Átpolitizált bírók

A rendszerváltás utáni huszonkilencedik évben van egy testület, amit alig legyintett meg a változás szele.

Ez a testület a magyar bíróság, amelynek egy része továbbra is magában hordozza az egykori pártállam legrosszabb jellemzőit. Mindenkinél mindent jobban tud, tévedhetetlen, tekintélyelvű, nem lehet kritizálni, pártatlannak mondja magát, de nem az, nem lehet felülbírálni, a bíróság függetlenségének álarca mögött valójában meghatározó vezetői balliberálisok, részt vesznek a Soros-féle érzékenyítő továbbképzéseken és jelentős erőt képeznek a nép többsége által megválasztott, nemzeti gondolkodású kormánnyal szemben.

A rendszerváltás óta, a valóban független bíróság egyfajta diktatórikus hatalmi ággá nőtte ki magát, erre persze nekik senki sem adott felhatalmazást. Így az emberek olykor kapkodják a fejüket a különböző ítéleteken, bírósági döntéseken. Elgondolkodnak, hogy ezt meg azt a bírói ítéletet áthatja-e a politika, vagy csupán az igazságszolgáltatás rendes menetét látják.     

Nagy port vert fel a Biszku-per. Miután az Alkotmánybíróság jóvoltából elmaradt a Rákosi-és a Kádár-rendszer gyilkosainak, gazembereinek felelősségre vonása, magyarán az igazságtétel (ezrek, tízezrek úszták meg büntetlenül), így mindenki azt figyelte, hogy a kádári politika utolsó mogulja (belügyminiszterként ő kérte 1956 leverése után az MSZMP KB ülésén, hogy még több kivégzést hajtsanak végre) milyen büntetést kap. Megjegyzem, nevéhez fűződik a többi között a salgótarjáni sortűz több száz halálos áldozatainak száma. Az ügyész életfogytiglant kért az aljas indokból elkövetett emberölésekért. Végül az évekig elhúzódó per három év felfüggesztett ítélettel zárult. Mindezt dr. Steiner Gábor bíró követte el 2015-ben. Egy évre rá Biszku Béla 94 éves korában meghalt.

Politikailag motivált volt a bíró? Nem tudom.

Mindenesetre érdekes volt az ítélet, miután az ügyészség az életfogytiglant megalapozottnak vélte.

De ugyanezt csinálták bíró társai más sortűz-pereknél is. A mosonmagyaróvári sortűz (kétszáznál több halott) katonai parancsnoka is megúszta, ágyban, párnák között halt meg. Bár Dudás István nyugállományú ezredest három év végre nem hajtandó fegyházbüntetésre ítélte a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság, a pert elhúzták és  másodfokon megszüntették az eljárást, mert a sortűz parancs elrendelője közben meghalt. De nem született végrehajtandó ítélet egyik sortűz perben sem (ezerkilencszázötvenhatban 66 ismert sortűz volt), megúszták az egri és a tiszakécskei gyilkosok is.

Nem véletlen, hogy felmerül a gyanú az emberekben, hogy a politika, az elfogultság áthatja egyes bírók tevékenységét.

Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája a Demokratában nyilatkozott, és a politikai motiváltságra példaként említette a Biszku-pert, a Laborc Sándort felmentő ítéletet, vagy azt, hogy a Fővárosi Törvényszék húsz bírája fordult az Alkotmánybírósághoz a 2010-ben meghozott semmisségi törvény miatt. De a politikai motiváltság bizonyítékának gondolja a nyugalmazott bíró azt is, amikor 2006-ban a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetve a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírái, akik futószalagon tették előzetesbe az embereket, kiközösítették és „árpádsávos bírónak nevezték” azokat a társaikat, akik a döntéseket másodfokon iránymutató érvelésekkel megváltoztatva szabadlábra helyezték az érintetteket. Szerinte az is probléma, hogy a szocialista-liberális kormányok idején nagyon megnézték, hogy kiket vegyenek fel bírósági fogalmazónak, és amikor a bírók nyugdíjazásával lefejezték a bírói kart, akkor ezek a politikailag motivált fiatalok előre léptek.

