Az MSZMP aranyai

Jó mély zsebeik lehettek a szocialista elvtársaknak, mert ennek a hatalmas pártvagyonnak nyoma veszett. És még kérdezik, hova tűntek a hívek, hova lett a bizalom. Meg kellene tapasztalniuk a rögvalóságot és meg kellene ismerni a magyar nép lelkét. Aztán vissza kellene térni a szociáldemokrata gyökerekhez és főként elő kellene bányászni azt a sok-sok pénzt, erre-arra guruló dollárt…. Akkor talán lassan visszatérne a bizalom.

Még évekkel ezelőtt kaptam egy könyvet Thürmer Gyulától, a Munkáspárt elnökétől igen szívélyes dedikáció kíséretében. Dokumentumkönyvének címe: Az elsikkasztott ország. Ahogyan ez lenni szokott, ez a Thürmer dolgozat is felkerült a politikai könyveim polcára és pihent egy darabig. Aztán a napokban elővettem, belelapoztam és nem tudtam letenni. Ez az őszinte vallomás megmutatta a Magyar Szocialista Munkáspárt végnapjait, az árulásokat, a karrierépítéseket és fellebbentette a fátylat az utódpárt, a Magyar Szocialista Párt születéséről és arról, hogy ennek a pártnak nem lehet hosszú jövője tankok – most nem a szovjet hadsereg -, hanem más idegen katonaság támogatása nélkül. S persze nem lehet hosszú jövője ennek a baloldali pártnak, mivel képtelen volt huszonöt év alatt megújulni, politikai programját átalakítani, az emberekkel való viszonyát újraértékelni.

Az MSZP és a belőle kiszakadt különböző balliberális pártocskák megmaradtak emeszempéseknek, bolsiknak. Ideológiájuk alapja továbbra is a magyar nemzet kiárusítására épül, a külföldi multinacionális érdekek támogatására, az ország gyengítésére, kifosztására és arra a pártvezető funkcionáriusok szövetségére, hogy meggyengítsék a magyar identitás tudatot, továbbáa történelmi Magyarországon, a Kárpát -medencében élő összmagyarság együvé tartozását, kultúráját, hagyományait szétrombolják . Lásd, ma is azt mantrázzák a balosok és aktivistái, hogy korlátlanul fogadjuk be az Afrikából, Ázsiából és a Balkánról érkező – ki tudja, milyen szándékkal érkező-küldött – népvándorlókat. Holott ha valakiket szívesen látunk, azok a határainkon kívül élő magyarok.
Tehát a volt komcsik és mai nosztalgiázó követőik – egy darabig haszonélvezői – nem változtak. Gondolatviláguk mélyén csak ez található: minden szép, csak az nem, ami magyar.

Érthető, hogy Thürmer Gyula, aki a rendszerváltáskor először a megújult MSZMP demokratikusan megválasztott elnöke lett, aztán új pártot alapított (Munkáspárt), nem akart közösködni az árulókkal – úgymond a munkásosztály elárulóival – akkor az MSZMP-s vagyonból az ő pártja (Magyar Munkáspárt) is szeretett volna részesedni. Fityiszt mutattak neki. Thürmerék – akik a kommunisták valódi képviselőinek tartják magukat – mindenből kimaradtak. Németh Miklós, a szabad választások előtti utolsó miniszterelnök intézkedéseivel utat nyitott a spontán privatizációnak, azaz az állami vagyon széthordásának. Thürmer Gyula szerint, aki jó időben jó helyen volt, megszedhette magát. De hát az új baloldali pártnak is kellett volna pénz.

Még 1987 nyarán egy André Z. Hornstein nevű francia állampolgár a kádári MSZMP-nek adományozott 4500 darab aranyérmét, zömében Napóleon- aranyakat. Azzal a szándékkal, hogy azokat tegyék be a Nemzeti Bankba és halála után hasznosítsák. Az új MSZMP elnöknek, Thürmer Gyulának ez tudomására jutott és megszerette volna szerezni az aranyakat, ám a széf kulcsa elveszett. Még Máté László is megkereste őt, az MSZP akkori pénztárnoka és felajánlotta, hogy ha kihozza a pénzt akkor osztozzanak. Az elsikkasztott ország című könyv visszaemlékezése szerint azonban az új elnök hiába írt levelet a Nemzeti Banknak, hogy az érméket megszerezze, két levelet is kapott néhány nap eltéréssel ugyanattól a bankvezetőtől. Az egyik szerint az érmék már nincsenek a bankban, a másik szerint az MSZMP jogutódja az MSZP és így nem adhatnak felvilágosítást az aranyakról. Thürmer már csak arra lett volna kíváncsi, hogy hová lett a párt aranya. A visszaemlékezés szerint az egykori pártvagyonból, ami 1988 végén hivatalosan is több min tízmilliárdot tett ki, nem túl elegánsan, de annál határozottabban kisemmizték testvérpártjukat. Thürmer Gyula lakónikusan írja: “Semmi gond, Marx azért a miénk maradt. És Lenin is.”

