Stefka István

lapigazgató, újságíró, PestiSrácok.hu. Korábban a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap vezető munkatársa.

Június negyedike

Igen, a többi között ezeket a székely embereket tagadta meg Gyurcsány Ferenc és pártja, az MSZP, meg szövetségese, az SZDSZ. Ahogyan Bözödújfalun át elhagytuk Küsmödöt, Etédet és a kanyargós hegyi úton elérkeztünk Siklód határáig, a völgyi legelőről felhangzott a kaszakő ütemesen éles hangja. Egy szalmakalapos, nagy fehér bajuszú székely fente a kaszáját. 1971 június 4-ét írtunk, először jártunk Székelyföldön, feleségem rokonságát, a …

Még több »

Az öreg

“Persze egyesek félnek az idősebbektől, mert olyanokra is emlékeznek, amit mások szeretnének elfelejteni.” Hová lettetek Ti régi barátok, akikkel kart-karba fonva többször is békemeneteltünk? Hová lettetek kedves politikusaim, azok, akikkel együtt dolgoztunk a rendszerváltás óta, hogy ne legyen hazánk a nyugati pénzügyesek gyarmata, kiszolgáltatott népe? Hová lettetek, ti igaznak vélt harcostársak? Egykor bátran hátat fordíthattunk egymásnak, nem ért váratlan támadás. …

Még több »