A nyugalmazott bíró beszélt arról is, hogy Gergényi Péter ellen csak katonai bűncselekmények miatt indult eljárás, pedig teljes felelősség terheli 2006 őszéért. Kiemelte, már akkor tudni lehetett, hogy a Gergényi-perből nem lesz semmi, amikor a másodfokon eljáró Ruzsás Róbertre bízták az ügyet. Szerinte Ruzsás a Biszku-ügyben már bizonyította, hogy „mire képes és mire nem”. Völgyesi az interjúban kijelentette azt is, hogy nem érti, Budaházy Györgyöt miért ítélték hosszú börtönévekre. Szerinte, ha Budaházy tizenhárom évet kapott, Gyurcsány Ferencet életfogytiglanra kellene ítélni, hiszen 2006 őszén a hatalom végigverte, levadászta az embereket, amivel a lakosság megfélemlítése volt a céljuk.

A bíró szakma hasonlít az orvosi mesterséghez. Jelentős részük nagyapáról, apáról fiúra örökölte tisztségét, hivatását. Csak amíg az orvosi szakma politikamentes volt, addig a bírói szakmában, a szovjet megszállástól, 1945-től kezdődően sok bíró elfeledte esküjét, az igazság képviseletét, és vérbíró lett, nevét adta a kommunista koncepciós perekhez.

A rendszerváltás után továbbra is a régi nómenklatúra elvtársai irányították a bíróságokat.

Láthatatlan, de mindenki által ismert szűrőn keresztül juthattak az egyetemről a végzősök bírói székbe. A megbízhatóság fontos szempont volt. Azt fel sem tételezem, hogy ma is dolgozhatnak olyanok a bíróságon, akiknek felmenőik között vérbírák dolgoztak.

Mindenesetre egyes bírói ítéleteken egyértelműen érezhető a politikai motiváltság, és egyes döntésekben a bírói hivatásrend törvényeinek tilalma ellenére a baloldali eszmei társutasság érhető tetten. Az utóbbi időben több bíró, igazságügyi szakember szorgalmazta,  hogy a bíróságokat is átláthatóvá kéne tenni és az igazságszolgáltatásba vetett bizalom megőrzése érdekében vizsgálni kellene a bírók életpályára való alkalmasságát.

Ez – természetesen – kudarcba fulladt, mert sértette volna a „bírói függetlenséget”.

Úgy néz ki, minden megy a régi szerint. Legutóbb  teljesen aránytalanul, jogkörrel és hatalommal visszaélve országos elfogatóparancsot és körözést adott ki a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, Szarvas Szilveszter ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy, a Czeglédy-ügyhöz kapcsolódó rágalmazási ügyben, kollégánkat ráadásul arccal és névvel, személyes adataival a Police.hu körözési listájára is feltették a bűnözők közé, mintha Szarvas Szilveszter is az lenne. Azaz bárhol az országban elfoghatták és őrizetbe vehették volna (a bírói meghallgatásig) az újságíró kollégánkat. A körözésről és az elfogatóparancsról mit sem tudtunk; az érthetetlen és megdöbbentő tényre a PestiSrácok.hu egyik olvasója hívta fel a figyelmet, aki azzal jelentkezett szerkesztőségünk e-mail címén, hogy „biztos valami félreértés lehet, de a Police.hu tanúsága szerint Szarvas Szilvesztert körözi a rendőrség”. Kollégánk azóta megjelent a Pesti Központi Kerületi Bíróság ügyeletes bírója előtt és a bírói szabálytalanságokat is ismertetve elérte, hogy február 19-én Szarvas Szilveszter ellen visszavonják az országos elfogatóparancsot.

A PestiSrácok.hu – ahogy az esetről beszámoló cikkben kijelentette – vérlázítónak, elfogadhatatlannak, nonszensznek és teljesen aránytalannak tartja, hogy egy másnak, vagy másoknak nem tetsző cikk miatt indított rágalmazási ügyben elfogatóparancsot adjanak ki újságírók ellen, mint ahogy az újságírók rendőrséggel való előállítása is túlzás és aránytalan.

Ugyanakkor a PestiSrácok.hu információi szerint a Dózsa György úti halálos kimenetelű tömegbaleset egyik vádlottja, a letartóztatásból nemrég súlyos szívbetegségére hivatkozva szabadult M. Richárd rendre egy XIII. kerületi konditeremben „rehabilitálódik”, amit a portálunkhoz eljutott olvasói fotók is igazolnak. A képek azután készültek, hogy a férfi több mint egy hete kiszabadult a börtönből. Értesüléseink szerint a nehézfiú legutóbb csütörtök délelőtt járt az ismert budapesti edzőteremben. Ahhoz képest, hogy az orvosszakértői vélemény szerint a kecskeméti maffiaper egykori vádlottjának szívbillentyű-elégtelensége van, nagyon is fitten emeli a súlyokat. M. Richárd az Indexnek elismerte, valóban ő van a fotókon, de állítása szerint csupán „átmozgató edzést” végzett.

