Az ügynök élete

Valahogy nincs rendjén, hogy sokak ügynökélete, több újságíró ügynökmúltja felderítetlen maradt. Beszervezési papírjaikat, jelentéseiket elfújta a szél, vagy ügyes kezek megsemmisítették.

Már régen elfelejtettem volt kollégám csúfos tetteit, amikor most ismét olvasom éppen a mi internetes újságunkban, a PestiSrácok.hu-n Mező Gábor sorozatát a Kádár-rendszer titkairól, egy volt újságíró, Szilágyi Ákos fedőnevű besúgóról, aki tartótisztje szerint mindig hangoztatta: “ő elsősorban riporter és e munkája mellett segíti szervünket.” Ismerjük, aki nem kényszerből, nem pénzért, hanem hazafias tettből jelentett: persze, ha valami csurrant cseppent, vagy nagyon csurrant, akkor azért azt nem utasította el.

Nos, éppen tizenkét éve figyelmeztetett egy újságíró kollégám, Laczik Erika a Magyar Nemzetben, hogy nézd már meg Pista ezt a dossziét, ebben Te is benne vagy, mint megfigyelt! Jó, nem nagyon, csak kicsit, de azért megemlítettek: a célszemély az egyik legjobb szolnoki újságíró barátom volt, Bendó János. Nem szeretek szakmabelieket megítélni, de nem tehetem meg, hogy egy ilyen mocskos tevékenységről ne mondjam el a véleményemet. Még gyerekként is emlékezem, hogy az osztályból kiközösítettük azt a társunkat, aki jelentett, árulkodott másokra a tanárunkra. S ez az érzés azóta sem változott meg. Egyszóval 2004-ben írtam a Magyar Nemzetben egy posztumusz levelet egykori barátomnak, Bendó Jancsinak, aki akkor már évek óta halott volt. Ime:

,,Tán magad is megdöbbennél, ha megtaláltad volna nevedet abban a munkadossziéban, amit a többi között a „Szilágyi Ákos” fedőnevű riporter jelentett rólad a III/III-as ügyosztálynak.

Gondoltál volna arra, hogy rádiós kollégád a Szolnoki Stúdióban mint titkos megbízott (tmb) megfigyel, részletes jegyzeteket készít rólad, és azt a feladatot kapja állambiztonsági megbízóitól 1976 november elején, hogy szimatold ki, vajon a nagy októberi szocialista forradalom 59. évfordulójára készülsz-e kifejteni ellenséges tevékenységet?

Pont te? Mi, akik sokan ismerünk, akik együtt jártunk veled 1966-ban a Szegedi Tanárképző Főiskola Szolnoki Kihelyezett Tagozatán, mi mindig tudtuk, hogy bár éles a nyelved, kritizálod a rendszert, de a légynek sem tudtál volna ártani. Nemhogy megszerveztél volna egy kisebbfajta tüntetést, ellenállást a szovjetek ünnepén. Éppen Szolnokon szervezkedtél volna, ahonnan Kádár János a rádiószózatában 1956. november 4-én elhatárolódott a forradalomtól, majd nekiállt megszervezni a pufajkás regimentjét?”

Emlékszem, a mi ellenállásunk addig terjedt, ameddig a Szolnoki Szigligeti Színházban statisztáltunk egy szovjet szerző, Rozov Úton című darabjában, és a legnagyobb drámai hangulat alatt a színpad közepén a malteros ládában a „halott” Kardos Pipit leejtettük. Porzott minden, és a meglepetésként ható robajra, Pipi jajgatására harsány röhögés hangzott fel a nézőtérről. Nagy nehezen kimagyaráztuk, hogy véletlen volt az egész, utána már csak függöny- és díszlethúzogatók lehettünk. Ennyit az akkori idők ellenállásáról, de azt nem hittem volna, hogy téged, aki ott maradtál Szolnokon, mint őslakos, tíz évvel később megfigyelés alá helyeznek. A családodat is jól ismertem. Különösen édesapádat, a környéken, sőt Szolnokon is megbecsült férfi-női szabó mestert, akit Zagyva-parti házában sokszor felkerestünk. Egy kis nadrágigazításra, zakóátszabásra, mert főiskolásokként csak ennyire volt pénzünk. A szolnoki múzeumban ideiglenesen létrehozott főiskola magyar– történelem, ének-zene tagozata, a matematika és rajz tagozat hallgatói többnyire azokból a rendszer szemében „megbízhatatlanokból”, származásuk miatt X-esekből kerültek ki, akiket nem szívesen láttak a fővárosi vagy az országos egyetemeken. De a Szigligeti Színház is gyűjtőhelye volt a forradalom után hosszú ideig azoknak a színészeknek, akiket politikailag büntetni akartak, ezért vidéki színházba helyeztek. Mint például Mensáros Lászlót, Gera Zoltánt és később a nem sémákban gondolkodó rendezőket, mint Csiszár Imrét, Kerényi Imrét, Schwajda Györgyöt és Paál Istvánt. Képzeld, „barátunk”, közös kollégánk őróluk is készített ügynöki jelentést. Sőt másik kollégánkról, Kardos Ernőről is kiadós elemzést írt, belevájkálva családi hátterébe. Ha tudta volna Ernő a rendszerváltozás után, hogy miket firkált össze róla  – „Szilágyi Ákos” –, akkor nem biztos, hogy egy hajóban eveztek volna a Magyar Rádió Reggeli Krónikájában és más műsorokban.

