Jeruzsálem, 2018. július 19. Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök sajtónyilatkozatot tesz megbeszélésüket követõen Jeruzsálemben 2018. július 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Salom

Ezzel a köszöntéssel fogadták Tel Avivban, csaknem harminc éve azt a magyar, idegenforgalommal foglalkozó újságíró delegációt, amely a hidegháború, a kommunizmus évtizedei után először léphettek Izrael földjére. Az El-Al légitársaság először szállhatott fel Ferihegyről és szállt le a Ben Gurion repülőtéren, hogy onnantól rendszeres légi járat induljon el a két ország között.

Béke, békesség, nyugalom, biztonság, egészség. Mind-mind beletartoztak ebbe a köszönésbe és természetesen a barátságba. Így köszöntöttek bennünket és így köszöntünk mi vissza. Ezt többségében őszintén is gondoltuk. A Szovjetunió és a szocialista országok arab imádó és Izraelt elítélő politikája után ekkor kezdődtek az első bizonytalan, önálló külpolitikai lépések Magyarországon. Ide tartozott ez a látogatás, ami a két ország közötti turizmus népszerűsítésére volt kitalálva. Miután szinte semmit nem tudtunk a fiatal zsidó államról, így megdöbbenve tapasztaltuk, hogy mennyi magyar él kint, soruk többnyire jól megy, mivel a kereskedelemben, a szállodaiparban foglalták el a vezető réteget. A Tel Avivban, Jeruzsálemben, Haifában, Eilatban és a tengerparti Netanjában élő magyarok rendkívüli vendégszeretettel fogadtak bennünket, szeretettel beszéltek, nosztalgiáztak Magyarországról (Erdélyt is beleértve), a magyar emberekről, a magyarságról, a magyarságukról.

Természetesen szó esett az üldöztetésekről, a holokausztról, az antiszemitizmusról. Az első szabadon választott magyar országgyűlésről, a jobboldali kormányról bizakodóan beszéltek, de két névvel gondjuk volt: Csurka Istvánnal és Csoóri Sándorral, akiket antiszemitának tartottak. Ekkor még el lehetett mondani, hogy ez egyoldalú megállapítás, és az MDF, az Antall-kormány nem antiszemita. A hazai magyar zsidóságnak ekkor még nem volt akkora szellemi befolyása az izraeli zsidóságra. Ez azonban hamar megváltozott.

Azonban az SZDSZ hatalomra vágyó körei, a hozzájuk tapadó hazafiatlan liberális elit, liberális értelmiség mindent elkövetett, hogy a magyarokat, Magyarországot antiszemitának és rasszistának állítsa be. Ez a hazug, rosszindulatú állítás évtizedekre beárnyékolta a magyar-izraeli kapcsolatokat. S ez mindig akkor erősödött, amikor jobboldali kormány került hatalomra.

Magyarország izraeli megítélésében az éles választóvonal a Fidesz-KDNP kormányra jutásával, majd céltudatos külpolitikájával érkezett el, s érzékelhető módon az elmúlt években változott meg. Mindenfajta rosszindulatú híresztelésekkel szemben Orbán Viktor és kormányának megalkuvás nélküli külpolitikája nemzetközi sikereket ért el. A magyar érdekek képviselete volt a szempont. Kezdődött az európai migráns kérdés kezelésével, azzal, hogy a magyarok következetesen megvédték a saját és a schengeni határokat. Az Európai Unió idióta elképzeléseinek – a migránsok kvóta szerinti elosztásának – Orbánék gátat szabtak és szövetségesül megnyerték a visegrádi országokat és más közép-kelet európai államokat. Az állhatatos kiállás megbontotta úgymond a Nyugat látszólagos egységét és Bajorországgal, Olaszországgal, Ausztriával az élen a gazdasági migránsok bevándorlását ma már megakadályozzák. A magyar miniszterelnök siker politizálására (NATO-csúcs, Orbán-Merkel találkozó, Orbán-Putyin találkozó, Orbán és a kínai vezető politikusok találkozása stb.) kétségkívül az i-re a pontot az izraeli miniszterelnökkel, Benjamin Netenjahuval való tárgyalások tették fel. Izrael állam alapításának 70. évfordulóján tett látogatás azért is volt fontos, hogy véglegesen elcsitítsák azokat a hangokat, amelyek Magyarország lejáratására irányulnak. A zsidó állam vezetője egyértelműen kimondta, hogy a magyar kormány ellenzi az antiszemitizmust, és a magyar zsidók félelem nélkül élnek.

Nem véletlenül jelentette ki a magyar miniszterelnök, hogy ,,Magyarországon továbbra is zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben.” Majd hozzátette, hogy ,, …sokat tettünk a zsidóság kulturális újraépítése érdekében, zsinagógákat újítottunk fel, támogatjuk az oktatást.”

S ez így igaz. Ma Magyarországon a zsidó közélet, a zsidó kultúra a reneszánszát éli. Ugyanúgy, mint a XIX. századi Magyarországon, a magyar kormányok jóvoltából, az emancipáció idején, amikor a zsidóság többsége izraelita vallású magyarként határozta meg identitását. Ez ma sem jelent gondot, hogy egy magyar zsidó, félelem és üldöztetés nélkül élhet hazájában. Ez ma Magyarország! Ez a szabadság jellemzi ma a zsidó közéletet, a sajtót, a művészeti és kulturális életet és a szabad vallásgyakorlást. Nem úgy mint Franciaországban, Belgiumban vagy Ausztriában, ahol folyamatosak a durva, antiszemita támadások a zsidókkal szemben. Aki mást mond, hazudik. Az rosszat akar Magyarországnak. Hazudik például az EuroNews televíziós adása, amikor rossz színben festette le Magyarországot. A Pesti Srácok hírportál leplezte le az elferdített tényekkel manipuláló Európai Uniós pénzekkel finanszírozott tévét.

A csatorna magyar kommentátora a múlt heti csütörtöki magyar-izraeli csúcsról készített tudósításában Orbán Viktor korábbi ,,antiszemita kijelentéseiről” beszélt. Azt persze nem pontosította, hogy mely kijelentésekre gondolt, mert olyanra, hogy a magyar miniszterelnök bármikor is rossz megjegyzést tett volna a zsidóságra, senki sem emlékszik.

Az ilyen hangokat vissza kell utasítani. Akinek nem elég Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök, Reuven Rivlin izraeli elnök és David Lau, izraeli askenázi főrabbi baráti szavai a magyarokról, az forduljon az orvosához. Inkább örülni kellene annak a történelmi megbékélésnek, ami Izrael és Magyarország, és a két nép miniszterelnöke között  történik. Orbán Viktor nem véletlenül mondta búcsúzóul ezeket a szavakat Benjamin Netanjahunak, okulásként a magyarság ellenségeinek is: ,,Nem pénzt, csak jóindulatot és támogatást kérünk!”

Salom! Én inkább így köszönnék el. Békét, békességet, biztonságot és nyugalmat mindannyiunknak.

A címlapfotón Orbán Viktor miniszterelnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök sajtónyilatkozatot tesz megbeszélésüket követően Jeruzsálemben, július 19-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

10 hozzászólás

  1. “A csatorna magyar kommentátora a múlt heti csütörtöki magyar-izraeli csúcsról készített tudósításában Orbán Viktor korábbi ,,antiszemita kijelentéseiről” beszélt. Azt persze nem pontosította, hogy mely kijelentésekre gondolt, mert olyanra, hogy a magyar miniszterelnök bármikor is rossz megjegyzést tett volna a zsidóságra, senki sem emlékszik.”
    ***
    Nos ebben az esetben most már tényleg valakinek a sarkára kellene állnia, és bírósági úton példás büntetéssel elvenni a kedvét, mindenkinek attól, hogy a későbbiekben is ilyennel próbálkozzon.

  2. Villányi Ágoston

    A miniszterelnök úr különös gonddal ügyel arra, hogy ne legyen olyan kijelentése, amelynek antiszemita tartalmat lehet tulajdonítani. Teljesen kizárt, hogy ilyet fel tudnának mutatni. (Ha lenne, a ballib szennylapok naponta, a hetilapok hetente idéznék megállás nélkül.) Villányi Ágoston

  3. ” Ma Magyarországon a zsidó közélet, a zsidó kultúra a reneszánszát éli. ”

    OK!
    És a magyar?! A Pröhle – kommandóval szemben ki gyűjt legalább 500 aláírást?!

  4. Hiába minden, azoknak a köreit semmi nem zavarja, akik minket a legnagyobb antiszemitának és nácinak állítanak be. És azok gyakran nem is zsidók!

  5. Hiába, aki belénk akarja törölni a cipőjét…az továbbra is megteszi. Mert megteheti.

  6. Ilyen egy normális cikk, és a színvonalas, tartalommal bíró írás.

  7. “Egy kairói bíróság halálra ítélte a Muzulmán Testvériség 75 tagját, köztük az Egyiptomban betiltott iszlamista mozgalom több vezető személyiségét is a 2013-as ülősztrájkokkal kapcsolatban – jelentette szombaton az észak-afrikai ország állami médiája.”
    Azt a!. Tényleg a darázsfészek,még ki nem kelt lárváira emlékeztet a kép! Máshol úgysem írhatom le,mert valami izé kitiltott,hát ÍME Öreg.
    Valahol Bayer úrnál olyant is olvastam,hogy a beözönlő “tesóktól”,két év múlva visszakérik a segély pénzét.
    Nem lehetne ezt az Alaptörvénybe beemelni?
    Bádog 07 23 ezért nem mennek a migránsok az arab országokiba.
    “Ahmed Aboul Gheit-et, az Arab Liga elnökét interjúvolta meg Tian Wei.”

  8. Égve hagytad a folyosón a villanyt

  9. Gedeon Szánti

    ……salom…no igen…jó lenne ha ez kölcsönös lenne…” nem pénzt kérünk….hanem jóindulatot és támogatást”kérünk…UGYAN MIÉRT?????????….ahogy ők mondják…80-120ezer zsidó él NÁLUNK…és minden évben legalább 15-20 MILLIÁRD adópénzt költünk rájuk…és még mi kérünk jóindulatot??…ez így nem ok.VIKTOR…ezt nem kellett volna…ha figyelembe veszem az elszakadt MAGYAROK támogatását…igaz???

Hozzászólás a(z) khm bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük