Blogok

A Látogató

A múlt század hatvanas éveinek végén megjelent Konrád György könyve a szociográfus igényességével, valódi társadalomkritikát fogalmazott meg a szocialista diktatúráról. Egy gyámügyes hivatalnok dokumentarista jelentése a megalázottak, a szegény sorba taszítottak mélyvilágából, a lumpenélet minden borzalmáról. Úgy tűnt, A Látogató írója ezzel a művével a jelentős magyar írók táborát gazdagítja majd. Nem így történt. Életét a Szabad Kezdeményezések Hálózatán át a …

Még több »

Rólam – először és utoljára

Tisztelt Olvasóim! Miután néhányan, névtelenül megbújva, az írásaim után megengedhetetlen módon gyaláznak, hazugságokat terjesztenek rólam, ezért kénytelen vagyok tisztázni egy két dolgot magamról az engem szerető, tisztelő, megbecsülő olvasóim számára. A rendszerváltás után huszonhét évvel sajnos nem történt meg az igazságtétel, a bűnösök, a gyilkosok, a felelős politikusok, a vérbírók, a vérügyészek továbbra is szabadon élhettek – sőt, politizálhattak. A …

Még több »

Karácsonyok

A kereszténységet nemcsak a középkorban veszélyeztette a török veszedelem képében az iszlám, de most is fenyegeti. A keresztény vallás, a kultúra és az európai hagyományok másik nagy veszélyforrása maga a nyugati társadalom egy része, ugyanis a liberális nyugati vezető világ, az elit szégyenkezik a keresztény hagyományok, a csaknem kétezer éves múlt miatt. Mi, közép-kelet-európaiak meg szégyenkezünk, hogy a nyugat-európai elitben …

Még több »

Miért érdemes megnyerni a következő választást?

Ezt a kérdést egy jobboldali keresztény, konzervatív összejövetelen tették fel. Egy olyan polgári összejövetelen, egy olyan „szalonban”, amely évek óta meghatározó a jobboldalon. Miért is, mit kell megvédenünk? – adódik rögtön a kérdés. Szinte mindent: a rezsicsökkentést, a családtámogatást, a nyugdíjasok értékét, a kettős állampolgárságot, az Alaptörvényt, a fiatalok lakásépítési programját, az illegális migránsok elleni határkerítést, a bevándorlás akadályozását. Egyáltalán …

Még több »