Hát ez az. Az MSZP ugyanazt csinálta, mint az elődei: az MKP (Magyar Kommunista Párt), az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) és az MSZMP ( Magyar Szocialista Munkáspárt). Erőszakkal államosított, téeszesített, elvette a mások által megdolgozott vagyonokat és tulajdonokat, szétverte a jól működő, biztosításokon alapuló nyugdíjrendszert – az a pénz is felszívódott – és a végén az állampárt vagyonát vette magához. Ami végül is állami vagyon volt, jogutódként az MSZP örökölte. Bár ideológiailag nem tartja magát utódpártnak, de az MSZMP pénzeit, kimenekített dollár milliárdjait, ingatlanait és még ki tudja mi mindent örökölt. S ezzel a hatalmas vagyonnal a szocialisták máig nem számoltak el a rendszerváltás után és ez a hatalmas vagyon eltűnt. Ki tudja hová? Jó mély zsebeik lehettek a szocialista elvtársaknak, mert azoknak a milliárdoknak nyoma veszett. Erről nem szeretnek beszélni. Azért az mégis csak furcsa, hogy Magyarország leggazdagabb pártjának el kellett adnia a Köztársaság téri székházat és most túl kellett adnia a Jókai utcai pártközponton. Mindannyian kérdezhetnénk, hol a lé? Hol vannak a jól tejelő baloldali alapítványok? Immár öt éve nincsenek hatalmon a szocialisták, liberálisok, tán elfogytak a kimeríthetetlen állami pénzek? Ez a rablógazdálkodás már egyszer padlóra tette az országot 2010-ben.

De a múltból továbbra sem tanultak. Egy jóindulatú és komoly tudású baloldali fantaszta, Ágh Attila professzor még mindig hisz ebben a baloldali egyvelegben, ebben az antiszociális pazarló pártban, és hisz a baloldal esetleges visszatérésében. Arra nem ad receptet, hogy miként tudna feltámadni haló poraiból ez fajta a baloldal, de az Élet és Irodalom legutóbbi számában Ágh hosszan elemzi vágyálmait. Korokat, korszakokat mos össze – a nácizmust egy parlamentáris demokráciával- és idézi József Attila 1937-ben írt Thomas Mann üdvözlése című csodálatos versét. Ágh szerint az új ordas eszmék, talán még ordasabbak, mint a korábbiak, mert az Orbán-rendszer elérkezett a maga mély válságához. A professzor úgy látja, hogy az ,,orbáni rendszer végnapjait éljük, de senki nem tudja ezek meddig tartanak. De az reményre ad okot, hogy a rendszer összeomlása vagy beomlása sem lehet egyszerű kormányváltás, hanem csak újabb rendszerváltás.” Sajnos ez az eszmefuttatás olyan messze van a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Az új alkotmánnyal, az alaptörvénnyel a rendszerváltás óriásit haladt előre. Van már kézikönyvünk, hogy körülbelül mit kell csinálni. Ehhez nem kell megint rendszert változtatni. Azt már ismerjük 1948-ból, 1956-ból és 2006-ból. Az a tapasztalat, hogy minél nagyobb képtelenségeket írnak le, vagy mondanak balliberális politológusok, politikusok, annál hiteltelenebbé válnak. Ma már senki sem gondolja komolyan azokat a balliberális vádakat, mint például, hogy fasiszta kormánya van Magyarországnak, a náci uralomra jutás -1933- esztendei következnek nálunk, ordas eszméket terjeszt a Fidesz, nincs sajtószabadság, tombol a diktatúra, négy millió ember éhezik és számos más sületlenség a polgári, konzervatív, keresztény kormányról.

Úgy gondolom először le kellene higgadni. Számba venni miért veszítették el híveiket. Meg kellene tapasztalni a rögvalóságot és meg kellene ismerni a magyar nép lelkét. Aztán vissza kellene térni a szociáldemokrata gyökerekhez és főként elő kellene bányászni a Napóleon aranyakat és azt a sok-sok pénzt, az erre-arra guruló dollárt, amitől megfosztották hazánkat. Akkor talán lassan visszatérne a bizalom.

A vezető fotón Thürmer Gyula újbalos fiatalokkal.