Blogok

Keep right!

Tarts jobbra! – mondja az angol. Look right! – nézz jobbra figyelmeztetnek a közlekedési szabályok Angliában, hiszen ők toryk, konzervatívok sok-sok szász éve. És persze whigek is. A liberálisok hasonlóan gondolkodnak, mert akármelyikük is van hatalmon, ők Európával ellentétben mindent másként csinálnak. Még a lágytojás feltörését is. A  whigek tojás hegyes végét metszik el késsel, míg a toryk a tompa, gömbölydedebb végét vágják el, …

Még több »

Megszállás

Amit negyvenöt évig hivatalosan felszabadulásnak ünnepeltek Magyarországon, az valójában kőkemény megszállás volt. Ideje lenne ezzel szembe nézni és nem össze-vissza hazudozni, történelmet hamisítani. A szovjetek 1944-45-ben hazánkba valójában bosszút állni, zabrálni, hódítani jöttek. Katonáik gyilkoltak, fosztogattak, magyar asszonyok, lányok százezreit erőszakolták, becstelenítettek meg válogatás nélkül. Malenkij robot címén százezreket hurcoltak el a fővárosból és az országból Szovjetunió lágereibe (GULAG). Szovjet katonai rögtönítélő bíróságok Magyarországon, magyar állampolgárokat ítéltek el politikai okokból tízezrével önkényesen szovjetoroszországi kényszermunkára, börtönéletre.

Még több »

Merkeli úton

Érthetetlen, felfoghatatlan Angela Merkel német kancellár politizálása a menekültügyben. Már az egy milliós bűvös határt is átlépte egy év alatt az illegális migránsok belépése Németországba, a tartományok miniszterelnökei nem akarnak több gazdasági bevándorlót befogadni, pártjában a CDU-ban és a szövetséges CSU-ban egyre nagyobb az ellenszenv, a tiltakozás Merkel önkényes migráns politikája miatt, sőt, egy felmérés szerint a német lakosság 60 százaléka elutasítja a további befogadást, 81 százaléka szerint a kormány elvesztette ellenőrzését a menekültügyi helyzet miatt, ennek ellenére a kancellár hajthatatlan, halad tovább a merkeli úton.

Még több »

Liberális ferdítések

Nevezhetjük persze hazugságoknak, félremagyarázásoknak, a dezinformáció melegágyának, amelyet egyes balliberális médiumok csinálnak itthon és külföldön is. Legutóbb eklatáns példája volt ennek, amikor is a Jüdische Allgemeine című német lap online kiadásában az Oscar-jelölt, Nemes Jeles László rendezővel készült interjút meghamisították. Nem is lenne ez különleges, hiszen bizonyos német, osztrák lapok nyáron a Magyarországra illegálisan beözönlő migránsok fogadásáról is hamis képet …

Még több »