Az erőszak békéje

Gyilkos béke, Nagyhatalmi béke, Gyászbéke, Békeparancs, Fekete péntek:- ilyen és hasonló címekkel jelentek meg kilencvenhat évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a magyar lapok, a trianoni békeszerződés aláírása idején. Egyetlen felelős magyar politikus nem volt hajlandó aláírni az ország megcsonkítását, kifosztását, így sem Gróf Apponyi Albert, aki a trianoni magyar békedelegáció vezetője volt, sem Teleki Pál gróf, akkori magyar külügyminiszter.

Végül a Horthy Miklós által kinevezett Simonyi-Semadam kormány képviseletében és felhatalmazásával Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ írta alá. Híres, rangos és közismert magyar politikus egyike sem akarta magát kompromittálni. Nem véletlen, hiszen a „borzasztó mű” Magyarországot megcsonkította és a 282 ezer négyzetkilométer területéből mindössze 93 ezer négyzetkilométert hagyott meg, lakossága pedig 18 millióról 7,6 millióra csökkent. Színmagyar népességű vidékeket csatoltak el, több mint 3 millió magyar került kisebbségi létbe.

A trianoni döntések Magyarország életképességét, nemzeti létét is veszélybe sodorták.

Ady Endre  évekkel korábbi látomása tökéletesen hasonlít arra a helyzetre, amikor a magyar delegáció a párizsi Keleti Pályaudvarról távozott. Ezt írja Gare de l’Esten versében: „…Idegen fiad / Daltalan tájra megy, szegény/ koldus zsivaját a magyar Ég./ Óh, küldi már felém./ Fagyos lehellet és hullaszag / Száll ott minden virág felett./ Elátkozott hely. Nekem hazám. / A naptalan Kelet.”

De vajon hazája volt-e ez az elátkozott hely, Magyarország Károlyi Mihálynak, Jászi Oszkárnak, Kun Bélának, Lukács Györgynek, Szamuely Tibornak, Rákosi Mátyásnak vagy Kádár Jánosnak? A kérdés mindig akkor merül fel, amikor veszélybe kerül Magyarország, amikor a nemzet létéről van szó. Sajnos minden nemzet életében – de különösen a magyarokéban – vannak kollaboránsok, quislingek, akik rendre elárulják hazájukat. Nálunk ez történt az őszirózsás forradalom alatt, az úgynevezett Tanácsköztársaság idején, majd ugyanazok a kommunisták újra a második világháború befejeztével, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésével és a megtorlás idején, aztán a rendszerváltáskor, amikor kommunistákból kapitalistává vedlettek át.

Ruhacserék, átverések. Ebben zseniálisak.

A magyar társadalomban azért abban van egyfajta közmegegyezés, hogy bármit is írnak egyes magyar politikusokról, azért soha nem neveznék Tisza Istvánt, Horthy Miklóst, Teleki Pált, Bethlen Istvánt, Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Kovács Bélát, Kéthly Annát, Pongrátz Gergelyt, Wittner Máriát, Bibó Istvánt, Csurka Istvánt és Antall Józsefet nemzetárulónak. Annál inkább hosszú lenne a sor a magyar bolsevista és főként a balliberális oldalon: akiket árulónak lehet nevezni, akik elárulták, idegen hatalmaknak szolgáltatták ki hazájukat.

Ezért torokszorító Áprily Lajos négysorosa, amely ugyan az igazságtalan, pusztító trianoni békediktátum idején született, a legyőzöttek strófájaként, mégis a mindenkori belső árulóinkra is figyelmeztet: „Múltunk gonosz volt, életünk pogány,/ rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom:/ jó, hogy nem ültem győztes-lakomán/ s hogy egy legázolt néphez tartozom”.

Mai helyzetünk sem rózsás. Ötödik hadoszlopként Magyarország kiárusítói mindig újratermelődnek.

Bár ilyenkor, június 4-én emlékezünk a nemzeti összetartozás napjára, azért ha kisebbségben is, de akadnak külföldről jól fizetett „magyarok”, akik a hatalomszerzés mámorában éppen az összetartozást szeretnék szétverni, megsemmisíteni. Emlékezzünk Antall József első szabadon választott miniszterelnök csodálatos szavaira: „…lélekben én tizenöt millió magyar miniszterelnöke szeretnék lenni.”

A szavakat aztán tettek követték, amikor Orbán Viktor vezetésével 2010-ben a kétharmados győzelem első országgyűlési törvényében megszavazták, hogy a trianoni szerződés aláírásának gyászos napja minden évben legyen a nemzeti összetartozás napja. Nem sokkal később megalkották a kettős állampolgárság törvényét azoknak a külföldi és határon túl élő magyarok számára, akik anyanemzetükhöz akarnak tartozni.

Kik voltak azok, akik mind ezeknek a fontos döntéseknek az ádáz ellenségei voltak? Sajnos a magyar baloldal, a  vezető politikusai, a szocialisták (MSZP) és a szabaddemokraták (SZDSZ). Őket követték a később alakult kis baloldali pártocskák a többi között a Demokratikus Koalíció (DK) Gyurcsány Ferenc vezetésével, avagy az Együtt-PM Szigetvári Viktor és Juhász Péterrel az élen, a Liberális Párt, valamint az összes kicsi, Soros által támogatott civil szervezet.

Ők mindahányan gyűlölik a nemzeti összetartozást.

Kampányoltak a kettős állampolgárság népszavazásának igen szavazatai ellen 2004-ben, magyarán a Trianon kisebbségi sorsba taszított áldozatainak – erdélyiek, kárpátaljaiak, felvidékiek, délvidékiek – felemelkedése, hivatalosan is újra a magyar nemzet részévé válása ellen.

Ezek a balosok nemcsak a Magyarország határain kívül élő magyar anyanyelvűeket árulták el, de 2010 óta folyamatosan támadják, járatják le az Európai Unióban Magyarországot. Most már nyíltan be is vallják – Gyurcsány Ferenc, Niedermüller Péter, Újhelyi István és a többi neoliberális magyar származású európai parlamenti képviselő -, hogy mindent elkövetnek a magyar nemzeti politika lejáratásáért. A DK rendre feljelenti az EU-nál a magyar kormányt a menekültügyi szabályok szigorítása miatt.

Voltaképpen ugyanazt csinálják, mint Károlyi Mihályék, Jászi Oszkárék 1920 után külföldön.

Jó lesz figyelni a baloldal szavazóinak, hogy kik képviselik érdekeiket a baloldalról külföldön? Egyelőre azt látni: céljuk, kimondva-kimondatlanul hazánk gyengítése és a károkozás. Éppen ezért fontos a nemzeti összetartozás nemcsak egy napon, hanem az év minden napján. Bartis Ferenc erdélyi költő, író pontosan fogalmaz: „ …Magyar, szavad világ értse:/ Anyanyelvünk létünk vére,/ Anyánk szíve tetemére/ Átok zúdult: vége, vége…-/ És mégis élünk!”