Miért érdemes megnyerni a következő választást?

Ezt a kérdést egy jobboldali keresztény, konzervatív összejövetelen tették fel. Egy olyan polgári összejövetelen, egy olyan „szalonban”, amely évek óta meghatározó a jobboldalon.

Miért is, mit kell megvédenünk? – adódik rögtön a kérdés. Szinte mindent: a rezsicsökkentést, a családtámogatást, a nyugdíjasok értékét, a kettős állampolgárságot, az Alaptörvényt, a fiatalok lakásépítési programját, az illegális migránsok elleni határkerítést, a bevándorlás akadályozását. Egyáltalán azt, hogy megválaszthassuk, kikkel akarunk együtt élni. És még sok-sok mindent.

S a legfontosabbat akarjuk megőrizni, hogy Magyarország magyar ország maradjon.

Ezt a jelenlegi magyar ellenzék, a balliberális ellenzék és a jelenlegi Jobbik nem is érti. Egyszerűen azt sem tudja, hogy mi történik körülötte, mi történik a világban. Vagy ha tudja, akkor megvásárolták, aprópénzért.

Azt sem értik meg ezek az emberek a képzelt baloldaliságukban, hogy egy egészséges társadalom előbb-utóbb kiköpi magából az ilyen figurákat. Élő példa Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, aki eddig fújta az Európai Unió vezetősége által elvárt direktívát: a bevándorlást támogatni kell, a migránsok szétterítését, a kvóta végrehajtását szorgalmazni kell. Tusk úgy látszik, egyszer vissza akar térni Lengyelországba és talán politikai szerepet is szeretne vállalni. Mostanában 180 fokos fordulatot tett: azt nyilatkozta, hogy a kvótaterv megbukott, a migránskérdés megoldását nem lehet ezen az úton tovább folytatni. Tusk ezzel a véleményével nemcsak európai, de lengyel ember is maradt. Győzött benne a lengyel.

Sajnos a mi szocialista (MSZP), demokratikus koalíciós (DK), balliberális magyarjaink – még európai parlamenti képviselők – lemondtak európaiságukról, magyarságukról, ők a kollaboránsok táborába iratkoztak fel.

A hagyományos jobb és baloldali felosztás mára elvesztette jelentőségét.

Új törésvonalak alakultak ki a nyugati demokráciákban és természetesen az Európai Unióban. Hatalomba került a ’68-as nemzedék, és a valamikori lázadók mára átadták az irányítást a globális világhatalomnak. Azonosultak vele. S ezt a globális világhatalmat kiszolgálják a bíróságok és a mindent átjáró bürokrácia. A nyílt társadalom ideológiája mindenhová beférkőzött és a háttérből ezek haszonélvezői ragadták magukhoz a hatalmat.

Közép-Kelet-Európában ez nem ment ilyen egyszerűen.

A többségében nemzeti kormányok ennek az úgynevezett nyílt társadalomnak igyekeznek ellent állni: főként Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia. Ezeknek az államoknak a többsége évszázadok alatt megtanulta, mi az idegen térhódítás: a török, az orosz, a szovjet katonai jelenlét. Megtanulta, hogy milyen értékeket képviselnek az európai és keresztény hagyományok. A Nyugat jelenleg érzéketlen erre. Hogy időlegesen vagy véglegesen – nem tudom. Európa nyugati felén az Európai Néppárt tagjai se konzervatívok, nem véletlenül idegenkednek a Fidesztől. Sőt, Magyarország képviseli a valódi jobboldalt, a hagyományos keresztény, konzervatív értékeket az Európai Néppártban.

A szalon legfontosabb megállapítása, hogy a kulturális főhatalmat a balos hálózat kisajátította, így megy ez évtizedek óta, és ez volt a jellemző 2015-ig. A bevándorlók százezrei, a más kultúrák agresszív jelenléte lassan, de biztosan kijózanítólag hatott Európára. A több milliós illegális bevándorlás szétzúzta a balliberális progresszív világképet, a nyílt társadalom vágyott pozitívumait, azt az illúziót, hogy lehet integrálni tömegesen más népeket, kultúrákat, hagyományokat és szokásokat.

A píszí (politikai korrektség) romba dőlt az átmosott fejekben.

Megjelent a PC-vel szemben egy ellentétes korszellem, egy demokratikus mozgalom, a realitás felismerése, és ebből pedig olyan lépések születtek, mint a Brexit. Vagyis, hogy nemzeti szemmel, nemzeti érdekből kell nézni olykor a dolgokat. Mert a valóság az, hogy a sokmilliós migránstömeg jelenléte, látványa, hatása, következménye előbb-utóbb összetöri a „balság” progresszív világképét. Ami tudjuk, már rég nem progresszív, hanem agresszív és degresszív.

Ezt kell látni Magyarországon is. Legalábbis látnia kell a magyar értelmiségnek és a társadalmi ügyekre érzékeny polgároknak, hogy mi a valóság. Megbukott ez az úgymond progresszív elitizmus Heller Ágnestől, Alföldi Róberten, Konrád Györgyön és csatolmányaikon át a bulvár Havas Henrikig. Csak ideig-óráig tudtak hegemóniát teremteni a kulturális életben és a médiában.

A magyar jobboldalnak sikerült újrafogalmaznia, újraépítenie magát a 2002-es, katasztrofálisnak tűnő vereség után.

A polgári körökkel újra szervezte sorait. Erre a baloldal nem volt képes. Ahelyett, hogy újragondolná magát, most nem a szovjet hadsereget hívja be, hanem a nyugati pénzvilágot. „A tankok helyett jönnek a bankok.” Így akar hatalomba kerülni: idegen, külföldi erőkkel. De ez még egyszer már nem fog sikerülni.

Van tehát miért győzni a jövő évi tavaszi választásokon a jobboldalnak. A munkát be kell fejezni, ami nem sikerült Bethlen Istvánnak és Klebelsberg Kunónak. A demokratikus politikai változásokat be kell fejezni. A csaknem nyolcéves sikeres kormányzásnak köszönhetően van valódi Nemzeti Bankunk, Művészeti Akadémiánk, Nemzeti Közszolgálati Egyetemünk, a nemzet érdekeit szolgáló médiánk és sok minden más.

Ezt az építkezést be kell fejeznünk!

Ezt akarja megakadályozni a mindenhová beszivárgó Soros-hálózat. Hol egy „angyalarc” (Karácsony Gergely)képében, hol egy anarchista (Fekete-Győr András) alakjában, hol egy oligarcha küldetését végrehajtó (Vona Gábor) arcában, hol különböző jószolgálati szervezetként, oktatási intézményként (Helsinki Bizottság, Transparency International, Norvég Alap, CEU  stb.). Eredményeink megsemmisítését akarják, az ország stratégiai ágazatainak az eladását, átjáró házat akarnak Magyarországból. Ezt már az MSZP-SZDSZ kormányzása alatt tapasztaltuk. Nem kérünk belőle.

Van tehát mit féltenünk, ezért érdemes megnyernünk a következő tavaszi országgyűlési választásokat.