Európa nyugati fele, a szabadság, a függetlenség és a szólásszabadság őre, Brüsszel nem beszélhet már a demokráciáról, jogállamiságról, emberi jogokról, nemzetiségi és kisebbségi önrendelkezésről, autonómiáról a katalán népszavazás óta.
Feketén-fehéren kiderült, hogy az Európai Unió befolyásos tagja, a spanyol kormány semmibe veszi a függetlenségi népszavazást, a katalán függetlenségi törekvéseket, a spanyol rendőrség erőszakosan, agresszíven lépett fel a szavazókkal szemben. Spanyolország leggazdagabb régiója lakóinak kilencven százaléka a független katalán államra voksolt. A referendumot azonban törvénytelennek ítélte a spanyol hatóság, Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök közölte, hogy nem is volt népszavazás Katalóniában. Azaz nem vette tudomásul, hogy egy népcsoport – csaknem nyolc millióan – függetlenséget akar. Carles Puigdemont katalán elnök viszont érvényesnek tartja az elszakadni kívánó katalánok népszavazását, és hangsúlyozta, hogy a rendőri brutalitás, a szavazni akarók akadályoztatása ellenére az érvényes szavazatokkal a katalánok jogosultak a függetlenségre.
De hol van ilyenkor Európa?
A függetlenségre, szabadságra oly érzékeny Európai Bizottság miért hallgat? Miért nem nyilvánít véleményt? Hol van a szolidaritás? Ilyenkor lehet látni, hogy ezer sebből vérzik a kisebbségi jog, a kisebbségi érdekérvényesítés Európában. Nem szeretnek beszélni sem a baszkok, a bretonok avagy a Szigetországban élő skótok, a wales-iek önrendelkezéséről sem. A függetlenedési mozgalmakat mindenhol letörik, a hatalmon lévő többségi nemzet részéről a legélesebb elutasítás a válasz. Nem lehet csodálkozni, ha Közép-Kelet Európa kisebbségeinek jogaira végleg fittyet hánynak.
Közép-Európa legnagyobb tömbjében élő székelyek autonómia törekvését Romániában elutasítják. Holott az egykori Történelmi Magyarország államalkotó nemzetének részei voltak. Ma részben elnyomott kisebbség. Önrendelkezését folyamatosan nyirbálják: legyen szó oktatásról, kultúráról, a nyelvhasználatról vagy közéletről. A csaknem száz évvel ezelőtt ránk erőszakolt trianoni békeszerződés pedig tartalmazta a területi, kulturális, regionális önrendelkezést, nyelvi autonómiát az ott élő magyarjaink számára. A székelység önállósági törekvéseit még annyi szimpátia sem kíséri az Európai Unió részéről, mint a sokkal jobb helyzetben lévők, például a katalánok harcát. Pedig Románia is az EU része és hosszú fejezetek foglalkoznak a kisebbségek jogaival.
Magyarország az utóbbi időben sokat tesz a határainkon túl élő magyarokért. Csak a sok közül egyet említek meg, a kettős állampolgárság törvénybe iktatását. Ez egyfajta biztonságot ad az elszakított országrészek magyarjainak, biztonságot és hovatartozást. De a saját kezdeményezések is sokat jelentenek. Ilyen például a Szász Jenő által alapított Tiszteletbeli Székely cím odaítélése Oklándon, egy kis székely faluban. Kelemen Levente unitárius tiszteletes jóvoltából immár 2500-an vannak tiszteletbeli székelyek Magyarországról, akik elítélik a 2004. december 5-ei népszavazást, amikor is a szocialisták és szabaddemokraták a nemre, a hontalanná váló magyarság megtagadására buzdították a magyar szavazókat. Bár az igennel szavazók többen voltak, mégsem volt elég ahhoz, hogy törvénybe iktassák a kettős állampolgárságot. Tudom, tudjuk, hogy kimondva, kimondatlanul, hivatalosan, nem hivatalosan több millióan vagyunk tiszteletbeli székelyek, akik minden kisebbséget elnyomó rendszert elítélünk.
Átalakulóban van Európa, talpáról a fejére állították az európai embert. Ma többet ér egy migráns, egy dolgozni nem akaró bevándorló, egy terrorista a brüsszeli bürokratáknak, mint egy őslakos székely, katalán, baszk vagy egy magyarországi magyar, egy európai fehér ember. S ez már nem tréfa. Meg kell védenünk érdekeinket, különben hontalanná válhatunk saját hazánkban is. Mi már tudjuk, hogy mit jelent, amikor nagyhatalmak politikusai, pénzemberek, háttérben megbúvó milliárdosok osztozkodnak az országunkon. Legyünk mindannyian székelyek, katalánok… én inkább hozzájuk szeretnék tartozni.
Ahogy a katalánok, úgy az Erdélyi magyarok is demokráciával és erővel kell kivívják a függetlenségüket, mert mint látjuk a politika nem segít. Brüsszeltől nem lehet várni segítséget…
Hol van ilyenkor Európa? Nos, amikor önmagával – ne adj’ Isten saját mocskával (Trianon) – kéne szembenéznie, hát akkor sehol! A rontásban viszont az élen!
A XIII. századtól Európa védőbástyája szerepét tőltöttük be. E múltunkra mindig büszkék lehetünk. A kérdés csupán csak az, hogy a magyarság szempontjából reális és ésszerű-e ennek a hivatástudatnak a folytatása ebben az Európai Közösségben, avagy az elmúlt évszázadok tapasztalatain okulva, Európa jelenlegi helyzetéhez igazodva, újra kell fogalmaznunk, és a magyarság európai szerepét másutt kell keresnünk! Érdemes volt-e Európa áldozati báránya lenni és egy rosszul fizetett zsoldos nép szerepét betölteni? Miért volt fontosabb nekünk a tőlünk nyugatabbra élő népek kultúrája, fejlődése, békéje a sajátunknál? Nem tételezzük fel, hogy népünkben is van annyi tehetség és erő, mint a nyugati népekben, hogy mi is képesek vagyunk olyan kultúrát teremteni, mint ők? A magyarságnak nem lehet fontosabb a nyugati templomok fennállása a saját templomaink megmaradásánál! Lesújtottságunkban, trianoni feldarabolásunkban fel kell eszmélnie a magyar léleknek őstörténelmünk kibontakozásának felemelő tudatára, amely a kulturált népek legelejére helyezi a magyart. A magyarságnak újra kell értékelnie európai hivatástudatát, ha az elkövetkezendő egy-két évszázad folyamán nem akar eltűnni Európa térképéről. Ez az újonnan kialakítandó hivatás évezredes örökségünkben nem lehet más, mint visszatérés az Árpádok politikájához: a magyarság saját békéjének és saját biztonságának védelme. Ezt a hivatástudatot kell továbbfejlesztenünk, megerősítenünk és a békediktátumokban megalázott nemzetünk lelkébe beiktatnunk. Erős magyarság remélheti csak, hogy népi erői megmaradnak, felerősödnek és nem pusztítja el a sors zivatarja. Az új Magyarország, amely szemünk előtt lebeg, visszanyerheti helyét attilai örökségünkben, a Kárpát-medence egyenrangú népei között.
Közben a Pesti Srácok is “keresi az igazságot” (ez jobb, mint ha tudná), de akkor most a katalán függetlenségi mozgalmat támogatja Soros? És akkor ne legyünk annyira “Barca” drukkerek, legyünk inkább “Reál Madrid” drukkerek? Vagy, ahogy a mai sajtó közli (10.hó 9-én), tegnap a Katalán Civil Társadalom vitte utcára a spanyol buszokkal odahordott tömeget, hogy elszakadás ellenes tüntetést szervezzen? s akkor – ezzel még adós a Pesti Srácok – ezt a civil szervezetet most nem Soros pénzeli? (Meglepő lenne!) vagy egyszerre támogatja Soros a katalán elszakadást Jurák Kata szerint, és egyszerre a nem elszakadást (szerintem)? Ez is elképzelhető, hiszen állítólagos mesterlövészek a Majdan háztetőiről állítólag egyszerre lőtték a tömeget és a rendőrséget is, hogy a tömeg és a rendőrség véresen egymásnak eshessen. Ugye, ugye…?