Vészzónában

“Európa sorsa nincs kezünkben, talán még nagyon kis részben sem, de Európa sorsa a legsúlyosabban érinthet bennünket, akik földrajzilag majdnem középpontjában, mindenesetre vészzónájában vagyunk” – mondta Teleki Pál miniszterelnök. Akár ma is mondhatta volna ezeket a szavakat a mai miniszterelnök.

Magyarországon nem életbiztosítás miniszterelnöknek lenni. Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök kivégzésétől hosszú a sor napjainkig, ahogyan kivégeztek vagy megöltek magyar miniszterelnököket. Döntő többségüknek elvi hűségük miatt kellett meghalnia. Szerették hazájukat, klasszikusan becsületesek voltak, aztán koholt vádak alapján, koncepciós perekben ártatlanul kerültek a bitófa alá vagy végzett velük egy őrült diktatúra. Tisza Istvánt, Teleki Pált, Bethlen Istvánt és Nagy Imrét az őrült gyűlölet, a hatalmi vágy, az önkény fosztotta meg életüktől. Mást országvezetők is erőszakos halált haltak, például a második világháború utáni népbírósági ítéletek által. Ezek értékelése még további tárgyilagos történészi kutatások és politikai kompromisszumok tárgya kell hogy legyen.

Furcsa, hogy a környező országokhoz képest, de egész Európát is figyelembe véve, ennyi bűnös miniszterelnöke lett volna a nemzetnek? A kettős mérce, mint mindig, ekkor is működött, főként a magyarok kárára. Mindenesetre a magyar miniszterelnökök bármilyen helyzetben, bármilyen korban, de egészen a mai napig felelős vezetők voltak, felelős kormánnyal 1848/49 óta. Igaz, voltak, akik ezt a gyönyörű szót, a felelősséget nem viselték, népüket, nemzetüket elárulták, így nem is méltóak, hogy nevüket tisztelet övezze, mint például Sztójay Döméjét, Szálasi Ferencét, Rákosi Mátyásét vagy Kádár Jánosét. Kun Béla nevét azért nem említem, mert nem volt miniszterelnök, tehát úgymond nem volt ,,felelős”. Igaz miniszterelnöki pozíciója Garbai Sándornak volt 1919-ben- a kommunizmus rémuralmának 133 napja alatt-, de a Tanácsköztársaság tényleges vezetője Kun Béla lett. Kezéhez sok magyar vér tapad. Személyesen 590 embert végeztetett ki, csaknem kétszáz pedagógust.

A magyar miniszterelnökök sorában Gróf széki Teleki Pál kiemelkedő szerepet töltött be tudósként szakmai hozzáértésével, hazaszeretetével Magyarország függetlenségének megőrzésével és mértéktartásával. Mégis a Trianon után kialakult tragikus helyzet, a világpolitika katonai agresszivitásának növekedése nem volt szerencsés egy magyar felelős miniszterelnök számára. Azért is érdekes Nyári Gábor, (Kairosz Kiadó, 2015.) Teleki Pál második miniszterelnökségéről -1939-1941- megjelent könyve, mivel dokumentumok alapján azokat az emberi, politikusi gyötrelmeket vetíti elénk, amelyek nem tudtak gátat vetni annak, hogy végül is a nagyhatalmi politikai játszmák kellős közepén bele ne sodródjunk a második világháborúba. S ezt érezte meg Teleki Pál, az országgyűlés Felsőházának 46. ülésén, amikor 1937. június 24-ei felszólalásában ezeket fogalmazta meg: “Olyan helyzetben vagyunk, ahol közelről és távolról a legkülönbözőbb veszélyek fenyegetnek. Európa sorsa nincs kezünkben, talán még nagyon kis részben sem, de Európa sorsa a legsúlyosabban érinthet bennünket, akik földrajzilag majdnem középpontjában, mindenesetre vészzónájában-hogy így mondjam-, középpontjában vagyunk.” Akár ma is mondhatta volna ezeket a szavakat a mai miniszterelnök.

Tegyük még hozzá, hogy Teleki miniszterelnöksége idejében fogadta be hazánk Horthy Miklós kormányzó egyetértésével a lengyelek tízezreit -lengyel és más nemzetiségű zsidókat is-, akik a hitleri és a sztálini invázió elől menekültek Magyarországra. Akkor a magyar civilek, a magyar közhivatalnokok, a magyar katonaság, a csendőrség százezrei példásan viselkedtek humanizmusból, bátorságból, testvéri szeretetből, Varga Béla balatonboglári plébános és idősebb Antall József közreműködésével. Akkor is egyedül maradtunk Európában és megpróbáltunk önálló utat járni. A véres háborúval szétdúlt Európában 1939. szeptember 1-től 1944. március 19-ig, megszállásunkig Magyarország a béke szigete volt. Szembe mentünk a világ egyik legerősebb katonai gépezetével, a világuralomra törekvő náci Németország akaratával. Hogy végül nem sikerült? Miért, kinek sikerült a kis országok közül győztesen szembe szállnia Hitlerrel? Mindenesetre Teleki Pál vezetésével a Minisztertanács bátorságból vizsgázott 1939. szeptember 10-én a jegyzőkönyv tanúsága szerint: “A Kormányzó Úr Ő Főméltóságának és az előtte megjelenteknek is egyöntetűen az volt az álláspontjuk, hogy miután a magyar kormány már a német-lengyel háború kitörésekor a leghatározottabban kijelentette, hogy Magyarország részéről a nemzeti becsület ügye, hogy Lengyelország ellen semminemű katonai akcióban nem vesz részt…nemzeti becsületünkkel nem fér össze tehát, hogy ezen kérést teljesítsük és ennek folytán semmi körülmények között nem engedhetjük meg német csapatoknak egy magyarországi vasútvonalon átszállítását és átvonulását Lengyelországba.” Hát nem szép? Büszkék lehetünk elődeinkre. Náluk még a politikában is számított a becsület. Mostanság több politikusnál ez ismeretlen fogalom.

Tehát Teleki Pál pontosan tudta, hogy vészzónában van Magyarország. S ezt tudták, tudják ma is azok Európában, a világban, akik nem nagyon szeretnek bennünket. Nem szeretik bennünk azt, hogy mi több mint ezer éve szeretjük a függetlenségünket. Ezért a függetlenségért képesek vagyunk harcolni, nemcsak fegyverrel, de szóval, politikai eszközökkel. Teleki Pál ezt tette haláláig. Ezért, amikor magyar miniszterelnököket minősítünk, méricskélünk, tetteiket kritizáljuk, akkor érdemes olykor visszatekinteni a múltba és megtenni az összehasonlítást. Mit gondoltak nemzeti becsületről azok a magyar politikusok, akik 1956-ban behívták a szovjeteket, hogy vérbe fojtsák forradalmunkat és szabadságharcunkat. Kádár János 1968 augusztusában miért nem mondott nemet a nagy szovjet birodalomnak, hogy nem hajlandó részt venni magyar katonákkal a Prágai tavasz vérbefojtásában? Helyette részt vettünk Csehszlovákia megszállásában. Minek nevezzük ezt? Mennyire volt felelős kormánya Magyarországnak a rendszerváltás után az MSZP és SZDSZ vezetése idején, Horn Gyula és Kuncze Gábor majd Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt? Felelős politikának lehet-e azt nevezni, amikor egy országot eladósítanak, stratégiai ágazatait (villany, gáz, víz, olaj stb) külföldieknek áron alul eladják. Végül a téves balliberális gazdaságpolitika a csőd szélére sodorta az országot, a mértéktelen IMF és egyéb hitelfelvételekkel veszélybe került Magyarország önállósága. A devizahitelezéssel pedig családok százezrei kerültek véghelyzetbe. Ez itt a kérdés.

Ezért, amikor szóba kerül Orbán Viktor miniszterelnök megfogalmazásában, hogy Magyarország 2010 óta gazdasági s pénzügyi szabadságharcot folytat a világhatalmi érdekekkel szemben úgy, hogy közben az Európai Unió tagjai is maradhassunk, akkor akár lehet ezt komolyan is venni. Nem kinevetni, nem gúnyolódni. Mert ha nem ezt tettük volna, már régen Görögország sorsára jutottunk volna, talán még súlyosabb előjelekkel. Meg aztán illene azt is komolyan venni, hogy Magyarország az újkori népvándorlás valódi vészzónájába került. Ha ezt egyes politikusok, újságírók, balliberális szervezetek nem értik, annál inkább értik, akik közvetlenül élik át a népvándorlók által ránk zúdított szemetet, morális zűrzavart és az okozott kárt. Ebben a helyzetben is felelősen kell cselekedni.

A vezető metszeten Bathyány Lajos kivégzése, 1849. október 6-án, a pesti Újépület udvarán