Blogok

Van-e Áfium?

Zrínyi Miklós, a Szigeti veszedelem szerzője 1661-ben erre kereste a választ “Az török áfium ellen való orvosság” című művében, amikor is már több mint száz éve tartott Magyarország török megszállása, amikor is több mint kétszáz éve folytak a végvári harcok, a török elleni hősies küzdelem, a törökök elleni véget nem érőnek látszó háború. A Nyugat szokása szerint akkor is magára …

Még több »

Majtényi

A magyaroknak rossz emléke fűződik ehhez a névhez, a vereség, a megaláztatás. Több mint háromszáz éve, 1711 április 30-án a majtényi síkságon tette le zászlóit a császári fővezér, Pálffy János előtt a kuruc hadsereg Károlyi Sándor vezetésével. Egy álom végett ért, a szabadság álma. A valamikori Rákóczi birtok jutalmul Károlyi Sándoré, az egykori kuruc generálisé lett és ezzel a szatmári …

Még több »

Gratulálok

Ez is sikerült. Gratulálok a rombolóknak, a megtévesztés művészeinek. A nagy átverés most is bejött. A Fővárosi Önkormányzat és az Országgyűlés nélkül sikerült megfúrni az olimpia megrendezését Magyarországon. Egy ismeretlen szándékú, ismeretlen pénzforrásokból támogatott mozgalom, a Momentum megetetett néhány tízezer embert, hogy aláírjon egy olimpiaellenes ívet. Talán emlékszünk, hogy a rendszerváltozás idején a közmegegyezés, az ellenzéki és nemzeti ,,kerekasztal” a …

Még több »

Olimpia

Nem hiszem el, hogy a nemekkel, a tagadással, a No-val, a Nolimpiával lehet szavazatokat szerezni. Hülyére lehet venni az embereket olyasmivel – még ha elenyésző számban is –, aminek hozadéka a semmi, a nagy nulla? Tényleg képes volt néhány tízezer ember az akasztófa alá állni, jövőjét fellógatni, önmaga ellen szavazni, mert gyűlöli a sikert, az eredményeket és fájdalmat okoz neki …

Még több »