Friss

Torzított múlt

Nem lehet szó nélkül elmenni, hogy több mint negyven éven keresztül április 4-én ünnepelték Magyarországon a felszabadulást, mivel ezen a napon verték ki a szovjetek a német és a vele szövetséges magyar hadsereget az utolsó magyar faluból is, Nemesmedvesből. Ez sem volt így igaz, de a volt kommunista diktatúra számára így lett kerek a történet. Azonban az, hogy hetven év után további történelemhamisítással, különböző csűréssel-csavarással, dátumok áthelyezésével, manipulálásával felszabadulásnak állítják be egyesek a rövid életű náci és nyilas rémuralmat felváltó hosszú szovjet megszállást - azért az túlzás.

Még több »

Baljós jelek

A Fidesz legnagyobb ellensége manapság önmaga. Hiába jó szándékúak a döntések, helyesek a törekvéseik, ha a kérdésekre adott válaszaik rosszak, gyengék. Az utóbbi időben nincsenek jó feleletek a kormánypárt oldaláról, nem ragadják meg azt a lélektani pillanatot, amikor tételes válaszokkal meg lehetne nyugtatni legalább a jobboldalt támogatókat.

Még több »

Az egy dolog, hogy valaki bunkó…

Az egy órás istentiszteletet nem tisztelték a sajtó bal felének (HVG, Index, 444. stb.) munkatársai. Az egyik fotóriporter úgy jött be mikrofonnal, videófelvevővel a misére roggyos  gatyával, koszos, pecsétes kabátban, hogy még a sapka is a fején volt. Az egy dolog, hogy valaki bunkó, szemtelen, műveletlen, tudatlan, érzéketlen. De nem kellene megtanulni legalább a történelmi vallások szokásait? Szerintem Sümeg, a …

Még több »

Hisztériahullámok

Most a legújabb hisztériahullám célpontja a közmédia. Azt hiszem kevés olyan orgánum volt eddig a magyar sajtóban, amelyik annyi támadást, lekicsinylést, rosszindulatú feltételezést, lekezelést, irigységet, utálatot, köpködést kapott volna, mint az újjáalakult Nemzeti Hírcsatorna az M1-en.

Még több »

A csúsztatás művészei

Amikor elkezdődött ez a lassan operettszínházzá fajuló, egyoldalú médiaháború, akkor megfogadtam, hogy nem szólalok meg. Egyrészt a rendszerváltás első éveiben – mi újságírók – nagyon sok sebet kaptunk és adtunk, másrészt ez a jobboldali médiamezőn kialakult csetepaté igencsak felemás, semmilyen korszakhoz nem hasonlítható. Igazában nehéz kiigazodni, hogy végül is mire megy ki ez a játék. Hogy mégis meg kell szólalnom …

Még több »

Új cenzorok

A durván politizáló váci tanároknak egyetlen szerencséjük van: ez a jobboldali, keresztény alapokon álló kormány túlságosan is - jó értelemben véve - szabadelvű, mintsem kirúgja azokat, akik ideológiai harcot folytatnak az iskola falain belül. Persze nem tudom, ezt meddig kell még eltűrni?

Még több »

Alpári

Az a szólásszabadság, véleményszabadság, hogy másokat emberi méltóságukban gyaláznak, megsértenek? A stílus maga az ember – Le style, c’est l’homme. Gyönyörű ez a megfogalmazás, és ha szükséges ma is használjuk. Georges-Louis Leclerc, Buffon grófja, francia természettudós mondta 1753-ban, amikor a francia akadémia tagjai közé választotta és székfoglaló beszédében hangzott el ez az ismert mondat. Hová tűnt manapság a stílussal való …

Még több »

Petrezselyem

A magyar miniszterelnök hitelességéhez nem fért kétség ezen a találkozón. Nem hogy nem volt fáradt Orbán, inkább újabb harcokra kész politikust láttunk péntek délután. Orbán Viktornak ideje volt színre lépnie, hogy végre helyre tegye az olykor gőzösfejű, elszabadult politikai elemzőit, tanácsadóit, kritikusait. Magyarán kénytelen volt tiszta vizet önteni a pohárba, s rendezni az olykor saját táborából érkező zűrös gondolatokat, helytelen döntéseket. …

Még több »

Druzsba

Nos, kedves kétkedő Barátaim! Kell ennél több? Mit lehet még néhány hét alatt összehozni a magyar külpolitikában, a magyar érdekek védelmében?

Még több »

Polgárzűr

Ennyi álpróféta között ne játsszunk a polgár szóval, a polgári Magyarország kifejezéssel, nehogy megtévesszen tudatlanokat, gyorsan felejtőket!

Még több »

Kétszázezer érv

A magyar miniszterelnök elment a végső határig. Magyarország érdekei nem sérültek, sőt akár tetszik, akár nem, hazánk világpolitikát csinált.

Még több »

Putyin árnya

"Most megint válaszút előtt áll Európa: béke vagy háború. Látható, hogy Magyarország komoly közvetítő szerepre vállalkozott a béke oldalán. És ez a magyar nép elementáris érdeke."

Még több »

A 155-ös busz, avagy bye-bye André!

“Goodfriend elment, dolga végezetlenül. Szerencsére nem sikerült Budapesten Majdant szerveznie. És ez az ellenzék érdeme is. Akár a nemzeti minimum is lehetne, hogy a vitáinkat nem erőszakkal intézzük.” Hegyi busz, ritka járat. Este volt, kényelmesen elhelyezkedtem. Elindultunk. Velem szemben ült egy egyszemélyes széles ülésen apa és lánya. Már az első percekben feltűnt, hogy a tizenhárom éves körüli leányka mondhatni túlmozgásos, …

Még több »