A Dózsa György úti halálos baleset egyik vádlottja, M. Richárd 2018 vége óta volt fogva, mivel előtte többször is megszegte a házi őrizetnek megfelelő bűnügyi felügyelet szabályait, illetve a gyanú szerint kenőpénzzel próbálta befolyásolni az ellene indított eljárást. A Pesti Központi Kerületi Bíróság február 11-én végül azért szüntette meg nem jogerősen M. Richárd letartóztatását és rendelte el Budapestre valamint Pest megyére való, nyomkövető nélküli felügyeletét, mert a férfi  egy szakértői vélemény szerint súlyos szívbeteg.

Mit mondjon erre a laikus?

Egy dolgát végző újságírót egy szintre emeli a bíróság a maffiaper egykori vádlottjával? Ugyanolyan bűnöző, mert adminisztratív hiba miatt egyszer nem jelent meg egy tárgyalási napon? Az nem igaz, hogy egy bíró nem tud mérlegelni az esetek között, hacsak nem valami komoly oka van a bírónak a megfélemlítésre vagy netán politikai törlesztésre.

Holott Tömöry bírónőnek tehát semmi más dolga nem lett volna, mielőtt egy, a költségvetésnek a gyanú szerint sokmilliárdos kárt okozó bűnszervezet kedvében járva (Czeglédy-ügy) elfogatóparancsot ad ki Szarvas Szilveszter ellen, minthogy igénybe veszi a PestiSrácok.hu általuk is jól ismert elérhetőségeit! A PestiSrácok.hu előző írásában kifejezte, hogy megdöbbentőnek, a Médiaalkotmány és az Alaptörvény szellemiségével teljességgel összeegyeztethetetlennek, továbbá az eljárási jogszabályokkal is ellentétesnek tartja Szarvas Szilveszter bűnözőként való megbélyegzését, a kiadott elfogatóparancsot.  Azt is leszögeztük, hogy kérjük a Magyar Országgyűlés minden jóérzésű képviselőjét, hogy kezdeményezze és támogassa a sajtószabadságot alapjaiban fenyegető, pártállami örökségként ránk maradt, börtönbüntetést és a mostanihoz hasonló üldöztetést megengedő büntetőjogi szankciók kiiktatását!

Itt tartunk most. Ideje lenne pártatlanul, minden ügyben, minden hátsó szándék nélkül a valódi igazságszolgáltatást gyakorolni.

A vezető képen a Bencsik Andrást egy nem is általa írt vezércikkért letöltendő börtönre ítélő, nyíltan Gyurcsány-rajongó Cserni János bíró látható. Manapság Handó Tünde munkatársaként dolgozik az Országos Bírói Hivatalban. Fotó: Magyar Nemzet

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

40 hozzászólás

  1. Mi lenne, ha JOGSZOLGÁLTATÁS helyett IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS lenne. De ha ez nem megy, nevezzék át az Igazságügyi tárcát Jogügyi tárcának. És még egy. Azonnal kizárni a kamarából azt az orvost, aki ennek a kigyúrt maffiózónak kiad egy szívbetegséget diagnosztizáló szakvéleményt. Mennyiért írta le? Ugyanakkor a barátnőmnek, akinek merev az egyik válla és a bokája, nem adták meg a szakértői papír ellenére a rokkant jogosultságot, mert a doktornő nem látta mozgássérültnek. Szakértés? Empátia? Jog? Igazság? Ne adj Isten ERKÖLCS?

    • Az ilyen esetekben kötelezően az Orvosszakértői Intézet dönthessen, ne a bíró. Tehát a szívbetegség miatti szabadon engedés kérdését a bíró hivatalból kellene átadni az Igazságügyi Orvosszakértőknek.

      • Igazságügyi orvosszakértő állította ki a szakvéleményt! Mossa kezeit, miszerint ő nem tehet arról, hogy a maffiózó veszélyezteti a saját életét. Szívbillentyű zavarral akár egy kg kenyér felemelése is nehézségbe ütközik.
        Feljelentés ügyészségre, bíróságra. És igen! A jéghegy csúcsa!
        Csak a 2007 óta kibukott ügyek főszereplőit tessék sorra venni. Nem beszélve a vörösiszap perről.

        • Ja igen, szóval elfelejtettem, hogy ezek már előre megvásárolták a bírákat, ügyészeket és a jelek szerint a szagértőket is..

          • Csak igazságügyi orvosszakértő nyújthat be szakértői véleményt.
            A bíró kérheti, de kérheti a vádlott is, a vádlott ügyvédje is.
            Sőt, gyakran előfordul, hogy két szakértői véleményt
            ütköztetnek.
            Na, most nem tudom, hogy az ilyen hírek alapján
            az ügyészség köteles-e lépni, de remélem, igen.
            Ha nem, akkor fel kell jelenteni őt is és a szakértőt is.

  2. Az a baj, hogy demokráciában diktatórikus szervezetekkel -ilyenek a maffiák- nehéz felvenni a küzdelmet, mert ezek a szervezetek nem csak pénzel -orvosok, bírók korrumpálásával- veszik fel a harcot, hanem zsarolással -a családjuk, gyerekek, unokák fenyegetése- is. Ez ellen csak a törvények egyértelműsítésével lehetne védekezni, úgy, hogy még a bírónak sem lehessen kibúvót találni senki számára.Hogy egy példát hozzak, itt van ez az M.Richárd dolog, van ugyebár börtön kórház is, ezért egy letartóztatottat soha nem engednék szabadlábra, a műtétet kivárhatja ott is. Tehát a bírónak MÉG LEHETŐSÉGET SEM ADNÁK egy ilyen határozat meghozatalára. Na most a törvényeket átdolgoznám, és minden ilyen kibúvót megszüntetnék, ilyen egyszerű az egész.

    • Pontosan erről van szó! Törvényileg kellene korlátozni a bírói hatalmat. Egy olyan eljárási procedúrát bevezetni, hogy a bíró még akkor se tudjon “nagyvonalú” lenni a bűnözőkkel szemben, ha sms-ben közlik vele a gyereke iskolájának nevét és címét.
      Ráadásul pont a bírói függetlenség biztosítására csak meghatározott ideig lehessen bíró valaki. Ez mondjuk legyen max 2×6 év, vagyis egy alkalommal lehessen a hat évre szóló kinevezést megismételni. Tehát a jogi pálya egyik elemét, a bírói stallumot senki sem viselhetné nyugdíjazásáig.

  3. Ideje lenne már megszüntetni, a “kiskapuk” világát és pont!!!!!!!!!!!!!

    • Teszem hozzá Lovas István nyílt, bátor összefoglalójához, hogy a konklúziója érvényes a magyar kulturális élet irányítóira, “szakértőire” , kurátoraira is!
      És akkor mi is az a “nemzeti kulturális hagyomány” a jogtól a tudományon és oktatáson át pl a színházig, könyvkiadásig, filmművészetig,amit mi kerítéssel védünk?!
      És melyik ősszel lesz nagytakarítás?! Vagy is pontosan kiket takarítanak ki?!A 3 újságírót, bemondásra, bírói ítélet nélkül, egy újnyilas briganti rágalmazása alapján ?!

    • Schwach Emmi

      Lovas úr szegény is feleslegesen jártatta a száját, pedig tűpontos minden megállapítása. szégyen, hogy a harmadik 2/3 után itt tartunk.

    • Kenéz Andrea nem tudta megfogalmazni az indoklást. Nos ez érthető is, hiszen azt mégsem írhatja bele, hogy a per előtt felhívták őt telefonon..

      • Kv. két évig nem tudott megfogalmazni egy ítéletet.
        Nem semmi. Aztán lelépett. Lehet igazad.
        Lassan az ítélkezési szokások anarchiába csapnak át?!

  4. Legjobb lenne esküdtszéket bevezetni legalább a legfontosabb perekben és legalább másodfoknál. Tudom hogy drága, de akkor legyen nyilvánosan találomra kihúzva név a bírói karból az ilyen esetekben.
    De leginkább legyen az az eljárás, amikor a bíró mondjuk másodszorra hoz olyan ítéletet ami közfelháborodást és/vagy másod meg legfelsőbb fokon hibásnak lett minősítve, egyszerűen vissza kell vonni a bírói engedélyét alkalmatlanság címen.
    Mik ezek az emberek, félistenek, hogy nem lehet őket se kirúgni se felelősségre vonni ilyen nyilvánvaló elfogultság után? Ez abszurdum!

    A hatalmi ágak szétválasztása és a bírói függetlenség helyes dolog.
    Kivéve amikor a bíró – aki ugyanúgy asszonytól született, két keze, két lába és egy feje van mint bármelyikünknek, tehát nem isteni származású – nem magától az emberi erkölcstől, és törvényektől és a valóságtól függetleníti magát.

    • Ugyan már?
      Az ülnöki rendszer ma is létezik. Bolsi nyugdíjas pedagógus ismerőseim ülnökösködnek. Milyen joghoz egy fizika-biológia tancsi néni, szerinted?! Intőt ad?!

      • A náluk lévő, belterjessé is tehető ülnöki rendszer nem azonos az angol típusú esküdtszékkel. Az esküdtszék maga dönt, és bárki behívható aki nagykorú, büntetlen állampolgár, az ülnököt jelölik, és kevesebben vannak, s ellenőrzés a feladatuk. Már a kiválasztásukban is lehet elfogultság.

      • A náluk lévő, belterjessé is tehető ülnöki rendszer nem azonos az angol típusú esküdtszékkel. Az esküdtszék maga dönt, és bárki behívható aki nagykorú, büntetlen állampolgár, az ülnököt jelölik, és kevesebben vannak, s ellenőrzés a feladatuk. Már a kiválasztásukban is lehet elfogultság.

  5. Aktuális volt egy ilyen tényfeltáró irás. Most már a főnökein a sor, és az igazságügyi minisztériumon.

  6. Kovács Lajos (fb ) Nagyon sokat tudó kedves Kovács doktor ! A hű de felsorolt “tényeid “közül azért rákérdeznék!
    Mióta szabályos a bírósági idézést átadni valaki élettársának?
    Nemtán személyesen vehető é csak át ?
    Hangulatkeltés -hangulatkeltés mindenekfelett ! Igaz-e?

    Ja és a bírókkal baj van de már vagy 25 esztendeje egyfolytában !
    És ha így megy szenvedhetünk tőlük meg a bal kapásaiktól még ezer évig.

  7. “Miután az Alkotmánybíróság jóvoltából elmaradt a Rákosi-és a Kádár-rendszer gyilkosainak, gazembereinek felelősségre vonása, magyarán az igazságtétel “…
    A bírói karban elszemtelenedtek a rákosi-kádár érából itt maradt “kiválasztottak” Megjegyzem nagy szerepe lehetett ebben a rózsadombi paktumnak is. Hiszen előre le lett írva,hogy nem lesz megbüntetve senki sem.
    Még a rendszerváltozást is ellopták ezek a .

  8. Szalai Mária

    Nekem négy éve kell szenvednem egy haszonleső szomszédtól, aki bagóért kívánja megvenni örökölt tulajdonomat ugyanis az ő háza és az enyém közös telken van. Védtem magam és jogos tulajdonomat..Az első és másodfok után fellebbezésemre a Kúria ugyan megsemmisítette a számomra kedvezőtlen ítéletet, de tiltakozásunk és kérésünk ellenére az új tárgyalást ugyanott és ugyanaz a bíró vezette és ugyanaz a szakértő mondta ki a végszót. És csodák csodája a helybéli bíróság ismételten ellenem hozott ítéletet első és másodfokon. Még egy újabb kör, mert ismét fellebbeztem a Kúriához, viszont, ha veszítek volt örökségem, nincs örökségem.

    • Csak nem Hadházi, a majomember, a szomszéd?

      a bíró ellen elfogultság bejelentés
      van-e kapcsolat a bíró és szomszéd között?

  9. Most is lett írva. Tarlós első gesztusai ól ordított, hogy nem tud mit tenni, nem indíthat Demszky ellen feljelentés sorozatot. Majdhogynem Demszky hátát lapogatra.

  10. Oké, hogy független a bíróság, de azért valamilyen szakmai/erkölcsi kontroll kéne. Pl, az a bíró aki nem tartja be a törvényt, vagy elfogultsággal vádolható, vagy túl sokszor “hibázik”, azt ugyanúgy páros lábbal kéne kirúgni, mint ahogy bármelyik más munkahelyen történik. Azért egész Magyarországtól ne legyenek már függetlenek.

    • Ezek nem csak Magyarországtól függetlenek,hanem a tisztességtől és az igazságtól is. Bármely szakmában,ha olyan volumenű hibát követne el valaki,mint bírónő Szarvas Szilveszterrel szemben,még aznap állástalan lenne.Ezzel szemben sehol sem olvastam egy sort sem,hogy ezt az önkényeskedő bírónőt,akár csak egy ejnye-ejnyével is elmarasztalták volna.Nagyon nincs ez rendben.

      • Jaj, milyen hálátlan ez a Szarvas Szilveszter! Elfelejtette megköszönni, hogy csak országos körözést adtak ki ellene, mert lehetett volna nemzetközi elfogatóparancs is belőle. Irgum-burgum mi az, hogy akkor éppen nem tud megjelenni amikor a bírónak úgy tetszik?

    • Ellehetetlenített

      Tömöry Ágnesnek volt egy endél durvább,megalázobb igazságtalan ellehetetlenitő itélete.Egy milliárdos kérésére!

  11. Dr. Bodnár Sarolta

    “Csakafidesz” a betegség okán történt szabadon bocsátásról a bírónak kell döntenie, azonban a döntését Igazságügyi Orvosszakértői véleményre kell alapoznia. A hirek szerint volt ilyen az ügyben.

  12. Érdemes utána nézni a Cserny különítmény 1919-es rémtetteinek.

  13. A bírókiválasztással van a baj!Ez a szakma,mert amit most művelnek,az nem hivatás,kontraszelektált.A családból,a szocializációjából viszi tovább a leendő bíró a libsi eszméket, amit a jogi egyetemeken csak ráerősítenek.Apuci bíró, hát a fiúcska,a lányocska is az lesz!Bele van kódolva a rendszerbe!
    Már többször kifejtettem,teljesen át kellene venni az angolszász gyakorlatot!Csak kiváló szakmai teljesítményt elérő ügyvéd,ügyész,jogtanácsos bizonyos életkor után lehessen bíró.És ezeket tisztességesen meg kellene fizetni is.
    Az Orbán rezsimet nem érdekli a bíróságok,a kultúra, a színház, a tudomány sarokposztjainak a libsik általi elfoglalása!
    Pedig áttételesen a remélt, a családvédelmi intézkedések által megszületendő gyermekek ideológiai neveléséről beszélünk!
    Most a legfontosabb a migránsozás.Valóban nagyon fontos,de emellett az általam felsoroltak legalább ilyen fontosak.Ideje lenne itt is libsiellenes ” kerítések” felépítésének!

    • Mint fentebb kifejtettem. Limitálni kell hat évre a bírói kinevezést, és csak egyszer legyen meghosszabbítható. Ez megakadályozza, hogy tartósan maradjanak alkalmatlanok a pályán.

  14. Ez a Cserni segítette Portikot is?

  15. apro_marosan_petergabor

    Namost Handó Tünde nem válogatja meg a munkatársait?
    Vagy nem jól…?
    Vgay más oka van (magasabb politikai taktikázás), hogy megtűri maga mellett Csernit?

    • Handó Tündét kellene “kiválogatni” onnan.
      Ugyanaz folyik ott is, mint a kulturális életben.
      Amit nem szabad elfelejteni: a miniszterelnök nevezi ki a saját embereit.
      A minap Havasa Ágnest a legmesszebbmenő bizalmáról biztosította.
      Kell még valamit mondanom?!

  16. Igazsagot a Magyar Nemzetnek !!! Kirugni a rendszerbol es felelossegre vonni minden birot amelyk ilyen meretu szemtelen ‘hibat’ kovetett el !!! Hajra magyarok !!!

  17. A maffiától független olasz bírót (Borselino) felrobbantották. A bírói befolyásolás (érzékenyítés) mára már oly szintre lépett, hogy erre sincs szükség.

    A posztkommunista országokban meg sose volt bírói függetlenség. Az érdekes ügyekben mindig érdekes ítélet születik. És a fejlettnyugat ebbe nem akar vagy nem tud belelátni, sőt saját elvárásait erőlteti, ami a legjobb szándék mellett is végső soron bohóctréfává vált/válik.

    • A “fejlett” nyugaton is elképesztő ítéletek születnek. Néhány éve Ausztriában egy afgán migráns az uszodában análisan megerőszakolt egy 10 éves kisfiút. Az afgánt elsőfokon felmentettek, mert nem tud németül és nem értette, hogy a gyerek németül tiltakozik…

  18. Ott van Polgár Tamás, alias Tomcat és a Tolvajkergetők ügye is. Vagy éppen Bayer Zsolt ügye. Van ott baj éppen elég.

  19. Kiss Jánosné

    Felháborítónak tarom,hogy ami etikátlan az a bírói ítéletekben jogos!Hol az igazság?Ez van a politikában és
    a vagyonszerzésben egyaránt!!!!

Hozzászólás a(z) csakafidesz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük