Sorsfordító

Most, hogy Angela Merkel győzött, a kisebbik rosszal ébredt Németország és Európa. Ezt csak azért írom le, mert egy egészséges közép-kelet-európai ember, negyven év kommunista diktatúra után, nem örülhet a baloldali szocik győzelmének. Abban nem hiszek, hogy a CDU/CSU meg tudja regulázni Merkel ámokfutását a migránskérdésben, hiszen valahová elkötelezett, de a német közvélemény jobbratolódása, a bevándorlásellenes AfD (Alternatíva Németországért) csaknem 13 százalékos választási eredménye fékezni fogja Angelát abban, hogy elárassza Németországot a bevándorlók millióival.

Bár ettől a nőtől nem sok jót várhatunk. Mondjuk azt, hogy Európa teljes szétverése lassabb fokozatba fog átváltani. Szokták mondani, hogy a történelem nem ismétli önmagát, ugyanabba a folyóba kétszer nem léphetünk, mégis számos példát láthatunk ennek ellenkezőjére. Európa soha nem került ilyen veszélybe 476 óta, amikor a Nyugatrómai Birodalom összeomlott, mint most. Akkor az erkölcsében, gazdaságában, katonai erejében évszázadok alatt megromlott, legyengült Róma adta fel a kultúráját. Most Brüsszel dolgozik ezen, hogy feladja a kétezer éves keresztény Európát, a kétezer éves civilizációt.

Éppen ezért sorsfordító évtizedekre számíthatunk az elkövetkezendőkben.

A kérdés az, hogy ebbe a történelmi fordulatba mennyire szólhatunk mi bele mi, közép-európaiak, magyarok. Közismert, hogy történelmünk folyamán mi nem voltunk gyávák, ötlettelenek, tétovák, cselekvés képtelenek, mi a honvédő harc elől nem futamodtunk meg. Mi az elmúlt ezer évben birodalmakat építettünk, befolyásoltunk – egészen a Balti tengerig és Adriáig. A magyar reneszánsz kultúra Olaszországig eljutott, egyszóval keményen formáltuk a Kárpát-medence történelmét, ahogyan most is, jelen esetben a magunkét. Sokszor sikerrel, sokszor sikertelenül.

Az elmúlt évtizedekben kétségtelenül a harminc évvel ezelőtti (1987. szeptember 27.) lakiteleki találkozó volt a sorsfordító. Akkor a magyarság esélyeiről volt szó a rendszerváltás előtti esztendőkben. A falusi sátor alatt a magyar szellemi élet több mint másfélszáz tagja baráti eszmecserére gyűlt össze. Az alapító atyák neve – Csoóri Sándor, Csurka István, Für Lajos, Fekete Gyula, Bíró Zoltán, Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor- ma már történelem. Az ő hívó szavukra jöttek el az ország különböző sarkából, különböző pártállású emberek, akik megfogalmazták Magyarország kívánságát a Kádár-rendszer, a diktatúra utolsó éveiben, a szovjet katonai megszállás idején. Ehhez kellett egy kis bátorság.

A Lakitelken született közös nyilatkozat akkor mindent elmondott rólunk, magyarokról:

„A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos. Összeomlással fenyegető gazdasági válságnak néz elébe. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja. Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe.”

Eltelt harminc év. Azt nem mondhatjuk, hogy nem történt semmi. A magyarok önhite, önismerete javult. Igaz, belső kohéziójának kapcsai nem javultak, de nincs fenyegető gazdasági válság. A magyar etnikumot már nem sújtja példátlan széttagoltság. Köszönhető a kettős állampolgárság törvénybe iktatásának, amit a kormányzó polgári jobboldal harcolt ki a hazai balliberálisok és nemzetközi nyomás ellenére. Véglegesen világossá vált, hogy a kommunista leszármazottak, az internacionalista, kozmopolita álomvilágban élők nem nemzetben, nem a magyarságban gondolkodnak. Károlyi Mihály, Kun Béla és Jászi Oszkár óta, immár száz éve ott árulják a hazát, ahol tudják.

Ma is válság van, csak más válság.

Európai válság van – bevándorlási invázió –, amely Magyarországot is érinti. Csurka István harminc éve fogalmazta meg Lakitelken: „Örökös védekezésbe kényszerült nemzet lettünk és most már ott tartunk, hogy még ennek a védekezésnek a jogosultsága is sok oldalról megkérdőjeleztetik.”

Ez, ami mára megváltozott. A stafétabotot egy új, fiatal erő, a Fidesz vette át. Az akkori elképzeléseket a Fidesz és pártszövetségesei valósították meg, amit tartalmaz a nagy többséggel 2012-ben megszavazott Alaptörvény. A harmadik ciklusát töltő Orbán Viktor miniszterelnök a szokásoktól eltérően nem magyarázkodik, nem védekezik, hanem külföldi szövetségeseket keres, újabb és újabb megvalósítandó tervekkel áll elő, ha kell hazája érdekében támad.

Az örökös védekezés a múlté. Ettől a politizálástól elszokott a magyarság. Magyarán felfelé ívelő pályán vagyunk, a közmegegyezéstől persze távol. A kérdés, hogy mennyire erős az az építmény, amelyet Orbán épít, és érdemes e kiegyezni azokkal, akik nem akarnak a nemzet részei lenni.

Ennek megválaszolása lesz sorsfordító.

A nyitóképen a Lakiteleki résztvevők kockaladái parkolnak az odavezető földút szélén