Stefka István

lapigazgató, újságíró, PestiSrácok.hu. Korábban a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap vezető munkatársa.

Zár! – Nyit!?

A kapkodás soha sem szül jó végeredményt. Tudomásul kell venni, hogy a jobboldalnak erős bázisa van Magyarországon és bármi történik, két és fél millió ember szavazatára mindig számíthat. Az emberek mindig is az őszinteséget értékelték a Fidesz-KDNP-pártszövetségben, amely akkor volt sikeres, amikor nyíltan beszélt. A sumákolásnak, a túlzott kapkodásnak viszont bukás lett a vége 2002-ben és 2006-ban is. Ezt is …

Még több »

Gusztustalan

Megdöbbenéssel figyelem, olvasom Kiss László úszószövetségi kapitányról leírt hazugságokat. Minden erőszaktól undorodom, elítélem, de amit ezek a volt és jelenlegi kopók művelnek, az felháborító. [rule style=”rule-dotted” ] Mi, akik abban az időben, tehát az 1960-as években az úszósportban aktívan részt vettünk, – mint sokan, a Tipográfia vízilabda csapatát országos szinten erősítettük (OB II., OB I ) – tudtunk a Kiss …

Még több »

A díler

Jogerősen kétszer ítélték el droggal való visszaélés miatt – egyszer kábítószer csempészetért, egyszer pedig kábítószer termesztésért. Elgondolkodtató, hogy a mai Magyarországon ez az ,,erkölcsi példakép” miként politizálhat, hogyan lehet az Együtt második embere? A baloldalon minden előfordulhat. Lehet politikus, sőt olykor miniszterelnök is a többi között volt pufajkás (Horn Gyula), III/II-es ügynök (Medgyessy Péter), több ezer libatenyésztő szomorítója (Bajnai Gordon), …

Még több »

Pozsgay

Megosztó egyéniség volt, óriási műveltséggel. Az akkori állampárt, az MSZMP utolsó egyik vezető egyéniségeként tevékenyen részt vett – burkoltan-nyíltan – az állampárt lebontásában, a kádári kommunista diktatúra szétverésében. Soha nem fogadta be a köpönyegforgató baloldal, mert nem tartották maguk közül valónak, nem volt igazán a „mi kutyánk kölyke”. Outsider volt, vagyis számkivetettként létezett a rendszerváltáskor a jobboldalon is, mert ők …

Még több »