokban a biztosítékot, Gyurcsányból ismét előhozta azt a diktátort, amely 2006. október 23-ai véres rendőri attack után már nem volt ismeretlen előttünk. Nos, Bayer nem írt mást, mint amit akkor az emberek döntő többsége gondolt: „Elég volt! Most betelt a pohár! A velünk élő tisztességes cigányokon a sor legelébb. Most fogják magukat, az összes cigány értelmiségi, meg cigány szervezet, meg cigány önkormányzat, meg az összes nyomorgó, de becsületes cigány, és azonnal adjanak ki egy nyilatkozatot, amelyben kijelentik, semmi közük a velük azonos etnikumból származó gyilkos, rabló, lincselő, tanárverő állatokhoz.” Sok minden más mellett az újságíró azt is követelte az MSZP-től és az SZDSZ-től, hogy kérjenek bocsánatot eddigi kisebbségi politikájukért, mert megélhetési bűnözés nincs, csak cigánybűnözés. Gyurcsány Ferenc a publicisztikát rasszistának nevezte és utasította az összes állami intézményt, állami tulajdonú vállalatot, hogy szüntesse meg a lap előfizetését és fizetett állami hirdetések, reklámok  nem jelenhetnek meg többet a Magyar Hírlapban. A napilap akkori főszerkesztőjeként az egész szerkesztőséggel együtt kiálltunk kollégánk, Bayer Zsolt mellett.

Ez a bojkott volt a rendszerváltás óta a legsúlyosabb támadás a sajtószabadság ellen. Egy szocialista miniszterelnök akart betiltatni, ellehetetleníteni egy magántulajdonban (Széles Gábor) lévő orgánumot. A kormányzati támadásra megfelelő válaszlépés következett, néhány nappal később, február 13-án a Kossuth téren több mint tizenötezer ember követelte a sajtószabadságot. Ott hangzott el a többi között, hogy nemcsak az alkotmányt, a szabad sajtót veszi semmibe a kormányfő, hanem intézkedései a Rákosi-rendszert és a Kádár-korszakot idézik. A Gyurcsány-kormány sorozatos fiaskói, törvénytelenségei közül talán ez volt az utolsó csepp a pohárban. Talán nekünk is köszönhető, a tűntetés szervezőinek, hogy március 21-én, az MSZP kongresszusán lemondott Gyurcsány a miniszterelnöki tisztségéről.

Remélem, ezekből a sorokból kiderül, nem lenne jó, ha összehasonlítanánk az utolsó hónapjaiban vergődő (2009 tavasza) szocialista kormányzatot a jelenlegi polgári kormánnyal. Hat évvel ezelőtt politikai döntés született a Széles Gábor-féle médiacsoport (Magyar Hírlap, Echo TV) ellen. Széles nem üzent, nem nyilatkozgatott trágárul Gyurcsány Ferencről, nem hirdetett háborút ellene.  A bajuk velünk mindössze az volt, hogy abban az időben tárta fel a Magyar Hírlap a szocialista-szabaddemokrata ingatlan panamát a VI-VII. kerületben, akkor került napvilágra a Hagyó-ügy nokiás doboza és így tovább. A jelenlegi helyzet a sajtó jobboldalán egészen más. A Simicska-féle médiabirodalom (Magyar Nemzet, Hír TV, Lánchíd Rádió) áthangolása független lépés volt, a tulajdonos saját döntése, arra akarta kényszeríteni munkatársait, hogy 180 fokos fordulatot hajtsanak végre. A jelenlegi kormányzat, a jelenlegi jobboldali politikai erő ellenben nem presszionált egy magántulajdonban lévő médiacsoportot, hogy az bármit változtasson az által követett irányvonalon. Az megint más kérdés, hogy a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió vezetői lelkiismereti okokból lemondtak és jelenleg is egyre több munkatárs hagyja ott a szerkesztőségeket. Gyurcsány abban az időben súlyosan megsértette a sajtó-és véleményszabadságot, most viszont Simicska Lajos sértette meg a 2010-ben elfogadott Médiaalkotmányt és a legalapvetőbb médiatulajdonosi etikát, amely kimondja, bárki is birtokolja az adott orgánumokat, annak biztosítania kell az újságírók szakmai függetlenségét, az újságírói szabadságot.

Ezzel mi messze egyetértünk. A PestiSrácok.hu szerkesztősége nem véletlenül nyilvánított szolidaritást a kirúgott vagy lemondott újságírók mellett.

Persze, a végső döntést egy médium irányvonaláról – a baloldalon és jobboldalon egyaránt – minden esetben a tulajdonos hozza. Így történt ez akkor is, amikor Széles Gábor megvásárolta a Magyar Hírlapot. Azok a szerkesztők, újságírók, akik azzal a bizonyos szellemiséggel egyetértenek, azok csatlakoznak a nevezett orgánumhoz, akik pedig nem, azok elhagyják a hajót. A finomhangolás a mindenkori főszerkesztő, a szakember feladata. De senkitől nem várhatja el az (új) tulajdonos, hogy ugyanúgy kezelje a lapját, mint a váltás előtt, legyen az olvasó vagy politikus. A végső kritikus, az olvasó vagy néző, úgyis észreveszi és eldönti, ha valami nem kedvére való változás történik kedvenc médiumainál. Ezért nem érdemes senkinek magyarázni a megmagyarázhatatlan.

 (fotó: nol.hu)