A jelentések alapján egyébként az összekötő tiszt, akivel a „Bástya” fedőnevű T. lakásban (titkos lakásban) találkozgatott a jelentést tevő riporter, érdekesnek tartotta a személyedet, mert külön megjegyzést fűzött ahhoz, hogy „Bendó tanulmányozásába a tmb-t bízzuk meg később feladattal”. Tudod, nem az érdekel, hogy miket hordott össze különböző emberekről, ártott-e nekik vagy sem, hanem az, hogy egyáltalán le mert írni egy sort is bárkiről titokban, kiszolgálva a sunyi rendszert. Ez az, ami elviselhetetlen. Az még vérlázítóbb, hogy elhitette magáról: ő rendszerváltó újságíró. Mi több: ő a rendszerváltoztató újságíró. Nem kutatnám most, hogy miért nem lehettél állandó karikaturista, jó nevű publicista a Szolnok Megyei Néplapban. Mindenki tudta barátaid, újságíró kollégáid közül, hogy remek karaktereket rajzoltál a közéletről, a visszásságokról, de ez nyilván nem kellett a hatalomhoz, a Kádárhoz hű helyi politikai vezetőknek. Hogy ebben a rólad készült jelentés, a további megfigyelések szerepet játszottak-e, nem tudom. Az biztos, te nem tudtál elhelyezkedni sem a lapnál, sem a Szolnoki Stúdiónál, arról meg nem is álmodhattál, hogy esetleg te is feljöhess Pestre vezető újságírónak, mint egyesek.

Kedves János, nekem nemcsak hallgatótársam, jó cimborám voltál, hanem nagyon jó barátom, ezt még „Szilágyi Ákos” is alátámasztotta jelentésében: “szorosabb baráti szálak fűzik (Bendót) Stefka Istvánhoz, akivel iskoláit együtt végezte. Stefka István szintén a Rádió munkatársa Budapesten. Ő sokat segít Bendó Jánosnak szakmai fejlődésében…”. Valóban barátok voltunk nemcsak a Tisza Szálló éttermében, ahol hosszú éjszakákat beszélgettünk át néhány üveg bor mellett, hanem egyébként is. Szerettük a Tiszát, a holtágat, a Tiszaligetet, a szolnokiakat, a csinos, de mégsem felvágós lányokat, az óvárost, a művésztelepet, a fojtott, de mégis zsongó színházi, irodalmi életet, a cigányzenét, mindezt szerettük, csak magáért. Kár, hogy ilyen korán, a negyven évet alig meghaladva elmentél. Pedig mindig vidám voltál, tele ötletekkel. A helyi közélet hasztalan és értelmetlen viaskodásai közepette végül úgy döntöttél, hogy visszamész falura tanítani, magyart, történelmet, rajzot és éneket. Úgy látszik, nem bírtad tovább. Utolsó beszélgetéseink egyikén mondtad, elfáradtál, már csak a gyerekek, a tanyákról bejáró tanítványaid tudnak felvidítani. Tudom, ha élsz, egyetértettél volna velem, hogy megírtam ezt a levelet. Nem bírtam elviselni, hogy neved szó nélkül szerepeljen egy szennyes jelentésben, és valaki leírhassa rólad: hajlamos a felszínen maradni”.

