Kádárék kíméletlen megtorlása – Ezt a kegyetlenséget sohase feledjük el

Ülök a Dühöngőben, a könyvtár-szobámban és nézem Makovecz Imre grafikáját. Nagy becsben tartott személyes ajándékként kaptam tőle 1956-ról, az Andau (Mosontarcsa) felé menekülő magyarok tízezreiről. A határmenti Osliban készült szoborcsoport terve talán sohasem valósul meg, de amit ez a művészi rajz üzen, az mindent elmond a kommunizmus könyörtelen kegyetlenségéről, a fizikai és szellemi bezártságról, a magyar–osztrák határzárról, a taposóaknákról, a vasfüggönyről és arról, hogy miként kényszerült menekülni, elhagyni hazáját több mint kétszázezer magyar.

Nézem a bekeretezett képet, az elektromos árammal feltöltött szögesdrótot és egy kis rést, ahol kimért léptekkel, néhányan futva haladnak át a határon a hátizsákos menekülő férfiak, nők, kisgyermekükkel a karjaikban. Amiről nem tudom levenni a szemem, az a hátukra rajzolt célkereszt. Ez mindent elmond Makovecz Imre gondolkodásáról. Hiszen köztudott, hogy az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverését követően nyílt tűzparancs volt a magyar ÁVH-nál és a szovjet katonáknál.

Szabad prédává váltak a kommunista rémuralom elől menekülő magyarok.

Célkeresztben / Makovecz Imre műalkotása
Antikommunista Szabad Sajtó Egyesület
Vadászni lehetett rájuk. De nemcsak a politikai menekültek, hanem Magyarország is célkeresztbe került. Valljuk be: nem először és sajnos nem utoljára.

A grafika alsó részén Makovecz Imre kézírásával a következő mondat olvasható: „1956, 60 ezer ember menekült át a határon. M.o.-ról földút vezet a mocsáron át Andau felé. Máig egy emlékkő sincs ideát.”

Máig, az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak száma sincs teljeskörűen és pontosan feldolgozva. Egyes források szerint a harcok közben legalább 15–20 ezer ember meghalt. Jobbágyi Gábor jogász professzor kutatásai szerint a polgári lakosságból (harci cselekmények, sortüzek áldozatai, sebesülthalálozás stb. következtében) 8–10 ezer ember halt meg.

Csaknem négyezer forradalmár vesztette életét. Egy 1957-es, a KSH által titkosított statisztika szerint 19 226-an sebesültek meg a harcok közben. A kádári megtorlás kivégzetteinek száma Zinner Tibor és Kahler Frigyes történészek megbízható adatai szerint is 350–400 főre tehető.

Azon túl, hogy a Szovjetunió a világ legnagyobb szárazföldi gépesített – tankokkal, harckocsikkal, rakétákkal, repülőgépekkel, helikopterekkel felszerelt – hadseregével rendelkezett, ehhez a kis országhoz 200 ezer katona kellett. Lerohanták Magyarországot, rommá lőtték ismét Budapestet, azon túl a szovjetek különlegesen kegyetlen módon jártak el a polgári lakossággal szemben. Erről írt egy amerikai tudósító, James A. Michener, aki megjeleníti könyvében (A híd Andaunál) az október 25-ei, a Parlament előtti véres csütörtököt, a többszöri sortüzet, ami több mint ezer halottat követelt: „…a golyó egy asszony karjaiban tartott csecsemőt talált el. A lövés ereje a halott gyermeket anyjával együtt a kövezetre taszította. Mérhetetlen fájdalmában magasra tartotta a csecsemőt és egy szovjet tank felé rohant. »Megöltétek a gyermekemet! Öljetek meg engem is!« Gyötrelmes kiáltása a szovjetek és az ÁVO további lövéseinek zajába fulladt. Aztán az asszonyt is lelőtték.” És sok száz menekültet hátukon ért a lövés. Ilyet csak elvetemült, barbár emberek csinálhattak, akiknek a „szemtől szembe” semmit sem jelentett, akiknek nem számított a felemelt kéz, a menekülő emberek tömege. A Kossuth téri sortűz szabályos kivégzés volt.

Ami aztán november 4-e, a forradalom és szabadságharc leverése után történt, a megtorlás, a bosszúállás, az egy európai számára minden képzeletet felülmúlt.

Kegyetlenségben kínzások sokféleségében egymás között versengtek a szovjet KGB-sek, a magyar ÁVH-sok és karhatalmisták. Nem volt ritka, hogy a politikai foglyoknak eltörték vascsővel az ujjait, cigarettával kiégették a kézfejét vagy gumibottal a veséjét, a fejét ütlegelték, rúgták. De az ÁVH-s nők a férfi rabokkal még kíméletlenebbül bántak: hajtűket, eltört kémcsöveket, öngyújtókat használtak a kínzásokhoz.

