Most a legújabb hisztériahullám célpontja a közmédia. Azt hiszem kevés olyan orgánum volt eddig a magyar sajtóban, amelyik annyi támadást, lekicsinylést, rosszindulatú feltételezést, lekezelést, irigységet, utálatot, köpködést kapott volna, mint az újjáalakult Nemzeti Hírcsatorna az M1-en.

Hisztériahullámok

Most a legújabb hisztériahullám célpontja a közmédia. Azt hiszem kevés olyan orgánum volt eddig a magyar sajtóban, amelyik annyi támadást, lekicsinylést, rosszindulatú feltételezést, lekezelést, irigységet, utálatot, köpködést kapott volna, mint az újjáalakult Nemzeti Hírcsatorna az M1-en.

Teljesen mindegy, hogy mit csinál az Orbán-kormány – jót, közepeset, rosszat – akkor is magára rántja az ellenzék éles kritikáját, a balliberális sajtó folyamatos piszkálódását, a rosszindulatú áthallást, hogy megint velünk, a szegény kiszolgáltatott adófizetőkkel csesznek ki. Legyen az a devizahitelesek megsegítése, a forintosítás (ellenvélemény: miért nem előbb léptek a fideszesek, ezzel összeomlik a forint), az indokolatlan segélyezés visszaszorítása, a közmunkaprogram bevezetése (ez szerintük ugye nem más, mint modern rabszolgaság), az útdíjak országos átszervezése (ezek az újabb adók!), avagy legújabban a vasárnap szentségének, az emberek pihenésének a biztosítása (megfosztják az embereket attól, hogy pénzt keressenek, vagy vásároljanak). Nos, azt nem keresem kinek van igaza, mennyire rossz a Fidesz kommunikációja vagy miért érzik az emberek a kényszer szagát.

Annál érdekesebb viszont, milyen ritkán esik arról szó, hogy ezek a rendelkezések mélyen sértik a bankok, a nemzetközi pénzpiacok érdekeit, sértik a multinacionális élelmiszerláncok, plazak még több profit szerzését, egyáltalán akadályozzák azt, hogy ismét jól eladósodjon az ország, az ország népe. Sajnos az emberek egy része nem lát a dolgok mögé és akaratlanul is a multik eszközévé válik. Ennek megakadályozása már mindannyiunk felelőssége. Egy biztos, azért a balosoknál is van manipulálás és elhallgatás. Nem nagyon hallom, látom a rádiójukban, televíziójukban az első hírek között, vagy nem olvasom címlapjukon dicsérőleg, hogy a Standard&Poor’s felminősítette Magyarországot. Ezt csak kijárt valamiért, nem?

Most a legújabb hisztériahullám célpontja a közmédia. Azt hiszem kevés olyan orgánum volt eddig a magyar sajtóban, amelyik annyi támadást, lekicsinylést, rosszindulatú feltételezést, lekezelést, irigységet, utálatot, köpködést kapott volna, mint az újjáalakult Nemzeti Hírcsatorna az M1-en. Ez érthető is meg nem is, részben elfogadható is meg nem is. Hosszú idő után a nagyon gyenge, túlságosan elfogult közszolgálati híradók helyébe, most egy friss, új szemléletű, a CNN-t vagy a BBC-t követni akaró igazi nonstop hírműsor jelent meg a média versenypiacán. Egyébként éppen időben, mert egyes kereskedelmi adók már annyira elszálltak maguktól, hogy fennen hirdethették: náluk nincs jobb.

De vegyük sorjában, mi is ez az idegesség? Mint régi híradós, tévés, rádiós, aki húsz évig művelte a szakmát, kijelenthetem, hogy az a televíziózás, amit mi műveltünk (aminek voltak kimagasló, örökbecsű tehetségei – még egy diktatúrában is) egészen más dimenzióban jelenítette meg a valóságot, vagy a vélt valóságot, mint amilyen környezetben ma elvárásokat fogalmaznak meg a tévés kollégáktól.

Ezek a fiatalok szinte a semmiből tűntek elő – többen volt tanítványaim az ECHO Híradóból – viszonylag kevés vagy semmi képzéssel a tarsolyukban. Én ezért egészen másként látom ennek az új hírcsatornának a létrejöttét a köztévében. A bakik, a tévedések, a gyártási, a rendezői vagy technikai kihagyások engem egyenesen szórakoztatnak. Mi itt a baj uraim? Az, hogy nem úgy működnek a hírfolyamok az első pillanattól kezdve  – vidéki kapcsolások, külföldi bejelentkezések, belföldi hírmagyarázatok, műsorvezetések, meteorológiai ismertetések -, mint a CNN vagy az NBC News, RAI 1 vagy akár a BBC News televíziós adásain? S akkor mi van? Mi felettünk, régi profik felett –  ha szabad magunkat így neveznem – elzúgott az idő. Ezért nem érdemes keseregni azon, hogy miért rossz minden ami van, és mi öregek mi  mindent csinálnánk jobban. Ha csinálhatnánk. A legokosabb most is Vitray Tamás volt – nem voltunk jóban-, akit amikor megkérdeztek, hogy mi a véleménye a huszonnégy órás hírműsorról, csak ennyit válaszolt: nem nézek televíziót. Sajnos néhány tapasztalt televíziós előre aggódott, pedig még nem látott egyetlen másodpercet sem.

Más. Az új hírműsor, a közszolgálati csatornák tartalomváltozása igenis sérti a régebbi, már bepolgárosodott bal -és jobboldali televíziók nézettségi érdekeit, népszerűségét. Mert most kezdődik igazán a verseny. A jobb szolgáltató győz.

Én azt mondom, nézzünk televíziót! Nézzük azokat a csatornákat, amihez kedvünk van. Ez a választás és az információáramlás szabadsága. Erre vágytunk mindig, ezért irigykedtünk a hatvanas évektől kezdve azokra a nyugati országokra, ahol több televíziós csatornából válogathattak az emberek és rajta voltak a világhálón. Most egyesek miért irigykednek? Miért kell azt írnia Révész Sándornak a Népszabadságban, hogy a “közmédia Magyarországon a belátható jövőben csak kártékony, antidemokratikus és demoralizáló lehet, ezért fel kell számolni. Mert ez az egyetlen jó megoldás, ha nincs.” Sóval szórjuk be a helyét, igaz? Ha nem a miénk, akkor pusztuljon!?

Ezek vagytok, ilyenek vagytok sajnos! Az, amit Révész állít az tételesen nem igaz. Soha ennyi lehetősége nem volt az ellenzéknek, hogy megszólaljon a nap huszonnégy órájában. Aki szerepel a politikában az ott van a képernyőn. Végre az országról, faluról, városról, vidékről, az életről, külföldről, szomszédban élő magyarjainkról, gazdaságról, pénzügyről, közös gondjainkról soha ennyi információt nem közvetített eddig egyetlen magyar televízió.

Tudomásul kell venni: ez a közszolgálat és nem egymás folyamatos fikázása, kiröhögése, a HVG (Tóta W.) cigányozása, a mocskolódás, a besározás. Amit a fiatal televíziósok ma produkálnak, amilyen műsorokat készítenek, az igenis közszolgálat! Minden botlás ellenére. Legalábbis eddig ezt láttam.

Az, hogy a mai közszolgálati televízióban is vannak olyanok, akik szívesen elvinnék a hírműsorokat a pártműsorok felé, az egyoldalú hírközlés irányába, akik elhallgatnák, megmásítanának híreket, az nyilván a halálát jelentené a szakmának. Az valóban szégyen lenne. Remélem nem ők lesznek az erősebbek, a hangadók. Azt mondanám: türelem.Hagyjunk egy kis időt nekik. Mint minden, ez is kiforrja magát.Aztán teli szájjal lehet beszélni.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Ali

Így nevezték őt a szakmában. Tizenhárom éve nem találkoztunk. A Magyar Nemzet újságírójaként hetvenedik születésnapján …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük