Szoborőrjöngés

A hatalomváltások során a politikai üzenetet hordozó szobrok sorsa általában megpecsételődik. Ez így volt mindig az emberiség történelmében és így volt Magyarországon is mindig, különösen az elmúlt száz évre visszatekintve.

A második világháború után a kommunisták hatalomra jutásával (a kommunista ideológusok hathatós közreműködésével, főként Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Révai József, Farkas Mihály, Ortutay Gyula) úgyszólván minden múltra emlékeztető nemzeti jelképet és nagy magyar nagyságokat ábrázoló szobrokat megsemmisítettek, elpusztítottak. Ez történt például gróf Andrássy Gyula, a kiegyezés utáni miniszterelnök, gróf Tisza István miniszterelnök, gróf Klebersberg Kunó oktatáspolitikus, Prohászka Ottokár püspök (Faludy György költő is részt vett ledöntésében), Pázmány Péter esztergomi érsek, egyetemalapító szobraival. De nem kímélték a többi között a magyar államiság szimbólumát, a koronás címert, a turutlt, a történelmi Magyarország térképeit, könyvek ezreit – ezeket egytől egyig megsemmisítették. Persze, ha a kommunizmus bűnei között csak ezeket tartanánk számon, akkor sok mindent megbocsáthatnánk, de az emberéletekben elkövetett gazságokat, a magyar nemzet megalázását nem lehet megbocsátani.

A magyar forradalom és szabadságharc kirobbanásakor, 1956-ban, egy újabb hatalomváltási kísérlet idején a nemzeti felkelés résztvevőinek első dolga volt, hogy ledöntsék a gyűlölt Sztálin szobrot és a szovjet megszállást jelképező emlékműveket. A Szovjetunió gyarmattartó uralmával hivalkodó vörös csillagokat leverték a gyárak és épületek tetejéről.

Ám miután a megszállók segítségével vérbe fojtották a forradalmat, minden visszakerült a „helyére”. Sőt, új jelképekkel, a kommunizmus gyűlölt szimbólumaival rakták tele az országot. A Vérmezőn a Tanácsköztársaság véreskezű hóhérainak (Kun Bélának, Szamuely Tibornak, Lukács Györgynek stb.) állítottak szoborcsoportot. Magyarország városainak, falvainak szinte összes központi helyén szovjet emlékműveket, katonai alakokat, munkásmozgalmi szobrokat, domborműveket állítottak, így a többi között a Köztársaság terén (II. János Pál pápa tér), a Gellért téren, a Szabadság téren vagy a Kossuth téren. A vörös gróf, Károlyi Mihály is itt kapott helyet, aki a legkártékonyabb politikusok egyike volt a XX. század elején. De itt, a magyar parlamenttől nem messze, a Vértanúk terén emeltek szobrot Nagy Imre, egykori miniszterelnöknek is – perszer már a rendszerváltozás után.

S ezzel elértünk a mához!

A vita a Kossuth tér átrendezése, eredeti állapotának helyreállítása és Nagy Imre szobrának áthelyezése körül folyik. Ugye azt is meg kell említenünk, hogy 28 éve volt egy rendszerváltás, egy hatalomváltás – igaz nem száz százalékos, csak ötven –, aminek az elején közmegegyezés született, hogy a vörösterror, a Rákosi- és Kádár rendszerek, a Szovjetunió dícsőségét hírdető szobrokat szoborparkba helyezik, országszerte temetőbe kerülnek a szovjet katonáknak felállított emlékművek és a kommunista hatalom jelképeit mindenhonnan leszedik. Később derült ki, hogy ez a közmegegyezés csak látszat volt, mert az MSZP valójában az MSZMP utódpártja, és a balliberálisok ideológiailag azonosak az egykori bolsevik párttal, amelyik internacionalista, és globalista elveket vall. Meg kell azt is jegyezni, hogy a régi nómenklatúra jelképeinek eltávolítása (például a hazaáruló Károlyi Mihály szobra) békés körülmények között zajlott, nem úgy mint a kommunista diktatúrák idején.

A balliberális ellenzék és az Index őrjöng: szerintük történelemhamisítás, hogy a vörösterror áldozatainak emlékművét teszik Nagy Imre szobrának helyére.

A liberálisoknak nagyon fáj, hogy elviszik Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről. Helyére azt az emlékművet állítják, ami a vörösterror áldozatairól emlékezett meg a második világháború előtt. Erre több okból  van szükség: egyrészt, hogy begyógyítsák „a kommunista szoborrombolások okozta sebeket”, s hogy helyreállítsák a tér eredeti állapotát. Másrészt helyre kell állítani azt a helyes történelmi tudatot, ami az egész magyarságnak érdeke. Máig nincs tisztázva, hogy Nagy Imre kinek a mártírja? Az 1956-os forradalomé, a népé, vagy a kommunistáké, mint például Rajk László vagy Pálffy György. Nincs tisztázva Nagy Imre szerepe a cári család meggyilkolásának ügyében, abban sem, hogy a sztálini korszak idején a Szovjetunióban miért végeztek ki sok magyar kommunistát, mint a többi között Kun Bélát, Mészáros László szobrászművészt. Nem tisztázott a szerepe az erőszakos téeszesítés idején és a padláslesöpréseknél. Majd azt sem tudjuk pontosan, hogy meddig volt a véres döntéseknél – így a Kossuth téri vérengzésnél, 1956. október 25. – a  végrehajtó hatalom részese.

Végül is indokolt Nagy Imre szobrának áthelyezése e központi helyről.

A történelem előbb-utóbb igazságot szolgáltat. A valódi bűnökre fény derül és a mesék, a hősi legendák Zalka Mátéval és Guszev kapitánnyal együtt szertefoszlanak. Károlyi Mihály, a vörös gróf szobra, Kun Béláék, Münnich Ferencék odakerültek, ahová valók. Végre helyükre kerülnek a dolgok. Ideje, hogy a magyar nemzet értékei és nagyjai méltó helyet kapjanak.