Brexit

Az látszik az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker első megnyilatkozásaiból, hogy nem érez felelősséget mindazért, ami történt. Egyre kevesebben fogják az európaiak közül eltűrni azt a fajta infantilizmust, amit Juncker képvisel, komoly dolgokat most majd nem lehet elütni egy barátságos taslival, könyökszorítással vagy tánclépésekkel.  Itt egymással szövetséges nemzetek jövőjéről, életéről van szó. Nagy-Britannia népének többsége úgy döntött, hogy kilép az Európai Unióból. David Cameron brit miniszterelnök levonta a következtetést és lemondott kormányelnöki pozíciójáról.

Cameron igazi, karakteres politikus. Tudja, hogy mit jelent a felelősség, a miniszterelnöki felelősség és főként tudja, mi a kötelessége népével szemben. Igazi angol úriember. Ebből a politikus fajtából bizony kevés van Európában. Nem Cameronnak kellett volna lemondania, hanem az egész brüsszeli vezetésnek, Junckerrel, Schulzcal és Merkellel az élen. Ők idézték elő ezt a lehetetlen helyzetet a tesze-tosza, avagy nagyon is tudatos politikájukkal, gyengekezűségükkel, hogy idáig eszkalálódhatott a megállíthatatlan népvándorlás Európába. A brit nyugdíjasok döntöttek: nem kellenek a bevándorlók milliói a Szigetországba, nem kellenek a képzetlen, segélyekre ácsingózó ingyenélők, nem kellenek az egyre emelkedő ingatlanárak, nem kellenek a terroristák. Nekik biztonság kell, nyugalom, viszonylagos jólét és a még megmaradt angol kultúra, angol humor.

De mi történt itt? Ennek előjeleit már évekkel ezelőtt lehetett érezni. Cameron és néhány felelősségteljes európai politikus, köztük Orbán Viktor is az erős Unió érdekében reformokat sürgetett. De ez süket fülekre talált. Az illegális bevándorlók millióinak beözönlése Európába, a védtelenül, őrizetlenül hagyott schengeni határok feladása, majd a kötelező kvóta kérdése végleg megosztotta az Európai Unió tagságát. Egyre világosabbá vált, hogy Nagy-Britannia és Magyarország önvédelmi okokból külön utakon jár és egyre többen csatlakoztak ahhoz az elvhez, hogy a schengeni határokat és egyes nemzetek határait meg kell védeni a sokszor ismeretlen etnikumú, szándékú beözönlőktől.

Nagy-Britannia ismét példát mutatott Európának és a világnak önállóságról, önrendelkezésről, demokráciáról.

Más indíttatásból, de hasonló elvek alapján- mármint a Szigetország mindig is a külön utat járta-, már egyszer megleckéztette a katolikus Európát, mikor a politikai cselszövő pápából (VII. Kelemen pápa), a katolikus hit erőszakos terjesztőiből, az inkvizíció hittérítőiből elege lett az angoloknak, főként abból, hogy Rómából, Párizsból, Madridból diktáljanak nekik. Ezt VIII. Henrik, angol király koraként jegyzik, megtörtént az egyházszakadást. Az anglikán egyház, bár megmaradt kereszténynek, a pápai mindenhatóságtól, a katolicizmustól elszakadt. Ettől az időtől kezd megerősödni Anglia és válik lassan világbirodalommá. Persze minden hasonlat sántít, de az nem, hogy az angolok mindig is, többnyire mindent másként csináltak.

Hogy a Brexit, a kilépés milyen következményekkel jár Európára, ránk magyarokra, azt ma még nehezen lehetne megmondani. Egy biztos, erősödni fog az Európai Unióban azoknak a hangja, akik a nemzetek Európáját akarják majd megvalósítani, erős nemzeti önállósággal. Ha folytatódik a multinacionális, nemzetközi pénzpiac, neoliberálisok befolyásának erőltetése, akkor könnyen meg lehet, hogy darabjaira hullik Európa.