Olimpia

Nem hiszem el, hogy a nemekkel, a tagadással, a No-val, a Nolimpiával lehet szavazatokat szerezni.

Hülyére lehet venni az embereket olyasmivel – még ha elenyésző számban is –, aminek hozadéka a semmi, a nagy nulla? Tényleg képes volt néhány tízezer ember az akasztófa alá állni, jövőjét fellógatni, önmaga ellen szavazni, mert gyűlöli a sikert, az eredményeket és fájdalmat okoz neki az értelmes jövőkép? Nehéz elhinni, de igen.

Igen, a 2024-es magyar olimpiai pályázatról van, amelynek megakadályozására Magyarországon szabadcsapatokat szerveztek jelentős külföldi pénzek bevonásával. Egy Momentumról, ami először álcivil mozgalomként, később pártként tűnt fel az éji homályból, a semmiből, hogy megfúrjon egy nemes kezdeményezést, az olimpia megrendezésének jogáért való nemes vetélkedésben való részvételt.

Kik ők, kik ezek az ismeretlen arcok? Hol tanultak, hol készítették őket fel? Honnan jönnek, hová mennek?

Csak nem megint a bolsevikok, a balliberálisok azon szellemi utódaihoz tartoznak, akik mindig is az átöltözés, az átalakulás nagymesterei voltak, de közben mindig Magyarország ellen dolgoztak: a kommunistáktól az ávéhán, a szélső liberálisokon át az álcivilekig? Egyszer erről is lesz bizonyosságunk, ők se maradhatnak mindig az árnyékban.

Tény s nem árt tudni, amióta az újkori olimpiai versengés zajlik, a magyar sportolók mindig kiváló eredményeket értek el. Hajós Alfrédtól, Csík Ferencen, Papp Lacin, Gerevich Aladáron, Balczó Andráson, Gyarmati Dezsőn, Puskás Ferencen át egészen Egerszegi Krisztináig és Hosszú Katinkáig. Az újkori 28 nyári olimpián (26-on vettünk részt) a magyar sportolók egyéniben 176 aranyérmet nyertek, csapatban összesen 298 magyar sportoló nevezhető olimpiai bajnoknak. Nemzetközi összehasonlításban, az éremtáblázatban a magyarok mindig a nagy nemzetek után következő negyedik-ötödik helyezést értek el.

Emberek, fiatalok! Ti, akik elutasítottátok! Ti, akik kampányoltatok az olimpia megrendezése ellen! Szüleitek talán évtizedeken át könnyes szemmel ujjongtak a magyar vízilabda- és labdarugó csapat, a kajak-kenu válogatott, netán Szilágyi Áron győzelmekor. Most ezt az önfeledt, büszke öröm kiteljesedését, azt, hogy hazai pályán élhetjük át mindezt, ezt akarjátok elvenni a többségtől a nemekkel?

A nem és a nem

Nem tanulnak. Ugyanez okozta, ez alapozta meg hosszú időre a vesztüket a szocialistáknak és a szabaddemokratáknak, amikor is Gyurcsány Ferenc vezetésével a kettős állampolgárság ellen szavaztak. A szavazók megbüntették 2010-ben a „merjünk kicsik lenni” szlogent felvállalókat. A mindenkori tagadás filozófiája előbb-utóbb visszaüt. Mert ha tudnák a tagadás hívei, hogy a pszichológiai szakirodalomban a folytonos tagadás – ami a balliberálisok sajátja – az nem más, mint a tudatalatti elhárító mechanizmusa, akkor talán elgondolkodnának a nemek!!! támogatásán.

Az énképet a tagadás ugyan jótékonyan védi a hibáival, a tévedésekkel való kellemetlen szembenézéstől, de egyúttal eltorzíthatja az egyénnek a valóság megfelelő értékelését. Erre példa az őszödi beszéd hatásának alulértékelése és ennek következményei. Miután kiderült, hogy az emberek mégsem ájulnak el a csavaros szófordulatoktól, a keménykedős félrebeszéléstől, sőt, elégedetlenek a kormányzással, akkor ezt az beszéd gazdája igazságtalan vádként érte meg. Dühöt váltott ki belőle. És ebből származott 2006-ban erőszakos rendőrterror, rendőrroham és súlyos sérülések ezrei. Mindezt törvénytelenségek, törvénytelen ítéletek sokasága kísérte.

Nemekkel nem lehet jövőt építeni, nem lehet családot és egy jobb társadalmat tervezni. Nemekkel nem lehet problémákat megoldani. Csak az igenek, a pozitív energiák hozhatnak megoldást.

Az olimpia megrendezése, az ötkarikás versengésen való részvétel csak pozitív eredményeket hozhat.

Mint ahogy hasznot hajtott volna mind az egyének, mind a magyar társadalom számára, ha 1996-ban megrendezhettük volna a Világkiállítást. Ha a magyar Honfoglalás 1100 évfordulóján megmutathattuk volna a világnak a magyarokat, Magyarországot. Ezek a tervezőasztalon hagyott épületek százai, ezek az új és újjáépített infrastruktúrák fájón hiányoznak ma Magyarországról, Budapestről, és ennek eredőjét az elmaradt beruházásokban kell keresni. A forintféltés persze akkor se szolgált másra, mint a társadalom rövidtávú lefizetésére, korrumpálására, ami később államcsődben végződött.

Kevesebb pénzbe kerülne ma a budapesti olimpia megrendezése, ha akkor nem akarnak, nem „mernek kicsik lenni”.

Akik akkor is nemet mondtak, azok mondanak most is nemet. Akkor sem voltak mások, mint a létező magyar baloldal, ma sem. Húsz éve nemet mondtak a jövőnkre és ennek terheit ma is viseljük. Most a következő húsz, vagy akárhány évünket teszik tönkre. Kell ennél többet magyarázni?