Fordulat

Friss még a hír a kultúra világában: Káel Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) vezérigazgatója lesz az új filmügyi kormánybiztos szeptember elsejétől.

Gulyás Gergely azt mondta, Káel Csaba alkalmas arra, hogy eleget tegyen a kormánybiztosi feladatok ellátásának a Müpa vezetése mellett is. A miniszter úgy fogalmazott, az Andy Vajna halálával keletkezett űrt próbálják betölteni. Talán nem véletlen, hogy Káel Csabára esett a választás, hiszen nem előzmények nélküli a magyar kultúrában a feltűnően magas színvonalú szerepvállalása. Amikor 2011-ben átvette a Müpa vezetését, akkor hetven százalékos volt a kihasználtsága. Ma ez 92 százalékos, ami Európában egyedülálló és elmondható, hogy világszínvonalú produkciók valósulnak meg Káel Csaba vezetése alatt. A Müpa sikeréhez hozzájárult a párbeszéd, a közösségteremtés, a műfaji sokszínűség és a minőségi kultúra.

Káel Csaba keveset nyilatkozik a sajtónak, őt inkább a munkái minősítik. Ami először feltűnést keltett, az a Bánk bán világhírű operafilm, amelyet nem kisebb világhírességekkel valósított meg, mint Marton Éva és Rost Andrea. Zsigmond Vilmos Oscar díjas operatőr-rendező vitte filmre e történelmi magyar darabot, amely garantálta a sikert. Akkor 2002-ben, az első Orbán-kormány utolsó évében is fontos volt ennek a drámának a színre vitele, hiszen nem volt másról szó Magyarországon – akár az Árpád-korban, II. András kereszteshadjáratának korszakában, majd Katona József, Erkel Ferenc idejében, a reformkorban –, mint a haza egybentartásáról.

Mert mi volt a legfontosabb? A nemzeti függetlenség, a szuverenitás, a magyar hagyományok, a magyar szabadság, a magyar nyelv, a kereszténység megőrzése.

Ha nem is akarunk átpolitizálni egy-egy irodalmi-történelmi darabot, de az kétségtelen igaz, hogy Magyarországon több mint ezer éve a legfontosabb téma, hogy ne legyünk gyarmat, idegen hatalmak elnyomottai, rabszolgái. S ennek tanulsága, hogy ezekért folyamatosan harcolnunk kellett. Káel Csaba rendezőnek sikerült ebben az operafilmben ráérezni, ráéreztetni, hogy mik a legfontosabb tényezők, erkölcsi értékek a magyarság életében, amit meg kell védeni. Az is tény, hogy a Bánk bán operafilm 2003-ban a második legnézettebb film volt 130 ezer nézővel. A világban pedig még jobban fogadták – a Hollywood Reportertől az India Timesig rengeteg pozitív kritika jelent meg róla. A Variety-ben Robert Koehler közölt róla egyértelműen dicsérő kritikát, Laura Emerick pedig azt írta a Chicago Sun Timesban, hogy az opera és film műfajának eddigi legsikeresebb ötvözése.

De nem kevésbé fontos volt a Munkácsy Mihályról készült dokumentumfilm is (A nap szerelmese), ami pontosan azt dolgozta fel e világhírű magyar festőművész életében, hogy  bármelyen messzire is veti hazánkfiait a sors, a magyar, az mindig magyar marad. Megjegyzendő, hogy ebben a filmben egy kiváló operatőr, Lajos Tamás volt az alkotó társa, aki most számos jelentős film producereként dolgozik. A sok filmalkotás mellett ki kell még emelni a Bartók Béláról és Gyurikáról, Kárpáti György olimpiai vizilabdázóról szóló dokumentumfilmeket.

Nem tudom, mostanában nem beszéltem  Káel Csabával, de valahol, összes produkcióiban érződik, hogy a nemzetegyesítés témakörében dolgozik. Nem véletlen, ő rendezte meg  a Pécs Európa Kulturális Fővárosa nyitóünnepségét, aztán a Sanghaji Világkiállítás Magyar Pavilonjának filmjét, de ott volt a többi között a Miskolci Operafesztiválon, ahol egy régebbi rendezését újította föl, a Purcell Dido és Aeneis-ét, de volt előtte egy prózai bemutatója 2010-ben, a Tivoli Színházban Marlowe Doktor Faustusából. A darab azt a kérdést feszegeti – ezt még a liberális Origónak nyilatkozta Káel –, ami állandóan aktuális, hogy miként adjuk el a lelkünket, jelen esetben a tévén keresztül; akár szerepelünk benne, akár nézzük. 

A sors fintora, hogy 2019 májusában nyilatkozott Káel Csaba az immár a konzervatív Origónak, ahol a Müpa következő évadáról, a nagy sikerrel zajlott 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál eredményeiről, világsztárokról, Sir Simon Rattle, a nagy karmester új hangversenyterméről és az építkezés fontosságáról beszélt, nemcsak mint a Müpa vezérigazgatója, hanem egyúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivált szervező operatív testület elnökeként is.

Mondhatni Káel Csaba az ars poeticáját megfogalmazta: „viccesen szoktam is mondani, hogy mi is az energiaszektor része vagyunk, csak mi közvetlenül töltjük fel az embereket, hiszen egy-egy koncert, színházi előadás vagy egy táncest elképesztően sok plusz energiát ad. Ilyenkor, amikor egy elképesztően sikeres fesztivált zárunk –  a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválra gondolt –, ez különösen élő és friss tapasztalat. Jó látni, ahogy az előadó-művészet milyen fantasztikusan képes hatni a közönségre: megtörténik valami egyszeri és megismételhetetlen, olyan élmény, amit az emberek magukba építenek, és sok szempontból formálja, segíti őket a mindennapokban is.”

A szakmában sokan úgy látják mostanában, hogy a mozgóképes ipar jó kezekbe kerül.  Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, a Nádasdy Kálmán-díjas filmrendező, érdemes művész, a Francia Becsületrend lovagja személyében, a magyar film történetében hetven év után először egy konzervatív, keresztény, polgári gondolkodású ember fogja vezetni a magyar filmipart. Káel Csaba, az új filmügyi kormánybiztos óriási feladatok előtt áll, több évtizedes hiányt kell pótolnia új csapatával, amire nagyon nagy a társadalmi igény. Szükségünk van objektív, tényfeltáró történelmi játék- és tévéfilmekre, amelyek vászonra, képernyőre viszik a méltatlanul elfeledett történelmi hőseinket, nagyjainkat, feledhetetlen történelmi eseményeinket. Káel Csaba óriási feladat előtt áll, amikor létre kell hoznia azokat a nevelési, oktatási filmsorozatokat, aminek elsődleges célja a fiatalok helyes történelmi, irodalmi, művészeti, társadalom ismereteinek gazdagítása.

Irigylem is meg nem is Káel Csabát: a sok munkáért, a küzdelmekért, sikerekért. Ez, ami most történt, a kinevezés, az fordulópont. Fordulópont a magyar kulturális életben és egyfajta szellemi rendszerváltás, ami sokáig váratott magára.