Kövér

Sokkal inkább érdemes elgondolkodni azon, hogy mit tett, mit csinált a jobboldali-polgári értelmiség, hogy Kövér László kijelentését megvédje? Mondhatnám semmit!

Kövér László a Fidesz megmondóembere. Szókimondó. Ami szívén, az a száján. Sokszor emiatt bajt kever, de az őszinteségét, jól látszik, nem adta fel. Többször nyilatkozta, hogy nála a család, a feleség, a gyerekek és majd a születendő unokák a legfontosabbak. A Fidesznél, a politikánál is fontosabbak ők. Most, hogy elkészítettük vele a karácsonyi interjút, kitérve a körülötte kialakult balhéra, meg a világ nem túl szívderítő kilátásaira, az Országgyűlés elnöke interjún kívül megemlítette, hogy a három gyermekének már elmondta a kérését: kilenc unokát szeretne. Ők, a gyerekek nem kérték ki maguknak édesapjuk kívánságát, hogy majd nagyapaként örömmel unokázna.

A drága, nyughatatlan liberálisainknál bezzeg kiverte ez a biztosítékot! Pedig Kövér, a választmány elnökeként, de magánemberként is csak azt a vágyát fejezte ki nagy udvariasan, hogy jó lenne, ha a nők, a fiatal hölgyek az önmegvalósítás legmagasabb minőségének a gyermekvállalást tartanák. És lányaik szüljenek az apjuknak unokákat. Nem is egy politikus, egy apa egyszerű kérése volt ez –tekintettel a nem kedvező magyar demográfiai arányokra – , amiben semmi sértő nem volt. Ráadásul Ákos, az énekes is hasonló gondolatokat fogalmazott meg a nők szerepéről, a gyermekvállalásáról. Nem akarom részletezni, mert már túl van beszélve, de óriási botrány kerekedett ki ebből.

Önjelölt feministák, genderharcosok (bármit is jelentsen ez a kifejezés…), és a másságban szenvedők kikérték maguknak ezt a felszólítást, az emberi jogok, az emberi szabadság, az önmegvalósítás durva megsértésének, támadásának tartották e két férfiú megjegyzését. Ebbe a vitába még beszállt a német tulajdonú Telekom multivállalat, felbontva a Kovács Ákossal kötött szponzorszerződését. Nyilvánvaló politikai erőpróba volt ez, beavatkozás egy független európai állam belügyeibe. Nem szép dolog. A magyarok egyébként is érzékenyek, rühellik, ha bele szólnak a dolgaikba. Bennük, bennünk mély nyomot hagyott a több mint negyven év szovjet megszállás, diktatúra. Még annyit, hogy ezt az erkölcsileg is nagyon fontos ügyet a balos média mélyen elítélte, sőt a boszorkányüldözéshez külföldi partnereket is keresett, megerősítve azt, hogy Magyarország nem trendi. Erről a liberális balról, erről a nihilről nem is érdemes tovább szót vesztegetni.

Sokkal inkább érdemes elgondolkodni azon, hogy mit tett, mit csinált a jobboldali-polgári értelmiség, hogy Kövér László kijelentését megvédje? Mondhatnám semmit!

A különböző jobboldali szervezetek, értelmiségi csoportosulások és a megmondóemberek hallgattak. Pedig ki kell állnunk egymás mellett, meg kell védenünk egymást! Különben nincs az egésznek értelme. Előbb-utóbb felmorzsolnak bennünket.

Pedig  micsoda erőt képvisel a polgári oldal, ha összefog! Gondoljunk csak bele, drága Barátaim, hogy amikor az unió és világ pénzügyi vezetőinek egy része nyílt támadást intézett Orbán Viktor és kormánya ellen, s mi veszélyben éreztük a polgári demokrácia jövőjét, azaz 2012 januárjában több mint félmillióan vonultunk ki az utcára! A Békemenet üzenetét Nyugaton és itthon is megértették, vissza is vonultak egy időre a “liberálfasiszták”!

Most nem kisebb dologról van szó. A családról, mint a legkisebb közösségről, annak fenntartásáról, megvédéséről. Arról, hogy az újabb és újabb generációk fogják eltartani az idősebbeket és megtartani Magyarországot. Ezért van szükség száz és százezer születendő gyermekre! Ennek fontosságát valószínű nem érezte meg a mi jobboldali értelmiségünk. Ráadásul e kijelentés után korszakalkotó ajánlattal lepte meg a magyar társadalmat a kormány, miszerint három gyerek születésének vállalásával a család 10 millió forintot kap vissza nem térítendő támogatásként és még 10 millió forintot három százalékos kamatra huszonöt év futamidővel. Ez a nagylelkű ajánlat, ez a családtámogatás más formában csak a két világháború közötti Klebersberg Kunó idején létezett.

