Megszállás

Amit negyvenöt évig hivatalosan felszabadulásnak ünnepeltek Magyarországon, az valójában kőkemény megszállás volt. Ideje lenne ezzel szembe nézni és nem össze-vissza hazudozni, történelmet hamisítani. A szovjetek 1944-45-ben hazánkba valójában bosszút állni, zabrálni, hódítani jöttek. Katonáik gyilkoltak, fosztogattak, magyar asszonyok, lányok százezreit erőszakolták, becstelenítettek meg válogatás nélkül. Malenkij robot címén százezreket hurcoltak el a fővárosból és az országból Szovjetunió lágereibe (GULAG). Szovjet katonai rögtönítélő bíróságok Magyarországon, magyar állampolgárokat ítéltek el politikai okokból tízezrével önkényesen szovjetoroszországi kényszermunkára, börtönéletre.

Ez önmagában is jelezte, hogy Magyarországot nem felszabadították, hanem rabságba taszították, megszállták. A törvény, maguk a szovjet megszálló hatóságok voltak. Ehhez a törvénytelen ,,törvényhez” csatlakoztak Magyarország kommunistái, kunbélái, kollaboránsai, quisling-jei, akik a szovjet előnyomulással szinte egy időben már 1944-től iszonyú mészárlást, leszámolást végeztek el. Ennek hírhedt valóságtörténete például a gyömrői gyilkosságsorozathoz fűződik, ahol a helyi kommunisták a papot, a tanítót és más értelmiségieket bestiális módon meggyilkoltak. Tehát a második világháború végével nem a fellélegzés jött el, hanem a fulladás. Auschwitzból, Buchenwaldból és más haláltáborokból hazatérők ezrei nem a szabadság országába érkeztek, hanem egy újabb gyilkos, kommunista diktatúra helyszínére, ahonnan a szovjetek vonatokkal őket is Temesvárra – a Gulag előállomására- szállították. Mielőtt Szibéria koncentrációs táboraiba érkeztek volna, a flekktífusz, a vérhas tízezreket pusztított el, sírhelyük a saját maguk által ásott óriási méretű meszes gödrök. A dokumentumok szerint az első gyűjtőtáborban Temesváron harmincezer fogoly pusztult el. Tömegsírokba, végtisztesség nélkül, megjelölés nélkül dobálták őket egymásra. A tömegsírok felett ma lakótelep áll. Mondjuk ki, nekünk és ország-rabtársainknak négy évtizeddel meghosszabbították a náci rémuralmat – csak a címke változott. Ezek a valós tények, ez a szörnyű valóság, amit máig nagy erőkkel elhallgatnak.  

Több mint nyolcszázezer magyar raboskodott a Szovjetunió haláltáboraiban, ebből százezrek estek szovjet hadifogságba, s több százezer polgári személyt deportáltak Magyarország területéről vagy ítéltek el politikai okokból, anélkül, hogy bűncselekményeket követtek volna el.

Túlzsúfolt marhavagonokba szállították a magyar foglyokat. Az 1945-46-os adatok szerint összesen 398 szerelvény, egyenként negyven vagonnal jutott el Záhonyig, ahol a rabokat a szovjet szélesnyomtávú vagonokba hajtották át. Csak 1946 közepéig 710-720 ezer embert hurcoltak el valamilyen jogcímen. Az ezerkilencszázötvenes években mindössze ötszázezren tértek haza, de háromszázezer fogoly sorsa máig ismeretlen. Az egyik túlélő, a már elhunyt Menczer Gusztáv (Szovjetunióban Volt Magyar Rabok és Kényszermunkások – Szorakész – elnöke), aki tizenegy évet raboskodott a gulág táboraiban a következőket nyilatkozta: “A szovjet lágerek bejáratára a következő mondat volt felírva: A munka becsület és dicsőség dolga, a szabaduláshoz vezető út! A náci koncentrációs táborok felirata: Arbeit macht frei!, azaz a munka szabaddá tesz”. Végül is a XX. századra két nagy diktatúra nyomta rá a bélyegét, az egyik a nemzeti szocialista, a másik a nemzetközi szocialista diktatúra. Módszereikben, cselekedeteikben lényegében azonosak voltak.

