Szerencselovagok

Az értelmező szótár szerint a szerencselovag olyan férfi, aki kalandos vállalkozásokkal, kalandor módjára igyekszik anyagilag és társadalmilag előnyös helyzetet biztosítani a maga számára.

Biberach például egyike azon szerencselovagoknak, kiknek híjával sohasem volt hazánk – írja Gyulai Pál.  Manapság a politika az a színtér, ahol a leginkább lehet gyorsan, munka nélkül, fájdalommentesen szerencsét próbálni. A politikai életben nemcsak férfiak, de nők is felcsapnak újabban szerencselovagnak, hátha nekik is leesik valami a harsányságukkal, a valóságtól elrugaszkodott történeteikkel, színészkedésükkel, agresszívitásukkal. Végül is nem sokat tévednek. Kisszámú követőik a semmit is jutalmazzák: legyen balhé, legyen Orbán- és kormányellenes, legyen bármi, csak a felemelkedés, a polgári Magyarország ellen legyen.

Pedig a magyar politikatörténet gazdag azokban a politikusokban, politikus hazafiakban, akik hazájuk fejlődéséért mindent megtettek, akár életüket is feláldozták érte. Vannak példáink távol- és közelmúltból is. Árpádházi királyaink közül senkinek nem jutott eszébe a legnehezebb helyzetekben sem, hogy harc nélkül feladja vagy áruba bocsássa hazáját. A Hunyadiak, a Zrínyiek, a Rákócziak, az 1848-49-es forradalom-és szabadságharc hazafiainak mind-mind a magyarság volt a fontos, az első. Életüket is kockáztatták a hazáért. Nem az volt a céljuk, hogy meggazdagodjanak Magyarországból. A sort folytathatnánk, hiszen gazdag a történelmünk az ilyen magyarokból. De a közelmúltunk is bővelkedik politikus, önfeláldozó hősökből. Gondoljunk csak Tisza István, Teleki Pál, Bethlen István miniszterelnökeinkre vagy az 1956-os forradalom-és szabadságharc üldözött politikusaira, a felkelőkre, akiket kivégeztek, megkínoztak vagy elüldöztek hazájukból.

Ezek az emberek nem a pénzért, a hatalomért, küzdöttek, hanem a szabadságért.

Ha győztek volna, ha az álmaik megvalósultak volna, akkor sem nevezhetnénk őket szerencselovagoknak, mert egy magasztos eszméért küzdöttek, amit nem bolsevizmusnak, nem liberalizmusnak, nem globalizmusnak hívnak.

Ha tükröt tartunk azok elé, a magyar emberek elé, akik Brüsszelben, Washingtonban azon fáradoznak, hogy lejárassák, kiárusítsák Magyarországot vagy itthon a káoszt teremtsék meg a nyílt társadalom nevében, akkor elszörnyülködnének. De ők nem szörnyülködnek el, nem rettennek el önmaguktól, mert nincs szégyenérzetük, saját maguk veszik filmre torz cselekedeteiket, hamis világukat, és még büszkélkednek is vele.

Mit tettek le ezek az emberek, önjelölt politikus förmedvények eddig a nemzet asztalára?

A terített asztalról eddig csak elvettek, ha csak a rendszerváltástól eltelt 30 évet vesszük. S ezt nem kellene elfelejteni. A szocialisták és szabaddemokraták (kommunisták, liberálisok, internacionalisták, globalisták) Horn Gyulával, Pető Ivánnal, Kuncze Gáborral, Medgyessy Péterrel, Gyurcsány Ferenccel, Bajnai Gordonnal valamint eszmetársaikkal az élen, ha tehették kifosztották és anyagilag csődbe vitték az országot. Magukból semmit nem adtak, csak vittek, raboltak, zsákmányt szereztek és hatalmat akartak. Marionett figurák, Soros bábjai, nemzetközileg bekötött ügynökei, Heller Ágnes kedvencei (Karácsony Gergely, Hadházy Ákos, Szél Bernadett, Jávor Benedek, Kunhalmi Ágnes, az antiszemita Jobbik egésze és alteregóik – bocsánat, ha valaki jelentőset kihagytam) habkönnyűek a politikában, nincsenek vízióik a hazáról, a népről, a munkáról, a politikusi kötelességről, a morálról. Magyarán, egyvalami lebeg a szemük előtt, a hatalom megragadása akár erőszakkal, ármánnyal is, a pénz megszerzése, a harácsolás, az állandó befolyás megteremtése és saját maguk felépítése.

Aki ezt nem látja, az vak.

A balliberálisok több mint száz éves történetük folyamán mindig csak ezt az oldalukat mutatták. Valószínűleg nincs is másik. Akkor miért vannak olyanok, olyan rétegek, akik ezeket, ezt az eszméket támogatják? Holott szolgálatukért mindig csak a reszlit kapták és a lenézést.

Ami viszont tény: a szerencselovagok, az álpolitikusok kudarcaikat félredobva most már az erőszakhoz nyúltak. Az alapvetően gyávák most csak azért bátrak, mert tudják, hogy akár a falnak is mehetnek, bármit csinálhatnak, mert nem bántják őket, nem lövik ki a szemüket, nem verik agyon őket. A „Soros Nyugat” szeme – Washingtontól Brüsszelig – rajtuk van. Vigyázó tekintetük megvédi őket. Több mint negyven évig végezhették mocskos tevékenységüket a szovjet hadsereg védelme alatt, most a nyugat kozmopolitái, 68-as zöldjei, vörös brigádjai, liberálisai, a nemzetközi pénzpiac őrzi őket.

Ami most folyik Magyarországon (a család- és lakáspolitika, a munkanélküliség visszaszorítása, a gazdasági ösztönzők százai, az agrárpolitika, az infláció visszaszorítása, a történelmi identitástudat megalapozása, a továbbtanulási lehetőségek tárháza stb.) az a magyar történelemben a harmadik nekifutása a nemzeti középosztály megteremtésének, melynek lényege a függetlenség, a szabadság, az önállóság, a valódi szabadelvűség, a történelmi tudat kialakítása, és a haza szeretete.

Ez ellensége a nemzetközi liberalizmusnak, a nyílt társadalomnak és a legújabbkori népvándorlásnak.

Ezért támadják ma Magyarországot különböző nemzetközi szervezetek és Soros ügynökhálózatai külföldön és belföldön egyaránt. Ez számukra a fő veszély. Nem csoda, hiszen ha megalapozódik az erős nemzeti középosztály, az a legnagyobb támasza lehet az egységes nemzetnek, az államnak, amely védi az államalkotó magyarságot. Ez zavarja a hálózatot és megbízóik bolsevista, internacionalista, liberális világát.

Teszünk rá! Remélhetőleg az évtizedek óta élősködő szerencselovagok ideje leáldozóban van. Persze sok minden függ tőlünk.