Hej cigányok, ha tudnátok…

Kedves cigányok, akármennyire is igyekeznek az úgynevezett támogatóitok (Párbeszéd, LMP, MSZP,DK) és a lázítóitok, a Soros-féle civilszervezetek (TASZ, Amnesty International, Magyar Helsinki Bizottság) meggyőzni titeket arról, hogy Nektek minden jár, törvényen felül álltok, a juttatásokért nem kell megdolgozni, nem kell tanulni, nem kell a társadalmi együttélés szabályait betartani, én akkor sem rátok haragszom meg, én akkor sem foglak gyűlölni Benneteket.

Nekem ilyenkor, amikor a háttérben azon machinálnak, hogy meggyűlöljük egymást, mindig a sok, cigányzenészek társaságában átmulatott jó hangulatú éjszaka jut eszembe. Eszembe jut Rácz Aladár csodálatos cimbalom játéka, a Bach, a Scarlatti művek előadásában, de fülembe csengenek Pege Aladár virtuóz bőgőzése vagy Bari Károly lágy költészete. De ma is átélem Csemer Géza barátom hihetetlen történeteit, nem beszélve azt a hatásról, amit rám gyakorolt Ruva Farkas Pál író a cigányság iránti mély elkötelezettségével. Nem lehet elfelejteni Kócost, a cigánylányt, aki életét áldozta 1956-ban a Corvin-közben, Dilinkó Gábor naiv festőt, a Bizsut, aki fegyverrel harcolt a szovjetek ellen, vagy Fátyol Istvánt, aki ma is előttem van, ahogyan halk hangon beszél azokról a börtönévekről, amit Madách téri ellenállóként, szabadságharcosként kapott. Még hosszan sorolhatnám, hogy kik azok a magyar cigányok, akikre büszkék lehetünk, akik nem hoztak, nem hoznak szégyent magyarságukra. Ezek az emberek mind sokat dolgoztak, iszonyú munkával építették fel magukat, többen bátrak voltak a bolsevista diktatúrával szemben, és rengeteg elismerést hoztak nemzetüknek.

Én csak értetlenkedve nézem, amikor kapjuk a hírt Gyöngyöspatáról, Csörögről és az ország különböző részeiről, hogy cigány fiatalok szüleik társaságában tanárokat, tanárnőket, iskolatársakat vernek, inzultálnak, szégyenítenek meg. Nem értem. Én is tanítottam cigánygyerekeket, akik Szabolcs-Szatmárból, Békésből jöttek Budapestre, de magyar vagy történelem órákon soha velük bajom nem volt. Elfoglaltam őket, feladatokat adtam nekik, bevontam őket különböző kulturális eseményekbe (irodalmi színpad, néptánc, szavalóverseny), és mind kiváló teljesítményt nyújtottak.

Már akkor, fiatalemberként is tudtam, hogy a kultúrán, a munkán keresztül lehet megfogni a cigányembereket. S ha eredményt érnek el, arra nagyon büszkék.

Ezért nézem értetlenül, hogy diplomás tanárokat vernek, osztálytársakkal erőszakoskodnak. Megborzongok, mert annyira szürreális, ami ma Magyarországon néhány helyen történik, és néhány helyen megtörtént a magyar lakossággal és a cigánysággal. Tanár koromban egy méterrel közelebb hozzám nem mert volna közeledni egyetlen diákom sem – legyen az cigány vagy magyar származású. A tisztelet mindenkinek kijárt, a fegyelmezett viselkedés mindenkinek kötelező volt – tanárnak, diáknak egyaránt –, és a határokat átlépni nem lehetett. Kezemet nem kellett soha emelnem egyetlen tanulómra sem.

Egy tanárnak vagy van tekintélye, vagy ha nincs, akkor az egész iskola egy fabatkát sem ér.

Tarthatatlan, hogy a rendszerváltás óta eltelt harminc év alatt hivatásos bajkeverők, lázítók, liberális őrültek, külföldről pénzelt „civil” szervezetek, a magyar törvényeket kijátszó ügyvédek, kiskapukat kereső bírók lovat adnak tanulatlan, munkát kerülő, bűnöző életet folytató cigányoknak, akik ennek tudatában erőszakoskodnak a társadalomban helytálló, becsületesen dolgozó polgárokkal szemben, sőt, a hétköznapi, a többségi társadalomban eligazodó, azzal együttműködő, szorgalmas, dolgos, sikeres cigányokkal szemben is.

Ez az, ami megengedhetetlen!

Az úgynevezett szegregációs tüntetésen ismét előkerültek azok a régi arcok, akik mindig a rend, a nyugalom, az építkezés, a biztonság, a békés fejlődés ellenzői voltak. Megint mozgolódnak, megint szervezkednek. A Soros által pénzelt nagyon Setét Jenő és Horváth Aladár mellett ott lehetett látni Demszky Gábort, aki a nyílt társadalom híveként főpolgármesteri működését mindjárt azzal kezdte, hogy a hajléktalanságnak, a drogozásnak szabad utat engedett Budapesten, és az emberi jogokra hivatkozva élhetetlenné, mocsokhalommá tette az ország központját. De ott vigyorgott a tüntető cigányok között Magyar Bálint, az SZDSZ egykori egyik vezetője, aki oktatáspolitikájával tette tönkre a szilárd alapokon álló magyar közoktatást, behozta a liberális eszméket, amivel száműzték a történelem érettségit, a nemzeti és hazafias tanítást, száműzték az iskolai fegyelmezést, a nevelést, a felelősségvállalást. Ami ma van az oktatás-nevelés területén nyomokban, a szétliberalizált iskolai rendszerben, azt mind magyarbálintéknak köszönhetjük.

Aztán ott vegyült el a tüntetők között a több balliberális pártot is váltogató Mécs Imre, egykori ötvenhatos feleségével, Magyar Fruzsinával, akinek minden gyűlöletes, ami Orbán. Nem maradhatott el a jelenlévők közül Iványi Gábor lelkész sem, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője, aki csak a szokásos szöveget mantrázta, azért imádkozott, hogy „ISTEN SZABADÍTSON MEG MINKET AZ ALKALMATLAN ÉS GONOSZ MINISZTERELNÖKTŐL!” 

Nos, ezek azok, többi között a jelenlévő Kaltenbach Jenő egykori szocialista ombudsmannal együtt, akik tovább éltetik a gyűlöletet, erőszakosan hirdetik a cigány-magyar ellentétet, akik a valódi szegregálók, akik nem akarnak megbékélést, akik nem akarják a békés megegyezést.

Ők és elvbarátaik, követőik azok, akik a dologtalanságot, a munkátlanságot, az iskolakerülést támogatják, nem arról beszélnek, hogy nem a könnyen szerzett pénz, hanem a szorgos tanulás, a kemény munka hozhatja meg csak az eredményt. Az ő kormányzásuk (Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai) alatt szaporodtak el a cigányok által elkövetett emberölések (gyilkold a magyart!…) és sűrűsödtek a rejtélyes, felderítetlen cigányok ellen elkövetett gyilkosságok.

Máig világos és egyértelmű, hogy politikájukkal a liberális, diplomás kommunisták célja, szándéka: fenntartani a cigány-magyar ellentétet, a gyűlöletet, az állandó elégedetlenséget, a jobboldali kormány minden pozitív lépésével szembeni ellenállást. 

Így a zavarosban, a káoszban halászva, a hatalom megszerzése érdekében talán sikerül több tanulatlan embert maguk mellé állítani.

Hej cigányok, ha tudnátok!!!, egy demokráciában igenis mindenkinek keccsölnie kell. Így vagy úgy. Tudom, a szlengben a keccsölés fáradságos, megterhelő fizikai munkát jelent, csekély fizetségért. S az Tőletek függ, hogy a csekély pénz mind-mind többet jelentsen. 

Az elmúlt tíz évben sok ezer társatok az építőiparban, a kereskedelemben, a vendéglátásban, de a zeneművészet különböző ágazataiban komoly fizetségekért dolgoztak, és cserébe, szinte pluszjuttatásként, megbecsülést kaptak a többségi társadalomtól. Róluk kell példát venni, és nem a sötét célokat végrehajtó, háttérben bujtogató, rosszakaratú emberekre, szervezetekre kell hallgatni. Ne feledjétek, ők azok, akik tudatosan gerjesztenek konfliktusokat magyarok és cigányok között, ők azok, akik a tisztességes cigányokat is le akarják téríteni a többségi társadalommal szembeni normális együttélés ösvényéről. Ismerjétek fel ezeket a jól megfizetett bülbül szavú aktivistákat, busásan megfizetett zugügyvédeket, áljótevőket.

A haszon, a sok pénz mindig az övéké lesz.

Hajtsátok el őket magatok mellől! Vegyetek Ti is részt közösen egy jobb ország, jobb felépítésében. Ti is jobban jártok!