Nemzeti zsidó

Sabbat, azaz szombat napján halt meg Vámos György újságíró kollégám. Talán szimbolikus, hogy éppen ezen a napon halt meg Gyuri, amikor a zsidó vallási hagyományok szerint semmilyen tevékenységet nem szabad végezni. Sok vallási kulcsszót tanultam tőle és tragikus, hogy ilyen fiatalon (63 éves volt) kellett eltávoznia.

Még a halála előtti napokban is beszéltem vele, éreztem, vihar dúl a lelkében. Bár sok híve volt, nem becsülték sem a bal, sem a jobboldalon. Azon kevés zsidók közé tartozott, akik nem tagadták meg zsidóságukat, de azt sem, hogy nemzeti érzelmű, magyar zsidó. S ezt nyíltan vállalta a Magyar Hírlapban írt publicisztikáiban és az ECHO TV műsoraiban, különösen a „Kiút” és a „Kiút- többszemközt” című beszélgetéseiben.

A legkényesebb témákat pendítette meg, így 1956 és a magyar zsidóság szerepvállalásának kérdéseit, vagy az ÁVH terrorlegényeinek bosszúját, akik a holocaust utáni Magyarországon, a Rákosi és Kádár-korszakban sokszor ártatlan emberek ezreit kínozták meg, küldték a halálba. A vérgőzős ávéhások között azonban sokan zsidók voltak. Úgy tartotta sokakkal együtt, hogy a rendszerváltás után azért nem volt számonkérés, igazságtétel, azért úszhatták meg a gyilkosok az elkövetett törvénytelenségeket, mert közülük többen zsidó származásúak voltak s ez a számonkérés feléleszthette volna a lappangó antiszemitizmust. Sokszor beszélgettünk erről cigarettázás közben, de mindig arra a következtetésre jutottunk, hogy a rendszerváltás egyik legnagyobb hibája az igazságtétel elmaradása, a bűnösök felelősségre vonásának elmaradása volt.

Kedveltem. Gyuri, gyakran volt vendégem a Magyar Hírlap főszerkesztői szobájában. Megvolt a helye, szemben volt velem és ilyenkor csak annyit mondott: szívjunk egyformát. S akkor szívtuk a „halálos dózist”, beszélgettünk munkáról és ment a traccs. Hetente egy-egy jó publicisztikát írt. Sokan nem szerették, nem örültek, hogy ír, sokan meg rajongva olvasták. Nem tudták megérteni, hogy egy nyakkendő-és ing árusból, hogyan lesz újságíró? Én soha nem ezt figyeltem, mert arra ott volt a szerkesztő. Engem az érdekelt, hogy mit gondol világról, a magyar belpolitikai harcokról. Mert gondolatai voltak.

Írásaiban felrúgta azt a megkérdőjelezhetetlen, a zsidóságba táplált sztereotípiát, miszerint a zsidó származású ember csak baloldali és liberális lehet. Be akarta bizonyítani, hogy ma is lehet konzervatív, jobboldali és nemzeti zsidó a mai magyar társadalom zsidóságának többsége, akik magukénak érzik Magyarországot, mint annak idején Weisz Manfrédék, Kornfeld Zsigmondék vagy Hazai Samuék (Kohn Sámuel), egyáltalán a kiegyezés utáni zsidó közép-és felsőosztály. Be akarta bizonyítani, hogy a magyar jobboldal nem szükségszerűen rasszista, antiszemita vagy neonáci. Holott a nagyszüleit elvitték, soha nem tértek vissza, szüleit deportálták, édesanyját az Ecserin lévő kereskedése miatt zaklatták. Lett volna neki is miért sírni, de ezt nem használta ki, nem revolverezett vele.

Vámos György áttört egy falat. Nemzeti érzelmű zsidóként szembeszállt a szűkkörű zsidóság vélemény terrorával, amely mindig a magyarországi balliberális oldal mellett tett le a voksot. A Mazsihisz sajtósaként a kiegyezésre törekedett. Hiába. Aztán kirúgták a Hitközségből. Elsőként állt ki a véleménye mellett. Nem bírta azokat az asszimilált zsidókat, akik restellték zsidóságukat. Nem bírta a nemzetellenességet, de azt is nehezen viselte el, hogy nem értékelték egyik oldalon sem törekvéseit. Néhányan a magyar zsidók közül értették, hogy mit szeretne Vámos, mint például Gyepes Gilbert Ottó vagy Reiner Péter. Ezt írta a Reiner Péterről készült könyv, a Tiszta beszéd utószavában, amiben Vámos egy kicsit magáról is vallott, amikor Reinerről, a zsidóról ír: „…Soha nem foglalkozott vallásával magyar-magyarnak vallja magát. A 2006-os események ébresztették rá arra, hogy valójában ő zsidó is, tipikusan magyar zsidó, vallás nélkül. Azt azonban, hogy a magyar zsidóságban a hovatartozás érzése a baloldali érzéssel párosul, nem tartja elfogadhatónak. Igazad van Reiner, ezt nem szabad elfogadni! Harcomban már nem érzem magam egyedül, miszerint a zsidóság sokszínű.”

Ezt a harcot, ezt a szélmalomharcot Vámos Gyuri már nem vívhatja tovább. Talán a barátai viszik tovább. Nehezen tudta feldolgozni, hogy nem írhatott publicisztikát, nem dolgozhatott tovább az ECHO TV-ben műsorvezetőként. Amennyi barátja volt, annyi rosszakarója is. Az utóbbi években senki nem segített neki. Az hírlik, hogy a MAZSIHISZ sem vállalja fel a temetését. Pedig a zsidóságát nem tagadta meg. A maga módján a zsidó hagyományok rabja volt, igazi zsidó esküvőt rendezett annak idején, amikor az nem volt divat.

Egy héttel ezelőtt hívott telefonon. Panaszkodott, csak panaszkodott, hogy cserbenhagyták, de elsősorban írni szeretne. A Polgár Portál főszerkesztője, Nagy Ervin szívesen befogadta. Sajnos ebből a tervből már nem lett semmi. Halála előtt egy nappal még hívott telefonon a kórházból. Nem szólt bele, csak hosszan a szaggatott lélegzését hallottam. Halló, halló Gyurikám! Mi van veled? – kérdeztem. Aztán megszakadt a vonal. Vajon mit akart mondani?