Ezt ő, a jelentéstevő riporter, a magát mindenki felett állónak, tévedhetetlennek, erkölcsileg feddhetetlennek tartó ítész állapította meg rólad. Talán te is azt kérdeznéd: vajon felette ki fog majd egyszer pálcát törni”.

A Magyar Nemzet újságírójaként ekkor így láttam. Egyet meg kell jegyezni a kádári átkosról. Bármennyire volt diktatúra, azért, aki nem bűnözött,, akit nem tudtak valamiért megzsarolni, azért azt a hetvenes évektől soha már nem tudták rákényszeríteni, hogy ügynök legyen, besúgjon. A pártba való belépést is csak kérdezték. Nem akarsz belépni az MSZMP-be? Ilyenkor legtöbben azt mondták, hogy még nem elég érettek, kell egy kis gondolkodási idő. Aztán lassan-lassan minden feledésbe merült. De az ügynökösködés, sohasem.

Valahogy nincs rendjén, hogy sokak ügynökélete, több újságíró ügynök múltja felderítetlen maradt. Beszervezési papírjaikat, jelentéseiket elfújta a szél, vagy ügyes kezek megsemmisítették? Nem tudom, de nyugtuk akkor lehet, mert a lelkiismeret egyszer majd dolgozni kezd. Aztán, ha nincs lelkiismeret, mert még mindig szolgálni kell- ki tudja?-, akkor majd lesz egyszer valaki, aki ügynök papírjaikat hazavitte és vár egy alkalomra, hogy nyilvánosságra hozza. Hát csak azt nehéz kivárni. Csak az bánt, hogy addig is sokszor nem tudjuk, hogy kivel fogunk kezet.

forrotamasnaptv

És hogy ki volt Szilágyi Ákos besúgó, a magát minden fölé képzelő ítész? Ha valaki nem tudná, Forró Tamás.

A vezető kép a Lejáratás és bomlasztás című dokumentumfilm forgatásán készült.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Ali

Így nevezték őt a szakmában. Tizenhárom éve nem találkoztunk. A Magyar Nemzet újságírójaként hetvenedik születésnapján …

4 hozzászólás

  1. Tisztelt Stefka úr.
    Amikor kenik a szart a szarkenők,azt mindig úgy csinálják,hogy az ártatlanokra több jusson. Moldova jut eszembe. “a tiszta felületen nem tapad meg a nyál.” (Ha jól emlékszem 40 éve olvastam,ha netán rosszul idéztem elnézést.) Alighanem a Magyar Atom könyvből.
    Sajnos a tiszta felületet,eleve piszkosnak gondolt egyedek tudtak olyant jelenteni,ami akkor szemszájnak ingere volt.
    Szerintem,mindegyiket érni fogja az eszük fogja. Lásd kádár.

  2. bocs a második az “foglya” lett volna

  3. “Állítólag” a módszerváltás idején a domináns főszerkesztők összepakoltak szépen az asztalukon és hanyatt dőlve várták mikor jön a váltás. Teltek a napok, de csak nem jött…, így hát szépen visszapakoltak és folytatták ahol abbahagyták, immár nemzeti színekben. (Főleg, hogy kinek milyen nemzethez volt kötődése)

    • Miután a lapokat, tévéket bizonyos pártok és/vagy vállalkozók privatizÉlték, nyilván már előre tudták, hogy kik az ő embereik, kikre bízzák a kócerájt.
      Vajon honnan is, kiktől is tudták?!
      Ott volt a Magyar Nemzet. 2002-ben, miután a Fidesz elbukta a választást, hirtelen felállították a fél szerkesztőséget, azokat, akik az MNo Fórumát beindították és szerkesztették, felülegyelték. Nem sokkal utána megjelent egy szerkesztő és két segítője. Na, ők kitakarították az MNo fórumáról szinte az összes mérsékelt, Fidesz-párti fórumozót, csupa kvalifikált értelmiségit. Mint kiderült, az egyik moderátor mszp-s volt. Vagyis az olvasók feje fölött valamiféle tulajdonosváltás, vagy résztulajdon váltás lehetett, aminek látványos következményeit a fórum sorsán lehetett követni. Ugyanis abban az időben még koncentráltan olyan hatalmas információs anyagot gyűjtöttek össze a fórumon, hogy az már bizonyos érdekeket sérthetett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük