Blogok

Igazságot Magyarországnak!

Száz éve a gyulafehérvári gyűlés 1918 december elsején kimondta a magyarországi románok és Románia egyesülését. Egyben kimondta azt is, hogy teljes nemzeti szabadságot kívánja megadni Erdély népei számára, egyenlő jogokat és teljes vallásszabadságot minden felekezet részére. Nem mondtak újat, hiszen Erdélyben a legszélesebb önkormányzatiság működött, megengedte az autónom testületeknek, hogy maguk állapítsák meg tanácskozási nyelvüket, a községi közigazgatástól kezdve egészen …

Még több »

Becsengettek

Valamikor tanár voltam, méghozzá magyar-történelem tanár. Tanítottam a Wesselényi utcában férfi-női szabó szakmunkásokat és szakközépiskolásokat. A gyerekek szerették az irodalmat, a történelmet. A szigorú kommunista, marxista rendszer tantervei mellett is lehetett úgy tanítani, hogy a tanár ne árulja el a nemzet értékeit és érdekeit. Balassi Bálint akkor is Balassi volt, a végvári vitézek, a török elleni harcok, a hon védelmezőinek …

Még több »

Legyen vége már!

Béke! béke már! Legyen vége már! Babits Mihály Húsvét előtt című verse 1916-ban jelent meg, két évvel az I. világháború befejezése előtt. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar katonák százezrei nem a magyar érdekekért áldozzák fel életüket. Nyilvánvalóvá vált, hogy elsősorban nagyhatalmi érdekek húzzák el a háborút és talán a magyar királyságban is sejtették már, hogy a világ újrafelosztása …

Még több »

Trükközés a Hunyadi film körül

„Ki kopog? Mi kopog? Egy fekete holló! Nála még A levél, Vagy ahhoz hasonló.” A Hunyadiak címere, a fekete holló mindig is a reménységet, a győzelmet, a nemzeti büszkeséget jelentette. Arany János csodálatos verse (Mátyás anyja) engem is megihletett, ezért a levelesládámban találtam egy forgatókönyvet Az utolsó bástya címmel, Hegedűs Bálint tollából. Az Egri csillagok óta (rendezte: Várkonyi Zoltán -1968.) …

Még több »