Kedves Barátaim, észnél kell lennünk! Ugyanis ez a fajta bolsevista-kapitalista magyarországi baloldal gyűlöli nemzetét, hagyományait, gyűlöli a családot, az összefogást és gyűlöl minden, ami magyar. Ezért kellett volna kiállni Kövér László mellett, aki a politikusok közül a kevesek közé tartozik, akik tudják, mivel tartoznak hazájuknak, a múlt történelmi nagyjainak, az ősöknek! Az interjúnkban – ami e személyes publicisztika után nem sokkal meg fog jelenni – közben arról is szó esett, hogy Fekete Gyula író, az MDF egyik alapítója évtizedeken keresztül arra hívta fel a figyelmet, hogy fogynak a magyarok. A bajokra megoldásokat  is javasolt. A parlament elnöke bevallotta, hogy harmincöt évvel ezelőtt ő sem vette ezt komolyan. Ma már tudja, hogy Fekete vátesz volt, jót akart, de még mindig nem késő tenni népességfogyás megállításáért. A kongresszusi beszéde voltaképpen erről szólt. Most be akarta húzni a balliberális média egy újabb köteles beszédbe. De ez nem jött be. A család szentsége különösen fontos a magyarság számára. Nem érdemes vele viccelődni!

Őszintén megmondom, jó Kövérrel beszélgetni. Mindig mond valamit egy interjúban, amire felfigyelnek az emberek. A mostaniban is lesz egy-két jó kiszólás, beszólás. Úgy, ahogy az Elnök úr szokta. Azért valamit elárulok, amit Huth Gergellyel, a késő szombat délutánon megtudtunk a parlamenti dolgozó szobájában – már szinte csak ő dolgozott bent az egész Házban. Van egy elnöki fotel, amit még jó száz évvel ezelőtt gyártottak. Ennek a fotelnek az a különleges tulajdonsága – asztalosi műremek -, hogy a párna ülése forgatható. Alul is ugyanaz a plüss van, mint felül. Tehát a régi parlamenti levezető elnökök, ha úgy gondolták, ha nem szerették az előttük ügyködő országgyűlési elnököt, akkor nem ültek az ő melegébe, hanem egy laza mozdulattal fordítottak az ülésen. Hát nem aranyos? Talán ez a ,,szeretet” régen se volt másképpen. Egy biztos, Kövérnek nem a párnázott ülés most a legfontosabb, hanem az, hogy a magyar családok rendben legyenek. A többi pedig csak nyivákolás.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

5 hozzászólás

  1. Ezen nem volt,mit sértődni,igazat mondott! A libsik belekapaszkodtak,ēs felfújtåk
    az egészet! Helyén való lett volna,ha a jobboldali értelmisêg kifejtette volna
    vélemênyêt az elhangzottakkal szemben.

  2. Csak gratulálni lehet önnek, Stefka úr!

  3. Csak azért,hogy a selejtet végképp a helyére rakjam.
    “Az államadósság az ÁKK nyilvántartása szerint 2006 januárjától a 2011. év végéig 64,2 százalékkal 12 765,6 milliárd forintról 20 955,5 milliárd forintra nőtt. Az államadóssághoz kapcsolódó finanszírozási kiadás eközben 6582,9 milliárd volt. Az államadósság növekedésének 80,4 százalékát tették ki a meglévő adósságra fizetett kamatok, jutalékok.

    “Az államadósság növekedési üteme 2006-ban (15,2 százalék) és 2008-ban (16,2 százalék) kiugró volt, a többi évben 4,6-6 százalék között alakult. A nagyobb arányú növekedést 2006-ban a magas központi költségvetési hiány (a végleges hiány 1961,6 milliárd forint volt, amely 430,5 milliárddal lépte túl a tervezettet), 2008-ban a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) lehívott első hitelrészlet (1561,3 milliárd forint) devizabetétként való elhelyezése okozta” – állapítja meg az ÁSZ vizsgálata”
    A költői kérdésem,hogy mennyit is lophattak a liburnyákok,ha az országot,imf hitel védőszárnya alá kellett helyezni? S vajon,miért is voltunk 2 hétre az államcsődtől (bi simor)
    A másik költői kérdés,hogy ezeknek a retkeknek az eu,semmiféle eljárást nem ígért,sőt nem indított. Vajon tán csak nem a bankadózatlan rendszernek köszönhettük-e?

  4. Stefka Úr! Köszönöm Önnek az eddigi,igen êrtêkes mondanivalót tartalmazó
    cikkeit! Szàmítok râ a jövőben is!
    Kivânok önnek ,ês kedves Csalådjânak szeretetteljes,bêkés,boldog Karâcsonyi
    Ünnepeket! Hűsêges olvasója!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük