Régi idők mozija

Ebben a politikailag zűrzavaros, átláthatatlan világban néha felüdülésként hatnak a Duna TV-ben vetített régi filmek, a bájos, romantikus és nagyon is humánus alkotások sora. Igaz, ezek legtöbbje (Hyppolit a lakáj, Meseautó, Halálos tavasz, Hamvadó cigarettavég) a régi úri világ, a meggazdagodott középosztály életéről szólt, de soha nem lenézően, soha nem lekezelően a szegényebb osztályokkal szemben.

Valahol mindenütt tükröződött a megértés, a tolerancia. Talán nem véletlen, hogy a háború előtt készült filmek versenyképesebbek voltak a háború utániaknál. Ez nem minősítés, mert igazi nagy művészfilmek is készültek az ötvenes évektől kezdve, de mégis nagyon sok háború előtt készült film került külföldi mozikba, ami jó hasznot hozott az itthoni rendezőknek, színészeknek.

Ami ezekben a filmekben mégis elgondolkodtató, hogy nem csak a magyar arisztokrácia, az értelmiség, az erős középosztály (iparosok, kulákok, stb.) tizedelődött meg, hanem komoly, kárpótolhatatlan veszteség érte a háború alatt és 1945 után a színész és művész világot. Kabos Gyula, Darvas Lili, Szeleczky Zita elmenekültek. Mály Gerő, Karády Katalin, Jávor Pál, Turay Ida, Muráti Lili és sokan mások emigráltak. S mindez a politika műve volt. A zsidó törvények, a faji megkülönböztetés, majd az úgynevezett az osztályellenségek likvidálása szörnyű károkat okozott.

Mindez Magyarország nevében és a nép nevében történt.

Politizálni mindig, minden korban nehéz volt. A döntések felelősségét a politikusnak magával kellett hordania. Ma is. Nem mindegy, hogy döntéseivel milyen országot álmodott meg, mennyire élhető lesz, mennyire nem, és ebben a politizálásban benne van az is, hogy mennyire tudott saját kormányzása ideje alatt sáfárkodni az emberek életével, boldogulásával, biztonságával, jövője megteremtésével. A történelem, az utókor is eszerint fogja osztályozni teljesítményét. A nép nem mindig hálás, ha egy politikus országa rendbetételéért mindent megtesz: erős gazdaságot csinál, a költségvetést kordában tartja, felszámolja a külföldi  tartozásokat, az adóssághegyeket, sőt ha kell rendszabályozza a bankokat, hogy ne szipolyozzák ki a hiteleseiket (lásd devizahitelesek ügye), ha közvetlenül nem érzi ennek jótékony hatását. Vagy nem akarja érzékelni.

A Reuters legutóbb egyenesen sajnálja Orbán Viktort, mert hiába tette rendbe a magyar gazdaságot, ha a népszerűsége csökkent.

Lehet, hogy most már többet kellene törődni az emberekkel, az emberek lelkével. Lehet, hogy jobban kellene nekik udvarolni. Nem tudom. Arra hivatkoznak sokan, hogy azért mennek el az emberek külföldre, mert itthon nem érzik jól magukat, nincs megfelelő munka vagy ha van munka kevés a pénz. Ez mind igaz. De mégsem teljesen. Ez a külföldre utazás a legtöbb embernél csak tapasztalatszerzés, pénzkeresés, nyelvtanulás. Aztán visszajönnek nagyobb tudással, talán több pénzzel és szerencsével. Bárcsak az én időmbe utazhattam volna kedvemre és vállalhattam volna munkát, tovább tanulást kedvemre. Erről akkor szó sem lehetett. Persze ezekre az indulatokra vagy sugalmazott indulatokra is oda kell figyelni, hogy pótolhatatlan, értékes polgáraink ne hagyják el az országot.

A régi idők mozija sok mindenben tanulságos és akik azokban a filmekben szerepeltek, azoknak a további sorsa is. Nagy álmok törtek össze, nagy reménységek értek végett. Mály Gerő, Kabos Gyula New Yorkban szegényen haltak meg. Karády Katalinnak, Páger Antalnak, Jávor Pálnak is küzdelmes volt az életük, legtöbbjüknek véget ért a karrierje, egyedül Págernek sikerült újra talpra állnia azzal, hogy sikerült haza jönnie. Hogy itthon maradjunk vagy ha mégis elmegyünk, de újra visszajöjjünk talán több megértés kellene egymás iránt, talán több szeretet. Vagy az már nincs?