Stefka István

lapigazgató, újságíró, PestiSrácok.hu. Korábban a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap vezető munkatársa.

Megállt az idő

A magyar kultúra szemléletében, világlátásában 28 éve, a rendszerváltás óta nem változott semmi. Többnyire ugyanazok a megmondóemberek, vagy az általuk kineveltek, indokrináltak irányítják a magyar irodalmat, a magyar képző-és iparművészetet, a magyar színházi világot, a filmipart,  a magyar történelmi múlt feldolgozását, mint anno Aczél György idejében. Aczél fémjelezte időkben otthonosan mozogtak azok (vagy ideológiailag mozogtak volna, ha éltek volna), akik …

Még több »

Kun Bélától Kádár Jánosig

Huszonkilenc éve, 1989. július 6-án halt meg Kádár János, az utolsó magyarországi kommunista diktátor. Előtte két vérszomjas kommunista diktátorkodott Magyarországon, az egyik Kun Béla volt, aki 1919-ben 133 napig száz számra gyilkoltatta a magyarokat, a másik a véreskezű Rákosi Mátyás volt, aki hét éves ténykedése alatt gyakorlatilag kiírtotta a magyar középosztályt, felszámolta az egykori magyar uralkodó osztályt, ezreket veretett agyon, …

Még több »

Amerikai álom

A magyarokban mindig is volt egyfajta naiv álmodozás a távoli Amerikáról, az amerikai szabadságról és sokat vártak tőle. Különösen a második világháború, a szovjet megszállás után sokan úgy gondolták, hogy majd jönnek az amerikaiak és megszabadítanak bennünket a kommunistáktól. Megváltóként tekintettünk rájuk. Hosszú idő volt lerombolni a mítoszt, kérdés, hogy mennyi idő alatt épülhet vissza. Apám mindig mondta otthon, hogy …

Még több »

Niedermüller, Szanyi, Ujhelyi és a többiek…

Ígérem, többet nem írom le ezeket a neveket, nem fertőzöm meg ezekkel a gonosz bacilusokkal, vírusokkal az internetet. A klaviatúra is értékesebb annál, minthogy ezeket a neveket leüssem rajta. Ezentúl csak így fogom nevezni őket: a Kollaboráns, a Quisling, a Labanc és a többiek. Vannak, akik nyíltan felvállalják árulásukat, de vannak néhány százan, akik bujkálnak és ott ártanak, ahol tudnak. A …

Még több »