Magyarbarát

Ennek a baloldalnak Magyarországon befellegzett. Nincs mondanivalója népének. Egyszerűen nem nemzeti, nem keresztény, nem magyar. Nem véletlenül határozza meg magát a Fidesz keresztény alapon nyugvó nemzeti pártnak, néppártnak, amely Európa demokratikus megújításában, a nemzetek Európájának megerősítésében érdekelt, és nem az európai egyesült államokban.

Magyarbarát. Talán röviden így foglalható össze a Fidesz XXVI. kongresszusának üzenete. A párt legtöbb politikusa erről beszélt, így az újraválasztott Orbán Viktor pártelnök is: minden körülmények között a magyar érdekeket képviselik. Ők nem szocialisták, nem a baloldal, a politikájuk magyarbarát politika. Azaz “nálunk a patriotizmus élettörvény!”

Szijjártó Péter külügyminiszter is leszögezte, hogy a magyar diplomáciának magyar érdekeket kell képviselnie. A szocialista, liberális kormányok idején a külügy nem mert szembe fordulni Brüsszellel, az IMF pénzügyi politikájával, a magyar érdekeket feladta, inkább az asztal alá bújt. Kövér László a Fidesz Választmányának elnöke hasonlóképpen fogalmazott: “mi nem akarunk multikultit. Ma azok használják ezt a szót, akik gyökértelen barbárok szállásterületévé próbálják átalakítani Európát, amelynek őslakosságát megpróbálják elidegeníteni saját kultúrájuktól”. Majd Cseh Tamás egyik dalát ajánlotta mindenki figyelmébe: “Mondjátok meg gyermekeinknek, hogy minket a saját kultúránk illet.”

OVHPGYfideszkongressz3

A Fidesz ars poéticája egyértelmű: csak nemzeti politikának van értelme. Aki nem nemzeti politikát folytat, az nem lehet sikeres. A baloldallal ellentétben “mi ismerjük a fajtánkat. Mi hiszünk Magyarországban, hiszünk a magyarokban!”- vélte Orbán Viktor és szerinte ez a sikerük egyik titka. Ami összefügg a gödör törvényével: ha benne vagy egy gödörben, akkor abba kell hagyni az ásást. Első lépésük volt kormányra kerülésekor 2010-ben, hogy haza küldték az IMF-t.

Láthatóan a Fidesz erőt, hitet, biztonságot sugárzott. A kormányfő ezt azzal is megerősítette, hogy a gyáva ember nem lehet boldog. “A szabadság kivívásához, megtartásához bátorság kell. Azaz a szabadság a bátorsághoz való jog. Mi fideszesek ezzel éltünk. Harminc éve itt vagyunk és a következő harminc évben is itt leszünk” -hangsúlyozta a párt elnöke. Ez világossá teszi azt – és ezt bizonyítják a kötelező kvóta elleni aláírások, több mint másfél millióan írták alá -, hogy az embereknek nemcsak életszínvonal növekedésére van szükségük, hanem fontos a látomás, a vízió, a jövőkép, a hit, ami miatt érdemes élniük. Ezt ez a pártszövetség (Fidesz-KDNP), a mindenkori kormányok megadják. Nemcsak azzal, hogy öt éve következetesen rendet akar az államháztartásban, a családok százezreit megmentette a devizahitel törvénytelen uzsorakamataitól, munkahelyek százezreit teremtette meg avagy csökkentette a rezsit, de azzal is pozitív jövőképet generált, hogy a magyar családokat, a gyermekvállalást különféle eszközökkel támogatja és, hogy mindenkinek fedél kerüljön a feje fölé a lakásépítés áfáját 27-ről 5 százalékra fogja csökkenteni a következő időkben.

Ez már nemcsak egy élhető jövő felrajzolása, hanem egy határozott morális cselekvést is jelent. Mert mi lenne a legfőbb erkölcsi magatartás, ha ki merjük mondani: “A magyar nemzet se eltartója, se eltartottja nem akar lenni más népeknek”.

Ez összefügg a demokratikus gondolkodás móddal, az emberi szabadság szeretetével. Nem akarunk magunk mögött látni, nyomorgó, kiszolgáltatott, félelemmel élő embereket.

Miközben a mai európai baloldali elit az eszement bevándorláspolitikájával pont ezt készíti elő, a multinacionális érdekek kiszolgálásával. Ennek szálláscsinálója a hazai baloldal, a szocialisták, a liberálisok és a többi, külföldről pénzelt kis pártocskák. Gyurcsányék, Tóbiásék, Szigetváriék, Jávor Benedekék. Mivel képtelenek Magyarországon olyan belpolitikát csinálni, hogy legalább felfigyeljenek rájuk, ezért nem tesznek mást, mint hogy belpolitikai vágyálmukat külföldön fejtik ki:

Magyarország lejáratásával, hazugságokkal, besúgásokkal, árulkodásokkal. Ezzel tovább mélyítik a szakadékot az egyre fogyó választóik és maguk között.

Az Európai Bizottság kötelezettségi eljárást indított menekültpolitikánk miatt. Ezek mind, a bosszútól szomjas brüsszeli bürokraták mellé álltak hazájuk érdekei ellen. A Demokratikus Koalíció közölte: “előre szóltunk, hogy az embertelen döntések hazánk megbüntetését vonják maguk után”. A Párbeszéd Magyarországért ezt állítja: “a magyar gyakorlat alapvetően sérti az emberi jogokat.” Az Együtt PM is folytatja a kórust: “A magyar kormány nem tartja tiszteletben az alapvető uniós eljárásokat…”

Nos, nem véletlen, hogy Orbán Viktor a balliberális európai politika végnapjairól beszélt:

Mára az európai liberális politika elvesztette vonzerejét, kifulladt, lemerült, szembefordult a szabadsággal, ezért szembe került az emberekkel, a demokráciával.

Ennek a baloldalnak Magyarországon befellegzett. Nincs mondanivalója népének. Egyszerűen nem nemzeti, nem keresztény, nem magyar. Pedig hosszú távon csak ennek van jövője – Antall József, az első szabadon választott miniszterelnök is így gondolta. Nem véletlenül határozza meg magát a Fidesz keresztény alapon nemzeti pártnak, néppártnak, amely Európa demokratikus megújításában, a nemzetek Európájának megerősítésében érdekelt és nem az európai egyesült államokban.

A magyar emberek szeretik a nyílt, az egyenes beszédet. Nem szeretik a sumákságot, az álságot. Szeretik azt, ha hozzájuk szólnak, akkor azt egyértelműen teszik. Szeretik azt ha hitet, értelmet adnak életüknek. Ez történt a hétvégén. A jobboldali pártszövetség, Orbán Viktor gondolkodásáról mindent elmond saját hitvallása:

Az életünk csak akkor értelmes, akkor értékes, akkor van súlya, ha azzal a saját életünknél fontosabb és jelentősebb dolgot szolgálunk. Például a családunkat, a hazánkat vagy éppen Isten országát. Esetleg mind a hármat egyszerre.

Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

2 hozzászólás

  1. Mondani való nincs,de hazugsåg,àrmânykodås,mószerolâs az van! Soha nem
    fogjâk befejezni! Sokszor elgondolkodom,ês egy dallam cseng a fülembe!
    Meghaltba cselszövő,eltünt a rút viszâly,éljen sokâig a hon,éljen Màtyâs kirâly!

  2. Bakonyi Gyuláné

    Ez egy történelmi jelentőségű beszéd volt a Miniszterelnök úr részéről. Amikor válság van, nagy a zűrzavar, s ebben az igazodási pont mindig csak az ember belső hite, értékrendje lehet. A legzűrzavarosabb időben állt a kormány élére Orbán Viktor, pedig Ő pontosan tudta, hogy mit vállal. Óriási belső, külső ellenszélben végezte, végzi a munkáját. Olyan mélypontra jutott Európa a baloldali liberalizmusban, hogy várható volt az összeomlás. Az új mindig küzdelem árán születik, mint egy gyermek. Innen, Magyarországról indult el a változás, s még hosszú harc áll előttünk. Sajnos, hogy ilyen módon, a migráns áradat söpri el a liberalizmust, de elsöpri, a velük karöltve járó kommunistákat is. Ezt a Miniszterelnök úr világosan látja. Pont ezért a kor legkiemelkedőbb politikusa. felismeri a bajt, s megmutatja a kivezető utat is belőle. Antall József egyik nagy érdeme, hogy felismerte Orbán Viktor tehetségét és támogatta, még halála után is! A múlt elemzése helyes dolog, mert a következtetések levonása segíti a jövőt. De én úgy gondolom, hogy az adott helyzetben ( ha valaki tényleg a nemzet érdekét nézi) mindig a lehető legjobb döntésre törekszik, ez csak később derül ki, hogy jó volt vagy sem. Visszamenőleg nem kell ostorozni Antall Józsefet! De a legnagyobb lépfene az elmúlt baloldali -liberális korszakban a hazudozás, kétszínűség, manipuláció volt. Ennek vetett véget az európai politikában Orbán Viktor. Azt persze nem állítom, hogy van, amikor kénytelen ” diplomáciai” lépésekre, de ez a politika velejárója. De kíváncsi a véleményünkre, figyelembe veszi a döntéseiben, van kapcsolata az emberekkel, lehet Neki írni( ezt én is megtettem). Neki nem önmagával van konfliktusa, hanem az ellenfeleivel, míg azoknak önmagukkal, csak nem ismerik fel, s ezért szükségszerű a bukásuk. Biztosan tudom, hogy azért sikerült, sikerül Neki, mert a Teremtő támogatja. Isten nélkül semmi nem eredményes.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük