Tanárok

Milyen büszkeség töltött el sok évtizeddel ezelőtt, amikor magyar-történelem szakos tanárként megkaptam a diplomámat. Milyen jóleső érzés fogott el, amikor Szabad György egyetemi tanárnál a szakdolgozatomért (Ivánka Imre és az 1848-49-es szabadságharc) jeles osztályzatot kaptam. És észrevétlenül kihúztam magamat, amikor a fogorvos egy kezelés után az SZTK-ban Tanár úrnak szólított. Mindössze 26 éves voltam.

Megtiszteltek e megszólítással bármerre is jártam, még újságíróként is hosszú ideig tanár uraztak. Rangja volt még akkor a tanárnak, tisztelet övezte a munkáját. Elfogadták, hogy a gyermekek neveléséhez, az oktatása, a tanítása mellé nemcsak tudás, kedvesség, együttérzés, szeretet, megértés is jár, de elfogadták a szigort, a feladatok következetes számon kérését és a tanárok iránti tiszteletet. Nem beszélve a mindenkori alma máter rangjának elismeréséről.

Az meg elképzelhetetlen volt még a hetvenes-nyolcvanas években, hogy egy tanárnak visszafeleseljen büntetlenül egy diák, avagy megüsse, pláne ha a tanár egy nő. Az meg szóba sem jöhetett, hogy egy tanuló szülei berontsanak az iskolába és agyba-főbe verjék a pedagógust. Persze voltak jelei a romlásnak. A kommunisták szétverték az egyházi iskolákat, szélnek eresztették a nagy műveltségű szerzetes tanárokat, apácákat, de a végső pusztítást a szakma elnőiesedése, az alacsony fizetések és a folyamatosan csökkenő szakmai színvonal, végül a tanítás átpolitizálása okozta.

Az utolsó előtti tőrdöfést azért a rendszerváltás utáni liberális-SZDSZ-es irányítású oktatási rendszer okozta. A ciklikusan megjelenő MSZP-SZDSZ-es kormányzás irányításával, a különböző szélsőliberális irányvonalakat magába foglaló pedagógiai rendszer, a tanulói jogokat túlzottan érvényesítő szabályzat és az úgymond gyermekek személyiségi jogai szétverték, megzavarták a tanár-diák-szülő viszony egyensúlyát, szétzilálták a tanítás-nevelés rendjét. A balos pedagógus szakszervezetek által iskolába belopott politizálás fellazította az oktatás legfontosabb célját, a gyermekek tanítását, szellemi fejlődésének garantálását és a felkészítést az életre.

Most igy állunk. A tanárok, a tanítók egy kisebbik hányadának nem az a fontos, hogy a diákok megtanuljanak olvasni, tudják azt, ki volt Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Móricz Zsigmond, Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós vagy Bartók Béla és Kodály Zoltán, hanem inkább kormány elleni tűntetések szervezésében mesterkednek. Kockás ingben vagy anélkül.

És a cél nem az oktatás jobbá tétele, hanem Orbán Viktor leváltása. A tanár nem a rábízott gyerekek fő felelőse, hanem a politika kiszolgálója lett. Többen a tanítványaikat tolják előre, hogy önös pártpolitikai céljaikat leleplezzék. Ezzel súlyos károkat okoznak a felnövekvő nemzedéknek, a nemzeti oktatásnak, az alapképzésnek, megakadályozva azt, hogy a jó hírű iskolák, műhelyek, a régmúlt hagyományaihoz híven, újabb és újabb nemzetközi hírű magyar tudóst, feltalálót adjanak az emberiségnek.

Képzeljük csak el, hogy a túlterheltség ürügyén, a zsúfolt tananyagokra való hivatkozással az utcára vonulnának Oxford, Harvard, Berkeley, Göttingen, Sorbonne diákjai, tanárai és az őket felkészítő középiskolák nebulói, pedagógusai és szülői.

Ma már az is elképzelhető Magyarországon, hogy egyes gimnáziumok igazgatói tanítás, nevelés helyett az iskoláikban és azon kívül is politizáljanak. Sőt, az már egészen abszurd, hogy egyszemélyes sztrájkba akar kezdeni a zuglói Szent István Gimnázium informatika tanára, mert nem tetszik neki az oktatási rendszer. A tanárnő – bár én nem nevezném annak – úgy gondolja, nem ad jegyet, osztályzatot a diákjainak. Ezzel gyakorlatilag megfosztja a tanulókat attól, hogy érdemjegy híján érettségizzenek vagy akár felsőbb osztályba lépjenek.

Honnan jöttek, kik ezek az egyszemélyes őrültek? Ha tőlem függene, páros lábbal rúgnám őket ki az iskolából és örök időkre eltiltanám a tanítástól, a gyerekekkel való foglalkozástól. Lehet bármennyi gond, probléma az oktatással, de eddig úgy tudtam, hogy a tanári munka elsősorban hívatás. Az orvosi munka, a gyógyítás mellett talán a tanári hivatás, a tanítás, a diákok nevelése a legszebb munka. Ezt így gondolta Babits Mihály, Juhász Gyula és Németh László is. Talán az ilyen szellemiségű tanároknak ajánlhatnám, forgassa többet nagy költőink, íróink műveit. Egy nagy szerencse van, a magyar pedagógus társadalom többsége nem így gondolkodik a rábízott gyerekek sorsáról.

Mi a baj? A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a KLIK létezése? A felmerült problémákat lehet kezelni, rossz döntéseket felül lehet vizsgálni, meg lehet szüntetni. Inkább öntsünk tiszta vizet a pohárba. Miről van szó, mi van a felszín alatt? Nehezen veszik tudomásul egyesek, hogy véget kell vetni a liberális oktatásnak, nevelésnek, a gender-elméleteknek. Ahol a gyerek azt csinál az iskolában, amit akar, ahol annak képzeli magát, aminek szeretné.

Egyelőre a felnőttnek, a szülőnek, a képzett szakembereknek, felelős oktatás politikának kell megmondania, hogy mi a követendő példa, mit kell csinálnia a diáknak az iskolában. Ne a gyerek, a számító politikus, a frusztrált szülő diktáljon a tudásközpontok helyszínén.

A baj, hogy egyesek, a balliberális törpe kisebbség, azt akarja elérni, hogy ne legyen hazafias nevelés.

Tudomásom szerint a magyar oktatáspolitika egyik fontos célkitűzése a nemzeti hagyományok ápolása, a történelmi múltunk valós tanítása, az identitástudat erősítése. Az újabb és újabb nemzedékeknek meg kell tanulniuk, hogy milyen pusztítást, károkat okozott a kommunizmus a magyarságnak, Magyarországnak. A gyerekek tudják meg, hogy mi az a GULAG, a Szovjetunióba elhurcolt nyolcszázezerből miért nem tér haza háromszázezer rab. Mi volt az 1956-os forradalom és szabadságharc valódi célja, eredménye és mit jelentett a kádári megtorlás, majd az azt követő gulyáskommunizmus. Tanulják meg valódi történelmüket a diákok és ha kell azok a tanárok is, akik nincsenek ezeknek az ismereteknek a birtokában.

A tanárnak, ennek a hivatásnak legyen ismét rangja, tekintélye. Ehhez persze nem elegendőek a kormányzati döntések, intézkedések. Ehhez kellenek a hivatásukért élő pedagógusok is, a megfellebbezhetetlen tudás birtokában. S ennek megszerzése járhat egy kis túlterheltséggel is.