Tibet, Erdély!

A függetlenség, a szabadság jelképe lett Tibet azzal, hogy 1950. október 7-én a békeszerető, független országot a kínai néphadsereg megszállta.

Újabb kommunista rémuralom vette kezdetét a világon, a kínai kommunista diktatúra felszámolta a tibeti önállóságot, a vallásszabadságot, betiltotta a tibeti iskolákban a tibeti nyelven való oktatást és folytathatnánk tovább. Végül a Dalai Láma álruhában menekülni kényszerült hazájából (1959. március 17.) Indiába, hogy ott küzdjön Tibet függetlenségéért. A nemzetközi tiltakozás eredménytelen volt, süket fülekre talált.

De ezt akár majdnem ugyanígy elmondhatnánk Erdélyről is, amelyik értelmetlenül elesett 99 évvel ezelőtt, amikor is 1918. december 1-én a gyulafehérvári román nagygyűlés önhatalmúlag kimondta Románia egyesülését Erdéllyel.

Ezt könnyedén megtehette, ugyanis az áruló Károlyi Mihály-féle rezsim szélnek eresztette a magyar honvédséget.

Így a Székely Hadosztályon kívül senki sem vette fel a harcot az ellenséggel, és az kevésnek bizonyult. Míg Tibetnek csak papjai voltak, nem voltak katonái, ezért később a tibeti nép szállt szembe a kínai elnyomóival, csaknem másfél millió tibeti pusztult el a túlerővel szemben, addig Erdély magyarjai, a székelyek a trianoni békediktátummal végleg kiszolgáltatottjai lettek a románságnak. Akkor, a múlt század húszas éveiben csaknem három millió magyar anyanyelvű élt Erdélyben. Tehát nem ismeretlen nekünk egy nép szabadságvágyának letörése, az idegen és a kollaboráns diktatúra, a katonai megszállás.

De miért beszélek én Tibetről és Erdélyről, a székelységről? Azért, mert mindkét ország az egyetemes szabadság, a szólásszabadság, a függetlenség, az egyetemes önrendelkezési jog harcának szimbóluma.

Ezért nem volt idegen számunkra az a fajta kollaboráció, kettős mérce, amit Szél Bernadett, az LMP társelnöke, miniszterelnök-jelöltje a parlament múlt heti, hétfői ülésszakán művelt. Tette ezt abból az alkalomból, hogy a kínai miniszterelnök vezetésével kínai delegáció járt hazánkban gazdasági tárgyalások miatt, és ezen részt vettek a közép-kelet-európai országok vezetői. A 16+1 miniszterelnöki csúcstalálkozó fontosságát, ünnepélyességét akarta megzavarni a parlamentben Szél Bernadett, nyakában egy tibeti, nemzeti színű sállal. Így „Free Tibet”-ezett egy sort, miközben kifogásolta, hogy rendőrök igazoltatták Hendrey Tibort, a Tibetet Segítő Társaság alapítvány elnökét, aki tibeti zászlót lengetett a kínai küldöttség konvoja előtt.

Leszögezem. Minden demokratikusan gondolkodó ember Tibet, a tibeti nép önállósága, a tibeti kultúra fennmaradása mellett van, és megérti a Dalai Láma harcát. De egy olyan párt, mint az LMP, amelyik nyíltan letette voksát a Soros-terv mellett, amelyik ellenzi, megpróbálja hiteltelenné tenni a nemzeti függetlenségünket jelképező nemzeti konzultációt, nem támogatja a határon túl élő magyarság életlehetőségének bővítését, annak hangos „free tibetezése” álságos és őszintétlen. Egyébként az LMP legfőbb barátainak, az amerikai diplomáciának, a valódi hatalmat jelentő pénzügyi hatalmasságoknak (Soros és a többiek) eszükbe sem jut emberi jogokról kérdezősködni Kínától, amikor üzleti tárgyalásokat folytatnak.

Vajon miért nem jutott eszébe az LMP miniszterelnök-jelöltjének free erdélyezni, free székelyezni? Vagy autonómiát követelni Erdélynek.

Rossz időben, rossz helyen küldött egy gyenge üzenetet Kínának és az Orbán-kormánynak Szél Bernadett, amikor politikai számításból egy kis ország függetlensége mellé állt. Ugyanilyen gyenge, komolytalan próbálkozása Hadházy Ákossal az is, amikor le akarja járatni a nemzeti konzultációt azzal, hogy annyi-e a válaszadók száma, mint amennyi.

Voltaképpen nem világos az sem, mit is akar elérni az LMP miniszterelnök-jelöltje? Bent is szeretne lenni, meg kint is? Szeretem a határon túli magyarokat, meg nem is? Tiltakozom az illegális migránsok ellen, meg nem is? Elfogadom Sorosék támogatását, meg nem is? A kettő nem megy. A mai magyar politikában egyre inkább az a nyerő, aki világosan és egyenesen beszél. Még csiszolni kell Ron Werberrel a közös munkát.