Blogok

Pozsgay

Megosztó egyéniség volt, óriási műveltséggel. Az akkori állampárt, az MSZMP utolsó egyik vezető egyéniségeként tevékenyen részt vett – burkoltan-nyíltan – az állampárt lebontásában, a kádári kommunista diktatúra szétverésében. Soha nem fogadta be a köpönyegforgató baloldal, mert nem tartották maguk közül valónak, nem volt igazán a „mi kutyánk kölyke”. Outsider volt, vagyis számkivetettként létezett a rendszerváltáskor a jobboldalon is, mert ők …

Még több »

Pitiáner anarchisták

Nagyszerű, remek ember ez a Pukli, mondhatnám a stílus maga az ember. S ez az ember tanít, igazgat egy gimnáziumot, az ország egyik legrégibb tanintézményét. Nos, ez maga a szégyen.

Még több »

Balliberálisok hálójában

Ünnepi gondolatokat kellene papírra vetnem, de nem lehet, mert a nemzeti ünnepünket tüntetésekkel megzavarni szándékozók végül is ugyanazokkal a háttérrel rendelkező arcok, akik 2010-es jobboldali választási győzelem óta rendre azt akarják bebizonyítani, hogy mögöttük tömegek, a nagy többség akarata áll. Holott nincs másról szó, mint azokról a hálózatokról, akik évek óta nem tudnak beletörődni a vereségbe és az SZDSZ kimúlásába, …

Még több »

Tanárok

Milyen büszkeség töltött el sok évtizeddel ezelőtt, amikor magyar-történelem szakos tanárként megkaptam a diplomámat. Milyen jóleső érzés fogott el, amikor Szabad György egyetemi tanárnál a szakdolgozatomért (Ivánka Imre és az 1848-49-es szabadságharc) jeles osztályzatot kaptam. És észrevétlenül kihúztam magamat, amikor a fogorvos egy kezelés után az SZTK-ban Tanár úrnak szólított. Mindössze 26 éves voltam. Megtiszteltek e megszólítással bármerre is jártam, …

Még több »