Friss

Hazajött a kommunisták börtönébe, mert egy tiszt vállalja a sorsát – Stefka István írása az utolsó magyar úrról, Regéczy-Nagy Lászlóról

„Megvesztegethetetlen volt és nem ismerte a megalkuvást. Egyenes tartása volt, nem törték meg a börtönévek, látszott, hogy a Ludovikán tanult horthysta tiszt” – elment az utolsó magyar úr, Regéczy-Nagy László. Az ötvenhatos hős és halálig hű hazafi alakját Stefka István idézi fel alábbi írásában. Elment az utolsó magyar úr, Regéczy-Nagy László. Bármikor találkoztam vele, mindig kifogástalanul öltözködött: fehér ing, gondosan …

Még több »

Csurka már 2010 előtt látta: a Jobbik a balliberális pártok fantomszervezete volt – Stefka István és a Médiaháború

Miután Gyurcsány megbukott és lemondott, jött a „klónkormány” – Bajnai Gordon vezetésével. A Magyar Hírlap továbbra is megírta az igazságot, ez már az egykori maoistának, Demszky Gábornak is sok volt és ő is bojkottot hirdetett. Aztán jött 2010 és az új korszak. Orbán Viktorék kétharmada megteremtette az esélyt egy új Magyarország létrehozásának. Bár a Jobbik akkor még antikommunistaként és hazafias …

Még több »

Amikor Gyurcsány nekitámadt a Magyar Hírlapnak – A sajtószabadság igazi ellensége a „hibbant Néró”, azaz Fletó volt – Stefka István és a Médiaháború

A Gyurcsány-kormány ámokfutása idején végre megerősödött a Magyar Hírlap, amely számtalan korrupciós és egyéb ügyet leleplezett. Célpont is lett: a szokásos bal-liberális banda a Der Stürmerhez hasonlította az újságot, elővéve a jó öreg antiszemita kártyát. A saját népére lövető Gyurcsány Ferenc bojkottot hirdetett, amivel a legnagyobb jót cselekedte: ekkoriban harmincezerre emelkedett a példányszám. Közben olyan csapat jött össze a Hírlapnál, …

Még több »

Para-Kovács helyett Bayer Zsolt – Így alakítottuk át a szélsőliberális Magyar Hírlapot – Stefka István és a Médiaháború

A kétezres években egyértelművé vált, hogy a Fidesznek és a nemzeti erőknek semmi esélyük nincs, ha nem szereznek nagyobb szeletet abból a tortából, amit magyar sajtónak nevezünk. Ekkor jött el a Magyar Hírlap felemelkedésének és az Echo TV elindulásának a pillanata. Mindkettő mögött Széles Gábor állt. A feladat egyik helyen sem volt egyszerű: mind a lap, mind a tévé tele …

Még több »

Lelepleztük a Szemkilövetőt – A Hír TV és a Magyar Nemzet sajtótörténelmet írt 2006-ban

A kétezres években kezdett kiépülni az a jobboldali, nemzeti média, amely valamennyire ellensúlyozni tudta a posztkommunista fölényt és hazugságáradatot. A Magyar Nemzet és a Hír TV rengeteget tett azért, hogy a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai hármas vezette rablógárda visszaéléseit megismerje az ország, már aki nyitva tartotta a szemét. A nagy idő 2006-ban, az onnantól Szemkilövetőnek is gúnyolt és félt Gyurcsány Ferenc ámokfutása idején …

Még több »

Gyurcsány Ferenc és az apja: az egész országot kifosztó fiú túltett a piás, habókos biciklitolvajon

Gyurcsány Ferenc apja egy piti, piás biciklitolvaj volt, a bukott miniszterelnök a minap mégis vele példálózott. Stefka István szerint senkit sem szabad az apja jelleme miatt elővenni, de az tény, hogy „Fletó” túltett az öregén. Fletó nem kerékpárokat tolt el a kocsmák elől, hanem egyik fontos résztvevője volt a kommunista nómenklatúrának, akik végrehajtották a rablóprivatizációt, megtollasodva, anyagilag tönkretéve milliókat a …

Még több »

Grószék rettenetes terve: karhatalommal verték volna le a készülő rendszerváltást – A Magyar Nemzet újjászületése

Nagy sivalkodás volt, amikor 2000 tavaszán elindult az új Magyar Nemzet, amely a vállalható nemzetesekkel egyesült Napi Magyarország volt. A munkásőr hátterű Avar Jánosékra és a moszkvai tudósító Martin Józsefékre már nem volt szükség. A Nemzet több nagy cikkel jelentkezett, Stefka István főmunkatársként főleg ötvenhatos anyagaival (akkor ez még nem volt olyan támogatott téma) és azokkal az interjúkkal „tűnt ki”, …

Még több »

„A magyarnak az életét el lehet venni, de a hitét nem” – Gondolatok az összetartozásról és egy csodálatos székely tiszteletesről

„Ilyenkor, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc napján, március 15-én mindig eszembe jut a drága emlékű Kelemen Levente, oklándi unitárius tiszteletes, aki mozgatórugója volt a Tiszteletbeli Székely cím adományozásának. Történelmi múltunk, hagyományaink, a turulmadár, a Kossuth címer, a nemzeti színű zászlónk, a ’48-as és ’56-os lyukas zászlóink mind-mind az összetartozás, fennmaradásunk jelképei. Mint ahogy szerte Nagy-Magyarországon, a szabadságharcos hőseinknek felállított szobraink …

Még több »

Nem mindenki élte túl a médiaháborút: OKA személyében az egyik legjobb, legkedvesebb kollégánkat vesztettük el

A legnagyobb sötétség idején sem szabad feladni: ezt érezték Stefka Istvánék akkor, amikor Hornék pusztítása után a Napi Magyarországnál elkezdhették a munkát. Megérkeztek a fiatal tehetségek – köztük az ifjú Huth Gergely – és folytatódott a médiaháború. Egyenlőtlen feltételekkel, de legalább folytatódott. A harc áldozatokat követelt: 1999 márciusán elvesztették O. Kovács Attilát, a szeretett, tisztelt főszerkesztő-helyettest, ami megrázta az egész …

Még több »

„Ki egyszer rúgott magyarba, szinte kedvet kap a rúgáshoz” – A Médiaháború végjátéka és az új remény

A Médiaháború végjátékánál tartunk: 1997-re az MSZP–SZDSZ-koalíció és a hozzájuk hű média totális győzelmet aratott. Abban az évben az egyetlen jobboldali napilap, az Új Magyarország felszámolta magát. Hornék egyik milliárdosa, Kelemen Iván szépen tönkretette az újságot, és a legfájdalmasabb az volt, hogy jobboldali újságírók rúgtak ki jobboldali kollégákat. „Aki balra állt, az maradt, aki jobbra, az ki lett rúgva.” Stefka …

Még több »

Kivéreztették az Új Magyarországot – Amikor Horn bizalmasa, az olajügyes Kelemen irányította az egyetlen jobboldali napilapot

Egyetlen jobboldali napilap volt a Horn-kormány pusztítása alatt, és az is a pufajkás ügynök-miniszterelnök bizalmasáé volt. Kelemen Ivánnak hívták, ő volt a Kordax feje, nyakig benne az olajügyekben és az adósságokban. Kelemen végül teljesítette a feladatát, kivéreztette az Új Magyarországot. Stefka István visszaemlékszik azokra az időkre, amikor kabátban írták a cikkeket, mert kikapcsolták a fűtést. Folytatjuk a médiaháborús sorozatot, itt …

Még több »

A Krassóról súgó KISZ-es Enyedi Nagy és a posztkommunisták Médiahajója – A háború győzteseinek pöffeszkedő szimbóluma

Minden az MSZP–SZDSZ-hez húzó újságíróknak jutott 1994 után: amíg kirúgott jobboldali riporterek csak egy nullszaldós, de értékteremtő lapot hozhattak létre, addig a „győztesek” a Médiahajón pöffeszkedtek. Amit egy olyan KISZ-es káder indított el, aki a nyolcvanas években még Krassó Györgyről mondott terhelő dolgokat a BM-nek: Enyedi Nagy Mihály. A meghívottak is hasonlóak voltak, Apró Piroskától elkezdve Farkasházy Tivadarig. Valahogy túl …

Még több »

’95, a balliberális bosszú tetőpontja: a szomszédokos Horváth által elkezdett tisztogatást a naptévés Székely fejezte be

A Hornék által megrendelt “tisztogatás” már Horváth Ádámnak is sok volt. Amikor 1995 márciusában a Horn-Kuncze kormány úgy döntött, hogy a televízió létszámát 1000 fővel csökkenti, az ellen már az Alkotmánybíróság is fellépett. A szomszédokos Horváth visszavonta intézkedéseit és lemondott. Az MTV irányítását Székely Ferenc alelnök vette át, aki fokozatosan, lassú tempóban mégis végrehajtotta Hornék akaratát. Közben a balliberális újságírók …

Még több »

Szétvertek mindent, ami keresztény és magyar – Hornék és Petőék bosszúja, avagy a nemzeti média kivéreztetése

Mi volt a bűne A Hétnek, miért kellett szétverni 1994-ben, az MSZP-SZDSZ hatalmi váltás után? Az, hogy igazat szólt. Bemutatta, mi vár az országra akkor, ha visszajönnek a posztkommunisták. A Nyilvánosság Klub lejárató elemzésében csupa blöfföt, hazugságot gyűjtött össze Stefka Istvánékról. Például arról az Egyenleg-ügyről, amelyet sem akkor, sem később nem tudtak megbocsátani. Stefka Istvánéknak akkor, a teljes balliberális fölény …

Még több »

Előbb lefejezték a nemzeti újságírást, aztán a Kenedi-féle Nyilvánosság Klub hirdetett ítéletet

Itt a médiaháború-sorozat 24. része. Ott hagytuk abba, amikor Horn Gyuláék 1994-ben lefejezték a nemzeti újságírást, elzavarva, kirakva, nyugdíjazva, margóra rakva közel kétszáz olyan rádióst és újságírót, akik antikommunisták, konzervatívok voltak. De ez a győzelem sem volt elég, meg kellett alázni az „ellenséget”, azaz azokat, akik nem tapsoltak a kommunisták, posztkommunisták hatalomra kerülésekor. A Soros-féle Nyilvánosság Klub „független” elemzést készített …

Még több »