A kivégzett, agyonvert halottakat sem tisztelték. A pravoszláv szokások szerint a hason fekve temetés külön büntetési tételt jelentett. Ez azt is jelentette, hogy a kivégzés végrehajtói között szovjet tisztek is tevékenyen részt vettek. A halottgyalázás bolsevista szokás volt nemcsak a Kádár-, de a Rákosi-rendszerben is. Miután a szovjet hadsereg 1945-ben megszállta Magyarországot, attól kezdve 1962-ig folyamatosak voltak a kivégzések. Az Igazságügyi Szakértői Intézetek Hivatalának adatbázisa szerint tizenhét év alatt 1098 embert végeztek ki: háborús bűnösként 292-en, politikai okból 479-en, köztörvényesként 168-an kerültek a bitófa alá.

Nem tisztázott körülmények között – agyonverték, Dunába, Tiszába, Körösbe lőtték… – 159 ember halt meg. A Rákosi- és a Kádár-rendszer vérbíráinak kedvelt módszerei közé tartozott, hogy a politikailag nemkívánatos személyeket számos esetben köztörvényes bűncselekmények vádjával ítéltek el. Így akár kétezernél is több embert gyilkolt meg a kommunista hatalom. És ennek 1962-ben még nem volt vége.

Wittner Mária, Hrozova Erzsébet és még jó néhány forradalmár 1970-ben szabadult, amíg Kádár János azt hazudta az ENSZ-ben, hogy 1963-ban az amnesztiával minden politikai foglyot kiengedtek. S éppen az életfogytiglanira ítélt, tíz négyzetméteres lakásban élő Hrozova Erzsébet mondta nekem: „Először kiverték a fogaimat, eltörték az állkapcsomat, majd a vesémet verték olyan gumibottal, aminek ólom volt a végében.”

A halottgyalázás mindennapos volt. A rákosi és kádári végrehajtó hatalom mindent elkövetett, hogy a kivégzettek, agyonvertek, elhaltak személyi adatait eltüntesse. A halottak lábára egy számmal ellátott alumínium korongot kötöttek. A 2006-ban megjelent könyvemben – Ötvenhat 50 éve – már megírtam, hogy például a Brusznyai Árpád kivégzett veszprémi középiskolai tanár bokájára kötött korongra 209-es szám volt beütve.

A halottakat nyilvántartó könyvbe is 209-es számmal jegyezték be a veszprémi tanárt és még számtalan politikai kivégzettet.

1945 után, szintén a koncepciós perekben halálra ítéltek még kapnak hagyományos koporsót, viszont akiket az 1956-os forradalom után végeztek ki, azoknak csak egy exhumálási, úgynevezett „zsidó láda” jutott (Dr. Susa Éva kutató közlése), funérlemezből összetákolva. A magyar temetkezési szokások európaiak és más rituálékkal járnak.

A halottat felöltöztetik, elhelyezik szépen a kezét, a lábát s megkapja a normál koporsót különféle temetési kellékkel, valamint kap fejfát – többnyire kereszttel-névvel… A forradalom leverése után, 1957 áprilisától a kivégzetteket a 233-as, a 235-ös, a 298-as és végül a 301-es parcellákba földelik el. A rendszerváltás hajnalán 1989-től ezeken a gazos, jelöletlen területeken tárják fel az ’56-os mártírokat, így a többi között Nagy Imrét és társait, Brusznyai Árpádot, Dudás Józsefet, Mansfeld Pétert és Szabó bácsit.

A kommunizmus, az internacionalizmus, a neoliberalizmus természete azóta sem változott. Ha kell, gyilkos természetű, agresszív és pusztító. Ennek legeklatánsabb példáját a szocialisták és szabaddemokraták Gyurcsány Ferenc vezetésével 2006. október 23-án mutatták be.

Ezt az írást emlékeztetőül írtam. Soha nem gondolta senki, hogy a második világháború borzalmai, emberiség elleni bűntettei valaha is megismétlődhetnek. Pedig ismét megtörténtek az emberellenes pusztítások, például az 1990-es délszláv háborúban. Nem árt emlékezni. Nem szeretném, ha Magyarország ismét célkeresztbe kerülne.

Vezető kép: Kádár János és Farkas Mihály. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Magyar Rendőr

Ez is érdekes

Simicska Lajos és a Magyar Nemzet árulói – Szemen köpték mindazt, amit addig hirdettek – Stefka István és a Médiaháború

Kétségtelen, hogy Simicska Lajos „jól időzített”: 2014 nyarának végén hirtelen szembefordult Orbán Viktorral és kétharmados, …

19 hozzászólás

  1. A fotón látható grafika jóval később készülhetett mint ’56, mert az ábrázolt “vasfüggönyt” a ’60-as évek végén építették ki, előtte taposó aknazár volt a nyugati határszakaszon. Volt sorállományú határőrként jópárszor volt alkalmam sétálni alatta…

    • Nagy Mátyás

      A vasfüggöny 1955-ben a szovjetek ausztriai kivonulásával és a Varsói szerződés megkötésével már üzemelt.

  2. Dehogynem !
    Elfelejtettük.
    4 évvel a váltás után Horn Gyula kellett.
    Majd később Gyurcsány
    Leszavaztuk az állampolgársági jogosultságot Trianon veszteseinek.
    Megélhetési kicsinyes a magyar.

  3. Kádár – Apró, Dögei
    Gyurcsány – Apró, Vadai

    • gyozo2018! Teljesen igazad van, mint ahogy Rákay Phillipnek is! “- NE JÁTSZÁK EL GYURCSÁNYÉK, HOGY NEKIK A GYILKOS NAGYPAPÁHOZ NINCS KÖZÜK” A királyi udvarban sem nevelnek utcaseprőt!

  4. Még hogy az ősök nincsenek hatással az utódaikra!? 2006-ban kegyetlenül leutánozták, sőt túltettek a népírtáson! HA VALAKIT KIRÁLYNAK NEVELNEK, SOHA NEM LESZ BELŐLE KŐMŰVES!

  5. ” A szülők, a felmenők igenis hatással vannak az utódokra! Akit királynak nevelnek, abból soha nem lesz cipész!

  6. puncius pinatus

    “Kádárék kíméletlen megtorlása – Ezt a kegyetlenséget sohase feledjük el”

    Viszont elfelejtettük a szankciókat, az elkövetők a mai napig kiemelt nyugellátásban részesülnek, leszármazottaik rombolják országunkat, folytatják őseik mocskos tevékenységét. Utódok által elkövetett hasonló cselekményekért, a nemzet kirablásáért történő felelősségre vonást, elítélést is “elfelejtettük.”
    Mi ilyen felejtős nemzet vagyunk, vagy valami más!

  7. Sajnos az egy tragikus egybeesés az 1919-es Tanácsköztársasággal hogy 1956-os zavargásokban sorra alakultak a kommunistázó (nosztalgiázó) munkástanácsok , bár voltak az egyetemistáknak olyan követelés pontjai ahol többpártrendszert, szovjet kivonulást stb követeltek, de nem ez volt a jellemző , hanem a munkástanácsok.
    Az 1919-es Tanácsköztársaság szovjet mintára alakult, a tanács szó jelentése oroszul =szovjet.
    A Tanácsköztársaság 1919. április 2-án megjelent a Forradalmi Kormányzótanács XXVI. rendelete „A Tanácsköztársaság alkotmánya” cím alatt. Ennek ” 1. §-a kimondta: katona- és földmívestanácsokban dolgozó nép hozza a törvényeket, hajtja azokat végre és bíráskodik azok megszegői felett.”
    Ez a törvény tömény önbíráskodás és emberrek gyilkolása , pogrom,koncolás, mert a törvényt hozó, abíráskodó és végrehajtó ugyanaz.
    Sajnos az 1956-os zavargásoknak is a legfőbb kommunista szókincse volt a”munkástanácsok” 1919-es nosztalgiázása.
    .
    A “tanács ” szó orosztul “szovjetet” jelent. Nem ok nélkül hívták az 1919-es Tanácsköztársaságot “Tanács”köztársaságnak: a földmunkás,katona és munkástanácsok megalakulása miatt, és a “tanács” törvényhozói,bírói és végrehajtói hatalom, és ezért tekinthetőek a kommunista munkástanácsok primitív önbíráskodásnak,(lincselőknek).
    Sajnos az egy tragikus egybeesés az 1919-es Tanácsköztársasággal hogy 1956-os zavargásokban sorra alakultak a kommunistázó (nosztalgiázó) munkástanácsok , bár voltak az egyetemistáknak olyan követelés pontjai ahol többpártrendszert, szovjet kivonulást stb követeltek, de nem ez volt a jellemző , hanem a munkástanácsok.
    A vesztes zavargásokat inkább gyászolni kell és nem úgy kell ünnepelni mintha győztes forradalom lett voltna.
    Se nem győztes, és se nem forradalom.
    Csak az őszinte gyász indokolt.

    • Még mindíg van falu és helység 2021-ben Magyarországon ahol a Városházán “Tanácsháza” felirat díszeleg. Akkor miröl beszélünk….

  8. Vajda Miklós

    A Magyar Szocialista Munkáspárt 1957. december 31.-i Politikai Bizottsági ülésén Biszku Béla arra panaszkodott, hogy
    „…az ellenforradalmi szervezkedés bűnöseinek felelősségre vonásánál, a politikai jellegű bűncselekményeknél sok az enyhe ítélet és viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma.”
    Kádár János szerint pedig:
    „1600 fasisztát lehetett volna a másvilágra küldeni, de nem volt hozzá elég erőnk. Nem tudtuk elérni az ellenforradalom fő szervezőinek, kezdeményezőinek nagyobb mérvű fizikai megsemmisítését. Minőségi munkát akarok! Kevesebb börtönt és több kivégzést.”
    „…ne feledjük, hogy a Magyar Népköztársaság bírái vagyunk, a proletárdiktatúra bírái, akiknek az a kötelességük, hogy a proletáriátus államát erősítsék, és annak minden ellenségét, aki a proletárforradalomra kezet emel, kíméletlenül megsemmisítsük.”
    (H. Bodó József: A hársfa virága 228. oldal.)

    • Lászlo Karoly (Kendeffy Bonifác)

      Kedves Vajda Mikllos, nagyszerü kommentár de ugyancsak a Paláveres hozzászóllásai is zseniálisak.
      Kérem nehogy abba hagyja!! Szükségünk van az Ön hozzászóllásaira kommentjeire ezekkel a hazaárulókkal szembe. Szemét aljas hazug banda.
      Údv LK

  9. 1956 egy vesztes zavargás.
    (1848 is vesztes volt, az se forradalom, de hivatalosan is függetlenségi háború, az igaz hogy vesztes).
    A vesztes zavargásokat inkább gyászolni kell és nem úgy kell ünnepelni mintha győztes forradalom lett voltna.
    Se nem győztes, és se nem forradalom.
    Csak az őszinte gyász indokolt 1956 esetében, ugyanúgy mint 1848 (márc.15) esetében.
    Ahol a gyásznak van helye , ott cinikus gúnyolódás az ünneplés.

  10. Ma 15 éve hogy az országot kifosztó hazug Gyurcsányék a ellenük tüntető népbe lövettek jelzés nélküli arcukat elfedett erőszak szervezeteikkel. Szemeket lövettek ki és egyszerű járókelőket is verettek ezek a Gyurcsányék. 15 éve Gyurcsányék merényleteiket a demokrácia elleni cselekedeteikre terrorjaikra is érvényes Makovecz alkotása .

  11. K

    Március 15-én ünnepeljük a szabadságharc hőseit, október 6-án gyászoljuk áldozatait.
    Október 23-án egy másik szabadságharc hőseit ünnepeljük, de maga elvenné az ünnepeinket és minden nap gyászoltatna bennünket, mert maga egy igazi kútmérgező.
    Dögkút van a lelke helyén.
    Meg is érdemli.

    • Akár tetsziuk akár nem , vesztett veszteséges esemémyek ünneplése cinikus gúnyolódás.
      Tessék szives lenni a szomszédba menni, és megnézni az osztrákokat, még a győztes eseményeket sem ünneplik, csak a vallásosat, illetve az örökös semlegesség napját ami szintén egy okafogyott, mert már nem semlegesek,
      de ha ausztriában vesztes eseményt ünnepelne, akkor lehet hogy megnyúznák élve.
      Ha már megemlítette a “dögkútat” akkor az leginkább az ön lelke mélyén van.

  12. A komcsi “nagyok” egyike sem a saját nevén ünnepeltette magát. Azt hitték, hogy ettől még nagyobbak lehetnek. Ne feledjük: Kádár – Csermanek, Apró – Klein, Kun – Kohn, Lenin – Uljanov, stb. Mindnek az országvesztés volt a hobbija, mellette sokezer ember életének megrövidítése. Azok, akik dicsőségesnek tartották őket, mindenek voltak, csak nem embertársainak barátjai. Ja, vagy úgyis lehet valaki híres, ha görény.

  13. Hámori Péter Gyula

    Vicc valamikor 1957-ből. Kik vezetik Magyarországot? Kádár apró dögei…

    A másik (ez tényleg megtörtént): A Nyugatinál volt az Ilkovics-étterem/kocsma. 1965-ben (!!!) bement egy tag – történetesen idős barátom -, kért egy sört, és két ismeretlen pacáknak elsütött egy viccet: Mi a különbség Rákosi és Kádár között? ??? Hát az egyiknek haja is van… Mire a két ismeretlen jót röhögött: de mi a különbség maga és a kabátja között? ??? Hát az, hogy a kabátja itt marad, maga viszont velünk jön. A vicc két és fél évet ért…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük