A diktátor

Kilencvenéves korában meghalt Fidel Castro, a Comandante, a Parancsnok, Kuba nagy forradalmára – adta hírül múlt hét végén Raul Castro kubai államelnök, Fidel öccse.

Az idő megszépíti a múltat, sokan elfelejtették, hogy bár lerázta közvetlenül az amerikai függést, azért a hatalom megtartásához a legvéresebb diktatúrát kellett kiépítenie a szigetországban. Az ültetvényes birtokos fiából egy egész ország teljhatalmú ura, teljhatalmú földbirtokosa lett. Nevéhez fűződik, hogy majdnem kirobbantatta a harmadik világháborút a rakétaválsággal, amikor a szovjetek Castro hívására (1962) interkontinentális rakétákat telepítettek volna Kubába. Végül Kennedy amerikai elnök kemény fellépésére Hruscsov szovjet pártfőtitkár visszavonulót fújt.

Fidel viszont nem. Mindenhol ott volt harcosaival, ahol a kommunizmust hirdetni kellett.

Persze csak szóval hirdette az egyenlőséget, mert katonái nyomán a rombolás, a pusztítás, a gyilkolás, a fájdalom kísért. Például angolai ,,felszabadítása” tízezrek halálával járt, falvak, városok felégetésével, törzsek véres egymásnak uszításával. Exportálni akarta Afrikába a kubai módszert. Végül nem sikerült. Nem békét vitt, nem rendet teremtett, hanem zűrzavart, káoszt okozott.

De hogyan is tudott volna, amikor saját hazájában is kemény kézzel igazgatta övéit. Több tízezerre teszik Kubában a megkínzott vagy kivégzett ellenzékiek és ellenállók számát, további tízezreket bebörtönöztek és százezrek menekültek lélekvesztőkön a tengeren át Floridába, ha sikerült élve átjutniuk a szabad világba. Családok sokaságát szakította ezzel ketté.

Nos, ez volt Fidel Castro kommunizmusa.

Ezt a despotát siratják szerte a mai demokratikus világban, már teljesen elveszítve józan ítélőképességüket. A szocialista francia elnök Hollande ezt írja üzenetében: „Fidel Castro maga volt a megtestesült kubai forradalom, annak reményeivel, kudarcaival együtt”. Ennél tovább megy Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, amikor közleményében kiváló vezetőnek nevezte az elhunyt Fidel Castrót. (Megjegyzem, az Észak-Koreai diktátor, Kim Jong-un is kiváló vezető.) A kanadai miniszterelnöknél maradva, így folytatta közleményét: „Castro legendás forradalmár és szónok volt. (Órákig beszélt.). Apám – szintén Kanada miniszterelnöke volt-büszke volt, hogy barátjának tekinthette Fidel Castrót. Nekem is alkalmam volt találkozni Fidellel. Nagy megtiszteltetés volt találkozni később Raullal és három fiával, amikor Kubában jártam”.

A Twitteren kiröhögték és gyalázták Justin Trudeau miniszterelnök Castro nekrológját. Nahát ez a nyugati, politikai elit. A magyar baloldal sem maradt ki a dicséretből. Az MSZP-s Horváth Csaba sem tudja, hogy hol él. A szocialista politikus ezt írta Fidel Castro halálára: „…Che Guevara, szivarok és rum várja Castrót a mennyei bodegában”. Ez minden képzeletet felülmúl.

Egy olyan ember mond véleményt, aki politikusnak nevezi magát, de semmit nem értett meg Magyarország történelméből, nem értett meg semmit az elmúlt száz év kommunizmusának lényegéből. Nem értette meg az 1919.-es véres Tanácsköztársaságot, a patkánylázadást, Kun Béla, Szamuely Tibor, Corvin Ottó, Cserny József és a Lenin-fiúk vörös terrorját. Nem értette meg Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Péter Gábor és a többi kommunista véres ámokfutását. Vagy, ahogyan nem értette meg az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtását és azoknak a hóhéroknak – Kádár János, Biszku Béla, Münnich Ferenc, Apró Antal, Marosán György stb. -, végrehajtóiknak a ténykedését, amit egy hazug eszme, a kommunizmus nevében követtek el.

A Nyugat liberalizmussal megfertőzött politikai elitje egy részének is ez a baja.

Ott keresik a demokrácia, a szólásszabadság hiányát a mai Közép-Európai államokban, ahol valódi demokrácia van, igaz nemzeti érdekek alapján. Hajlandóak voltak szemet hunyni a szovjetek által megszállt országokban történt véres törvénytelenségeken. Mert megöregedett, ha lehetett volna, meg is simogatták volna Biszku Béla buksi fejét, aki 1957-ben kevesellte a kivégzéseket. Kezet ráztak volna, kezet is ráztak elődeik a véres kezű Kádár Jánossal, a több száz ártatlanul kivégzett forradalmár gyilkosával. Horn Gyulát, a pufajkást a nyugatiak ki is tüntették. Ma ott tartunk, hogy az amnéziások, a hamis igéket hirdető Teréz-anyák Castrót szerethető tömeggyilkosnak látják. Az Európai Unió vezetői is keresték a szavakat, hogy miként fejezzék ki sajnálatukat a nagy kubai vezető halálakor.

Az idő mindent elmos.

Hál’ Istennek vannak, akik nem felejtenek és nem bocsátanak meg, helyén kezelik a dolgokat.  A diktatúrát a Közép-Kelet Európaiak nem felejtették el. A cseh miniszterelnök, Bohuslav Sobotka csak ennyit jegyzett meg Castro halála után: „…nagy reményeket ébresztő forradalmár volt, de fokozatosan diktátor lett belőle”. Külügyminisztere elítélte Castrót, mert 1968-ban a bársonyos tavasz ellen lépett fel a szovjet csatlós államokkal együtt.  Az új amerikai elnök, Donald Trump nevén nevezi a dolgokat: „Castro brutális diktátor volt” – írta a Twitteren. Hat évtizedig naponta nyomta el saját népét. Szerinte Castro öröksége: halálbrigádok, tolvajlás, elképzelhetetlen szenvedés, szegénység és az alapvető emberi jogok megtagadása. Még a volt kubai diktátor testvére, Juanita Castro sem megy el bátyja, Fidel Castro temetésére. Több mint ötven éve él száműzetésben Floridában. Nyilvánosan elítélte két bátyja -Fidel és Raul – által kiépített kommunista rendszert. Juanita szerint bátyjai börtönné változtatták Kubát.

Erről van szó. Ez ma Kuba öröksége. Ne feledjük. Kubában ma sincs demokrácia, nincs szólás és sajtószabadság. Nem lehet szabadon utazni. Diktatúra van, méghozzá a javából.

(A nyitóképen Agostinho Netót, Fidel Castro angolai diktátortársát ünneplik címadó hősünk mellett)