Blogok

Néhány megjegyzés a magyar fiatalokhoz

Ti, akik tüntettek a kurdok mellett a török elnök, Érdogán ellen! Ti, akik utcára, az Oktogonra, majd a Széll Kálmán térre vonultok Orbán Viktor ellen, aki fogadta szövetségesét, a NATO második legnagyobb haderejével rendelkező ország elnökét! Ti, akik pár százan megbénítjátok Budapest közlekedését taxis sztrájkot imitálva! Ti tudjátok egyáltalán, hogy miért csináljátok ezt, kiknek szolgáltok akaratotok ellenére – nem először? …

Még több »

Az árulás napja

Igen, november 4-e volt az a nap, amikor elárulták a magyar népet. A világ legnagyobb szárazföldi hadserege, a szovjet, kétszázezer katonával, kétezer tankkal, 290 harckocsival, 120 páncélozott járművel hajnalban megtámadta Magyarországot. Egy maroknyi, néhány ezer forradalmár védte Budapestet, néhány száz, a felkelőkhöz átállt katona vette fel a harcot a gigantikus szovjet haderővel szemben és azok az egyetemisták, bányászok, munkások, akik …

Még több »

Mondjuk ki! A kommunisták meggyalázták 1956-ot!

Hagyjuk azt a dajkamesét, hogy a kommunistáknak, a reformkommunistáknak volt döntő szerepe a forradalom-és szabadságharc kirobbantásában. A népfelkelést maga a nép indította el, az egyetemisták, a munkások, a jobboldali értelmiség, a pesti-budai srácok. Támogatóik a vidék népe, a mélyen megalázott, kifosztott parasztság volt. Az országnak elege volt a bolsevista diktatúrából, a törvénytelenségekből, a koncepciós perekből, a munkatáborokból, a lágerekből, a …

Még több »

Megint jönnek és jönnek…

Ez várható volt. Tudta mindenki, aki Karácsonyékra szavazott – a belvárosi és budai liberálisok,  a családi és lakásépítési, autóvásárlási kedvezményeket, a rezsicsökkentést igénybe vevő balos eltökéltek és a város peremére szorult lakótelepi és egyéb örök elégedetlenkedők –, hogy a győztes választások után Karácsonyhoz ragadnak a múlt rossz és levitézlett arcai. Tarlós István főpolgármester egykori építkező, béke szigetén, a Fővárosi Önkormányzatban …

Még több »