Gusztustalan

Megdöbbenéssel figyelem, olvasom Kiss László úszószövetségi kapitányról leírt hazugságokat. Minden erőszaktól undorodom, elítélem, de amit ezek a volt és jelenlegi kopók művelnek, az felháborító.

[rule style=”rule-dotted” ]

Mi, akik abban az időben, tehát az 1960-as években az úszósportban aktívan részt vettünk, – mint sokan, a Tipográfia vízilabda csapatát országos szinten erősítettük (OB II., OB I ) – tudtunk a Kiss Laci ügyről és a súlyának megfelelően értékeltük. Nem örültünk neki, ami akkor a Sportuszodában történt. A Császár uszodában délután 17 órától ott ültek nyáron a szabad idejüket töltő lányok, és a lelátóról érdeklődve figyelték az edzéseket és az izmos fiúkat. Ez tetszett is nekünk, olykor kapcsolatok, szerelmek is szövődtek. Hangsúlyozom, nem a mi kezdeményezésünkre. Ez történhetett a Margitszigeti Sportuszodában is Kiss Laciékkal. Én ennek az értékelésébe nem szeretnék állást foglalni.

Történt, ami megtörtént, mindez több mint ötven éve. Erről bírósági ítélet is született, Kiss börtönbe került.

De álljon meg a menet. Hogy is van ez? Azok a kommunisták és átvedlett nyilasok, akik 1945 után először a Katonapolitikai Osztályon, majd az AVO-ban, később az ÁVH-ban, ezerszámra kínozták halálra, gyilkolták meg, ítélték el az ártatlan magyarokat koncepciós perekben és a vallató szobákban – Rákosi, Rajk, Pálffy, Gerő, Farkas Mihály, Péter Gábor – vezényletével, azok a mai napig büntetlenséget élveztek, élveznek.  Miért nem ássák ki ezeket a történeteket és jelentetitek meg a lapjaikban?  Aztán az 1956 utáni megtorlással ezreket végeztek ki, tüntettek el Kádárék, Apróék, Marosánék, Biszkuék, az nem borzolta fel az igazságérzetüket a „tényfeltáró” kopóknak?

Nekik Kiss László kell? Csak az kell, azt kell lejáratni, aki dicsőséget hozott Magyarországnak?

Na, fiúk! Ez, ami gusztustalan és megbocsáthatatlan. Önök megrendelésre dolgoznak, sok pénzért. Ezt kezdték az első szabadon választott miniszterelnök, Antall József alatt, és ez máig tart.  Nehéz elfeledni, amikor lihegve, hörögve akarták a hatalmat – balliberálisok – a rendszerváltás után, nem volt más újságírói eszközük a konzervatív, nemzeti oldal lejáratására, mint a hazugság, a félrevezetés.

Amikor a Horn-Kuncze (MSZP-SZDSZ) kormány 1994-es hatalomra kerülésével törvényt sértően eltávolított, mint a Magyar Televízió Híradója és a Hét főszerkesztőjét, akkor rám küldték kopóikat. Egy fényképet közöltek a Kacsa Magazinban, amely kapcsán azt állították, kacsalábon forgó kastélyt építek a budai hegyekben. Nettó hazugság volt. Egy hirtelen meggazdagodott elvtársuk – médiaguru – építkezett a szomszédomban. Valóban, liba lábon álló, tájidegen, monstrum ház épült. A svábhegyi kis villámat nem tették a címlapra. De a másik épület alá lehetett írni, hogy meggazdagodtam a televíziónál.

De hát évtizedek óta ők, a balliberálisok, az idegen érdekeket képviselők a hitelesek. Legalábbis a külföldi sajtóban.  Pedig mindenki tudja, hazudnak éjjel, nappal és reggel. Nem én mondtam. Ezt még Gyurcsány fejtette ki az elhíresült őszödi beszédében. Magukról. Úgy látszik a hálózat jól működik és mi seggfejek vagyunk, hogy még most is hagyjuk.

Kiss László esete ürügy. Le kell járatni a nagy nemzetközi, világversenyeket rendező magyar úszósportot és természetesen Magyarországot. Kiss története kapóra jött. Ennyire fontos lenne egy több mint ötven évvel ezelőtti cselekmény?  Erkölcscsőszeim, kik vagytok valójában? Ideje lenne megvakargatni, kiknek dolgoztok háborítatlanul immár huszonhat éve.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

9 hozzászólás

  1. A hatvanas években tiszta káderlappal szabadulhatott a börtönből valaki? Sőt akár mindjárt edzősködhetett is? Azért akad itt még kérdőjel. Szomorú,hogy MOST került elő.

  2. Imre Márton. Ha nincs sara, akkor is tudnak neki csinálni és mire tisztázódik a dolog addigra sokakban kételyt ébreszt s már nem olyan feddhetetlen az ember.

  3. Megszólalt Gyárfás Tamás a Fenyő-ügyben – “Rám irányították az alvilág figyelmét”
    Szerintem ezt sokan nem olvasták.
    Ha nem tévedek,a jelenlegi úszóvezetőről szól. Sőt ahogy néztem,ugyanazok ugyanonnan Pintérre is rá akarják verni a balhét,hiszen (most) egyikük sem “bal”oldali.
    Ez nagyon messzire vezet,ezért nem folytatom,de arra MINDENKI emlékezzen,hogy a 2002-s választást a baloldalnak nevezett idegen test nyerte,mert előtte mindent és mindenkit korruptnak “suttogtak”.
    Azóta is a rohadékok kölcsönterheit nyögjük.
    Szóval éppen ideje,hogy az offshore ügyekből kaptunk egy kis ízelítőt. Tudom,hogy annyi következménye sem lesz,mint a wiki kiszivárogtató esetében. Illetve életre,de inkább halálra fogják keresni a kiszivárogtató személyét az érintettek.

  4. És megkockáztatom,hogy a kulákok és leszármazottaik a megfelelő börtön büntetés után sem lehettek TSZ elnökök,de még agro mókusok sem. Mi több a brigád vezető címet sem érdemelhették ki.

  5. FULLER RANDOLPH

    MIKOR LESZ MAR VEGRE A NAP BEFEJEZVE AZZAL, HOGY EZEK A NYOMORULT FEREG KOMMONISTAK, MAR NEM RUGHATNAK LABDABA MAGYARORSZAGON? MEG MINDIG NEM ELEG EZEKBOL A SZEMET ALJAS CSAVARGOKBOL? HOGYAN ES MIKOR SZABADULHATNANK MEG TOLLUK EGYSZER ES MINDENKORA? TALAN A “RENDSZER VALTAS “UTAN KELETT VOLNA MINDEN SZEMET KOMCSIT ELOSZEDNI, ES BORTONBE VAGNI OKET. SAJNOS NEM VOLT FELELOS MAGYAR A KORMANYBA AKI EZT KOVETELTE VOLNA ES MERTE VOLNA MEGTENNI. AZ BIZTOS, HA HAGYJUK A TERET EZEKNEK A CSAVARGOKNAK, OK NEM GONDOLKODNAK, HOGY ERDEMES -E VALLAKIT MEGOLNI, A BECSULETET TONKRETENI, OK CSAK FELVESIK A NAGYPENZT ES VEGRHAJTJAK AZ ELKEPZELHETETLENT.

  6. Fehér Tibor

    Az egész mocskolódó témának a tanulsága, minden liberálistól meg kell szabadulni, ezek okozták az ország és nemzet kétharmadának elrablását, a közel 100 éves bolsiliberálisságot, hogy e külföldről politikai véleményért felvett hazazárolói pénzeket, azt , hogy az egyszemélyes SzDSz szereplését ég mindig tűrnünk kell.
    Majd ha 80 évesek lesztek megértitek, a megoldás nem a sok duma, hanem az vezérelv, üsd a liberálist ahogy tudod, ahogy éred, ezzel, gyermekeink és unokáin jövőjét véded.
    No meg tiszteld a tényleges szakértelmet, nem szavakban, mint a bolsik akik Mészáros Lőrincben a szakmailag hozzá értőt gyalázzák és a Gyurcsányt és a KISZ-es lopásokat a janicsárkondást tartják követendő példának.

  7. Fehér Tibor

    Üsd a liberálist szóban, de még jobban is, a többi duma!

  8. A magadfajták,nem a felebarátaink.

Hozzászólás a(z) khm bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük