Stefka István

lapigazgató, újságíró, PestiSrácok.hu. Korábban a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap vezető munkatársa.

Népszabó

Az újság szerelmesei így hívják. Vele együtt éltek-haltak. Még akkor is, amikor akkora hazugságokat hordtak össze a lapban, hogy majdnem leszakadt az ég. Szakmaiságához persze soha nem fért kétség. A több mint hatvan éves „édes” múlt – elődje a Szabad Nép –, ami jelentette a harcosságot, a párt ökleként a mindenkori kommunista, szocialista, az utóbbi évtizedekben a liberális ideológiai alapvetést, …

Még több »

Labanckodás

Évszázadok óta Magyarországon mindig is voltak olyanok, akik kiszolgálták a törököt, szövetséget kötöttek a Habsburgokkal, eladták magukat a szovjetnek, egyszóval hazájuk ellen cselekedtek. Ez a réteg részben ugyanazokból áll, vagy leszármazottaikból, akik a saját kommunizmusukat építették nem is olyan régen. A rendszerváltás idején azonban irányt váltottak: Brüsszel lett a szent és Washington, onnan jönnek a direktívák. Vannak, akik mindig szükségét …

Még több »

Nem!- és nem!

Magyarországon nagyon sokan tudják, miért kell elmenni október 2-án vasárnap szavazni a kötelező kvóta ellen. Bár ez ilyen egyszerű lenne! A mumus, az ördög, a hazug suttogó ismét a nyakunkon van. Mi, ,,öregek” tudjuk, mit jelentett a Kádár-korszakban a suttogó propaganda, ami megfertőzte az emberek lelkét, félrevezette a bizonytalanokat. Gyerekkoromból emlékszem az 1956-os forradalom- és szabadságharc leverése után a falra ragasztott …

Még több »

Elkezdődött?

Magyarországon évtizedek óta nem öltek, nem akartak megölni szolgálatot teljesítő rendőrt. Most megtörtént. Nem ,,fakabátot” – a Kádár rendszer rendőreit így hívták- sebesítettek meg súlyosan, hanem egy rendőrnőt és férfi társát. Az ilyen járőröző párokat jó nézni, nyugalmat, békét sugároznak. Ennek vége. Az országos rendőrfőkapitány így foglalta össze a házikészítésű, szögekkel teli robbanó szerkezet gyilkolásra kész robbanását: „a rendőreimet ki …

Még több »