Miután kevés dokumentum, nagy játékfilm egyáltalán nem készült a szovjet haláltáborokról, így a száraz kutatásokra vagy a hazatért foglyok szenvedéstörténeteire hagyatkozhatunk, amelyekbe csak itt nyerhetünk bepillantást az embertelenségről. Csak néhányat említek meg közülük: Olofsson Placid katolikus bencés pap-tanárt harmincévesen hurcolták el és csak 1955 novemberében engedték szabadon. Magadánban, a 876-os számú népellenség a legnagyobb ínség, nyomor, mínusz harminc fokos hidegben is megünnepelte rabtársaival a szentestét, Jézus születését. Placid atya hite mindent legyőzött. Rohr Magdolnát(Pintér Károlyné) tizenhétévesen ítélte el Magyarországon a szovjet hadbíróság egy rosszindulatú feljelentés alapján, kémkedés vádjával. Nyolc évet raboskodott Szibériában, Tajsetben. A szovjet hatalomnak, a kommunizmusnak nem tudta megbocsátani, hogy elvették, elrabolták az ifjúságát. Mint mondta: a magyar helyett a Gulag “főiskoláját” végezte el.

Marczin Borbálát a tizennyolcadik születésnapján vitték el a szovjet NKVD emberei. A 0-235-ös Gulag fogoly az északi sarkkörön dolgozott mínusz ötven fokos hidegben és építették fel sok tízezer társával együtt Tajmirt. Szekeres Imre Gyula papírra vetette nyolc évig tartó rabmunkáját a Szovjetunió vorkutai lágereiben. Zsúnyi Illés szenvedéstörténetét hadifogolyként élte meg az észak sarkköri haláltáborokban: Norilszkban, Vorkutában és Kolimán. Bien György Zoltán az elveszett éveiről írt, mint magyar diák élte át a kelet-szibériai lágerek valóságát. És sorolhatnánk tovább mi minden történt felszabadítás címén.

Hogy mennyire nem volt felszabadulás 1945 április 4-e, azt bizonyítja az, hogy a megválasztott magyar nemzetgyűlési képviselőket – úgymond szalámizással – a kommunisták különböző perekbe fogták, börtönbe zárták vagy emigrációba kényszerítették. Mondhatni a polgári politikusok szemét véglegesen Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt főtitkárának, nemzetgyűlési képviselőnek a letartoztatása jelentette 1947. február 25-én. Köztársaság ellenes összeesküvés hamis vádjával tartoztatták le a szovjet hatóságok Kovács Bélát és a Gulág táboraiba hurcolták. Csak 1955-ben térhetett haza, amikor is az ÁVH jászberényi börtönébe szállították. Az FKGP főtitkára 1956-ban szabadult. Nem véletlen tehát, hogy elhurcolásának évfordulójára a jobboldali kormányzat 2000-ben a Parlamenttel elfogadtatta, hogy ez a nap legyen a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja.

A magyarok megsemmisítésére való szándék a második világháborút követő évtizedekben tehát nem először történt meg. Gróf Bethlen István miniszterelnök Szovjetunióba való elhurcolása után, magyar miniszterelnökök sorát végeztek ki, háborús büntettek elkövetésének vádjával. Majd szovjet irányítással a Katonapolitikai Osztály az Államvédelmi Hatósággal karöltve ezreket (katonatiszteket, papokat, MÁV alkalmazottakat, gyárosokat, civileket stb.) végeztetett ki koncepciós perekkel. Az államosításokkal, a tízezrével törvénytelenül elvett tulajdonokkal gyakorlatilag felszámolták a magyar középosztályt. A kommunisták elérték, hogy a szerzetes rendek feloszlatásával, a keresztény papok üldözésével, az erőszakos téeszesítéssel megszűnjön a vallásszabadság és tönkre tegyék a magyar mezőgazdaságot. Ezzel felszámolták a nagy tapasztalattal rendelkező jó módú és középparasztság osztályát. Az 1956-os forradalom -és szabadságharc vérbe fojtásával lényegében emigrációba kényszerítettek csaknem kétszázötvenezer nagyon tehetséges embert és itthon a megtorlással kiiktattak tízezreket kivégzésekkel, börtönbe zárással vagy megfigyelésekkel. Mindezeket szovjet tanácsadók irányításával hajtották végre.

Ez lett volna a felszabadítás? Ideje lenne sok-sok filmmel, regénnyel, színdarabbal, különböző alkotásokkal végre tiszta vizet önteni a pohárba.