Friss

Amerikai álom

A magyarokban mindig is volt egyfajta naiv álmodozás a távoli Amerikáról, az amerikai szabadságról és sokat vártak tőle. Különösen a második világháború, a szovjet megszállás után sokan úgy gondolták, hogy majd jönnek az amerikaiak és megszabadítanak bennünket a kommunistáktól. Megváltóként tekintettünk rájuk. Hosszú idő volt lerombolni a mítoszt, kérdés, hogy mennyi idő alatt épülhet vissza. Apám mindig mondta otthon, hogy …

Még több »

Niedermüller, Szanyi, Ujhelyi és a többiek…

Ígérem, többet nem írom le ezeket a neveket, nem fertőzöm meg ezekkel a gonosz bacilusokkal, vírusokkal az internetet. A klaviatúra is értékesebb annál, minthogy ezeket a neveket leüssem rajta. Ezentúl csak így fogom nevezni őket: a Kollaboráns, a Quisling, a Labanc és a többiek. Vannak, akik nyíltan felvállalják árulásukat, de vannak néhány százan, akik bujkálnak és ott ártanak, ahol tudnak. A …

Még több »

Végjáték

A komcsik pártja kemény! – régi mondás ez. Meg az is, hogy a bolsevisták („azaz mi” – ahogy Kádár fogalmazott) különleges anyagból vagyunk gyúrva. Ezért gyilkolhatták le büntetlenül az ötvenhatos forradalmárokat. Ez a „különleges anyag” felmentette őket. Ezek alapigazságnak nevezett hiedelmek, amit évtizedekig a baloldali támogatók még el is hittek. Ma már egyre több a kétség, egyre nagyobb a bizonytalanság …

Még több »

Térnyerések, de minek?

Folytathatnám úgy is, hogy térfoglalás, de kinek? Ezt a kifejezést használták a nácik, ugyan más formában, amikor az élettérről beszéltek: a  németek übermenschek, azaz mindenek felett állnak, emberfeletti emberek. Friedrich Nietzsche filozófiájának egyik kulcsfogalma volt ez, tömegek gondolkodását határozta meg. Nálunk osztályharcról, osztályellenségről hablatyoltak, és a Rákosi, majd a Kádár korszakban kíméletlenül végrehajtották ennek az ideológiai célnak a megvalósítását. Két …

Még több »

Békeparancs

Trianonról nem lehet elfeledkeznünk. Kilencvennyolc évvel ezelőtt ránk kényszerítették ezt a döntést, ami 1920 június 4-én Magyarországot a háborúban vesztes államok között is a leghátrányosabb helyzetbe hozta. Nem elégszer elismételni, hogy a szomszédos országok javára területileg megcsonkította hazánkat. Horvátországot nem számolva, 282 ezer négyzetkilométer területéből 93 ezer négyzetkilométer területet hagyott meg. A trianoni békeszerződés aláírásával lakossága 18 millióról 7,6 millióra …

Még több »

Pünkösdi morzsák

Négy emlék kísért, ha a Szentlélek eljövetelének ünnepe közeledik. Az egyik 1948 pünkösdjéhez kötődik. Előzményének meg kell említenünk, hogy Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkára (később Magyar Dolgozók Pártja) már az év elején felvázolta beszédében a kommunisták egyházpolitikai koncepcióját, amelyet sajátos módon a párt öklével, az ÁVH-val kívánta rendezni: „a demokrácia feladatai között ott van az egyház és a …

Még több »

Szemben a valósággal

A balliberális oldal nem először megy szembe a valósággal. Nem vesz tudomást a tényekről, a számokról, a döntések mögött álló okokról és az érzelmekről. Ad acta tette a 2018. április 8-ai országgyűlési választások eredményét, semmisnek vette a Fidesz-KDNP pártszövetség, azaz a jobboldali, keresztény, konzervatív, nemzeti erők kétharmados győzelmét és önkényesen kinevezte magát többségének. Így vonultak tüntetni néhány ezren-tízezren- a magyar …

Még több »

Álmodj, királylány

A hétvégén visszarepültem harminc évet, abba az időbe, amikor ez a dal született. Akkor is, most is Homonyik Sándor énekelte Molnár Csilla, az első magyarországi szépségkirálynő tragikus halálának emlékére. Fülöp István, volt országgyűlési képviselő és felesége születésnapjának 60. évfordulóját ünnepeltük baráti körben, Mátészalkán. Akkor, az 1980-as évek közepe táján még nem tudtuk, hogy hatalmas változás előtt áll Magyarország és Európa, …

Még több »

Aki szégyelli magyarságát

Kiről lenne szó? Nem másról, mint Újhelyi Istvánról, az Európai Parlament  szocialista politikusáról, aki magyar létére mindent elkövet, hogy lejárassa hazáját, rosszat tegyen Magyarországnak. Többször kifejtette, hogy Orbán Viktor miatt szégyelli magyarságát. Mi meg egyre többen vagyunk, akik szégyellik Újhelyi Istvánt és szégyelljük, hogy ilyen balliberális politikusok képviselhetik Magyarországot Brüsszelben. A kisképességű fiatalember mit gondol arról, ha egy magyarországnyi magyar …

Még több »

A nagy átverés

Ahogyan nézem a képernyőn a második ellenzéki tüntetésen az eldeformálódott, ordító arcokat (Mi vagyunk a többség!, Elegünk van!, Független médiát!, Orbán takarodj!, Mocskos Fidesz!), a világító mobiltelefonokat lóbáló kezeket, meg kell állapítanom, hogy az utcai demonstrálók nagyon elkeseredettek. S ez a harag, ez a hangos gyűlölet nemcsak az újra kétharmadot kapott FIDESZ-KDNP pártszövetség ellen irányult, hanem most már  a saját …

Még több »

Rohadt náci!

Kisunokámmal a minap jöttem le a Budai Gyermekkórházból, amikor a Rómer Flóris úti kereszteződésben egy nagy piros Volvo terepjáró elém vágott. A vörhenyes szakállú férfi kiordított a lehúzott ablakon: „rohadt náci!” Majd középső ujjával bemutatott. A hatéves Lilla mindjárt reagált: „Ópa ezt neked mondták? Mit jelent a náci?” Így kezdődik manapság egy gyerek szocializációja kis hazánkban. Na, mindegy! Mindenesetre arra …

Még több »

Cserbenhagyás

A Magyar Nemzet napilapot tulajdonosa elhajította, mint egy rongyot. Cserbenhagyásos gázolással is felér ez a lépés. A súlyos, halálos sebesültet több mint száz újságíróval ott hagyták az út szélén. Hiába próbálta megtenni a mór a kötelességét, a választási propagandalap nem teljesítette az elvárásokat. A Fidesz- és Orbán-gyűlöletre felturbózott újság  a „G-nap” után már nem képviselte a konzervatív, nemzethez elkötelezett értékrendet. …

Még több »

Harmadszor is kétharmad!

Választás 2018, április 08. Három a magyar igazság, egy a ráadás – tartja a közmondás. Ez történt vasárnap. Harmadszor is kétharmad. A magyar nép többsége úgy vélte, hogy kiáll érdekei mellett. Nem törődött a rágalmakkal, a hazugságokkal, az egéretekkel, a fenyegetőzésekkel, amelyek még a választás napján is folytatódtak. Amikor e sorokat írom, hétfő reggel – egy kicsit álmosan, igaz sokan …

Még több »

Megszállás, avagy Húsvét fegyverben

Húsvéthétfőn a budakeszi makkosmáriai búcsújáróhelyen jártam. Időről időre megkeresem ezt a helyet, szeretem a barokk templom hangulatát. Emlékeket idéz arról a legényről, akinek 1731-ben megjelent a szenvedő Krisztus képe, és a legény nem sokkal később súlyos betegségéből felgyógyult. Ettől fogva ez a hely zarándokhely lett. Ezért sokat tett a Trinitárius Rend, a Fogolykiváltó Szűzanya szentháromságáról nevezett rendje, mely a török …

Még több »

A dzsihád és a Hit Gyülekezete

Vasárnap van, ülök a televízió képernyője előtt és nézem az ATV-n a Vidám Vasárnap című műsort, a Hit Gyülekezete istentiszteletét. Németh Sándor lelkész beszélt a tőle megszokott átéléssel Jézusról, a virágvasárnapról, az erkölcsről, a hitről, a család fontosságáról, amikor az ütötte meg a fülemet, hogy meg kell védeni a kereszténységet, a magyar nemzetet a bevándorlóktól. Mintha a kormány valamelyik szóvivőjét …

Még több »